DONNA KAMILLA – kamillás egreskrémmel töltött torta

Fotó: Erdőháti Áron

A kamilla iránti intenzív érdeklődésem tavaly nyáron kezdődött, akkor nagyon sokan segítettek Kunmadarason –ahol évtizedes hagyománya van a kamillaszedésnek – az első, nagy átfogó cikkem megírásában. Még éppen meg tudtam nézni az utolsó kamillaszárító udvart, és beszélgetni tudtam annak tulajdonosával, az idős Jóvér Márton bácsival (aki már sajnos nem él), aki rengeteg érdekességet mesélt a hagyományokról. Elkezdtem a kamillával kísérletezni, elsősorban desszertekben tetszett a mézes, bódító aromája.

Ezekkel az előzményekkel talán nem meglepő, hogy a Fuzetea márka kampánya keretében zajló közös alkotói pályázatán olyan nyertest választottam ki Barbi személyében, aki egy kamillás tiramisuval jelentkezett. Sok-sok órát töltöttünk a közös munkával, és az elsődleges célom az volt, hogy egy színes, élvezetes folyamatot osszak meg Barbival, amin keresztül kicsit azt is be tudom mutatni, hogy egy-egy kreatív feladatnak milyen módszertannal szoktam nekiállni. Ezeken a lépéseken mentünk végig, mire kialakult a közös desszertünk, a Donna Kamilla torta:

1.Először csak megismerkedtünk, és hosszan ötleteltünk, mindenki bedobta az elképzeléseit – itt hangzott el először mindkettőnk szájából, hogy készítsünk saját kamillalikőrt, ami aztán meg is valósult.

2. A következő találkozóra Budapest top cukrászaitól gyűjtöttem be néhány olyan desszertet, amiben kamillát használtak, hogy meg tudjuk nézni, ők hogyan csalogatják elő a kamilla finom, mézes-almás, bódító aromáját. Ötvös Zsuzsanna (Laurel) egy kamillás-citromos tarte-ban, Béres Anett (Borkonyha desszertműhely) egy krémsajtos, szőkecsokoládés szeletben, nála körtezselében volt a kamilla, Menyhárt Attila, a Four Seasons executive cukrásza pedig egy komplex, egyszerre vagány és elegáns desszertben, amiben a tejszínkrémet ízesítette kamillával (ez volt a kedvencünk). Ez alapján döntöttük például el, hogy mégis érdemes a krémet is kamillázni, nem csak a gyümölcsös réteget.

3. Amikor nagyjából összeállt a fejünkben a torta, akkor elkezdtük felépíteni az ízeket, ehhez pedig elkezdük különböző hozzávalókkal, gyümölcsökkel párosítani a kamillát. Még egész szokatlak alapanyagokkal is leteszteltük, mondván, hátha valami nagy felfedezést teszünk, ami másképp nem derülne ki, így derült ki például az is, hogy a kamillaszirupban főzött, de ropogósra hagyott, apróra kockázott szárzeller egész kiváló (de ezt végül elvetettük, mert túl megosztónak véltük), ugyanez sárga kaliforniai paprikával viszont értelmezhetetlen. Így jutottunk el az egresig, mint a zselénk alapjáig.

4. Ezt követte a kamillalikőr készítése, és a különböző piskóták kipróbálása – maradt a teljesen klasszikus.

5. Fontos volt nekünk, hogy kapjon a torta egy jó elnevezést, így született meg Donna Kamilla, ami egyrészt egy kicsit visszautal Barbi olasz konyha iránti szeretetére és arra, hogy kamillás tiramisuval pályázott, másrészt a női alkotópárosunkra, valamint a kamilla latin neveire is.

6. A díszítésnél egyetértettünk, hogy nem szeretnénk túlbonyolítani, és inkább maradunk a háziasabb vonalnál. Az lebegett a szemünk előtt, hogy azt a látványt jutassa majd eszünkbe, amikor az Alföldön elkezdődik a kamillavirágzás, és a mezők tele vannak rengeteg apró fehér virággal (és általában egy-egy pipaccsal). Ezen kívül virágpor és kamillapor került végül a tortára.

Így született meg végül Donna Kamilla, ami az alábbi elemekből állt össze:

-Klasszikus piskótalapok
-Kamillaszirup és házilag készített kamillalikőr, amit a lapokra locsoltunk
– Likőrbe áztatott aranymazsola (csak az alsó lapra pár szem)
– Tejszínes mascarponekrém, amit szintén ízesítettünk kamillával, részben szirup, részben kamillapor segítségével
– Kamillás egreszselé – ez adta az érdekes, fanyar, savanykás réteget, és az egressel nagyon passzolt a kamilla.
-Díszítés: friss kamilla, virágpor, kamillapor

Ha valaki esetleg szívesen elkészítené otthon, hamarosan a pontos receptet is megírom!

(Visited 511 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük