Lengyel, lusta túrónudli (Leniwe)

Nudlija mindenkinek van. Szomszédainknak és az összes Közép-Európai ország konyhájának legalábbis biztosan. Nudeln, slísky, kluski, sulance, nudli. Egy és ugyanazon étel, azaz a nudli, osztrák, cseh, szlovák, lengyel és magyar elnevezése. Persze ahány vidék, annyi féle változat és annyi különböző tálalási mód. A hagyományos, burgonyás nudli komótosabb, hétvégi projekt, mivel finoman szólva nem kifejezetten villámrecept, cserébe egyrészt minden generáció rajong érte, másrészt a nudlizásba nagyszerűen be lehet vonni a gyerekeket is. Az alább ajánlott „lusta nudli” viszont rendkívül gyorsan elkészül – gyúrástól tálalásig kb. húsz perc alatt – ráadásul rengeteg túróval és kevés liszttel készül. Többek között, ezért is kedvence a lengyel háziasszonyoknak (leniwe = lengyelül lustát jelent), mi pedig szívesen kikölcsönözzük tőlük a receptet. Négy kis adag lesz az alábbi mennyiségből, érdemes rögtön duplázni. Tálalhatjuk mákkal, morzsával, elegánsan, vagy lustán.

Lengyel, lusta túrónudli (Leniwe)
Hozzávalók (4 adag)

500 g zsíros, vagy félzsíros túró
½ kávéskanál só
30 g porcukor
2 egész tojás
30 g olvasztott vaj
1 kezeletlen citrom reszelt héja
150 g liszt (120+30 g)
1 evőkanál búzadara

Egy nagy keverőtálban készítjük a tésztamasszát: a túrót egy krumplinyomón átnyomjuk, így átpasszírozzuk a nagyobb rögöket is, és egyenletesebb lesz az állaga. Az áttört túróhoz adjuk a sót, a cukrot, a két egész tojást, az olvasztott vajat, valamint a reszelt citromhéjat. A masszát elkeverjük. Beleszitálunk 120 g lisztet (a többit majd nyújtáshoz használjuk), és hozzáadjuk a búzadarát (stabilizálja a nudli állagát). Az egészet összegyúrjuk. Ilyenkor még lehet, hogy ragadni fog, de majd a nyújtásál még adunk hozzá lisztet. Lefedve hűtőbe tesszük kb. 10 percre, vagy éppen csak annyi időre, amennyi alatt előveszünk egy nagy lábast, amiben vizet forralunk. A főzővizet alaposan sózzuk. Amikor már gyöngyözik a víz, kivesszük a hűtőből a túrómasszát. Négy részre osztjuk, így dolgozunk vele. Kikészítjük a maradék 30 g lisztet. Gyúródeszkát belisztezünk, ezen gyúrjuk végleges állagúra a tésztát. Sok lisztet nem szabad hozzáadni, éppen csak álljon össze, ne ragadjon, és jól lehessen sodorni. Lisztezett gyúródeszkán kb. 2 cm átmérőjű rudat sodrunk, kissé lelapítjuk, majd srégen kb. 3 cm-es rombuszokat szeletelünk. Két hengernyit érdemes egyszerre elkészíteni, ennyi fog kényelmesen a lábasba férni. A gyöngyöző vízbe dobjuk a nudlikat, majd kb. 2,5 – 3 percig főzzük (2 percnél érdemes egyet félbevágni, akkor jó, ha nem nyers a közepe). Szűrőkanállal kiemeljük, és laposabb tálba szedjük, kis darab vajat teszünk rá, hogy ne ragadjanak össze. A műveletet megismételjük a tészta másik felével. Összesen kb. 50 nudli jön ki ebből a mennyiségből. Tálalhatjuk vajban pirított zsemlemorzsával, vagy darált mákkal, esetleg olvasztott, barnított vajjal és tejföllel, vagy valamilyen gyümölcsszósszal is.

Share This:

(Visited 14 772 times, 5 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. Delicious Polish lazy cottage cheese noodles, known as Leniwe, offer a taste of comfort and tradition. The soft, pillowy texture perfectly complements the rich cottage cheese flavor. Similarly, the Cisco Router 12000 Series delivers a reliable and robust network performance, showcasing the essence of dependability. Both Leniwe and the Cisco Router 12000 Series demonstrate the importance of quality, whether in culinary delights or cutting-edge technology. Just as Leniwe satisfies taste buds, the Cisco 12000 Series satisfies the demands of high-performance networking, making it a cornerstone for connectivity in the digital landscape. Bon appétit and seamless networking!
    Cisco Router 12000 Series

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük