Szuperropogós rántott csirke húsz perc alatt

szuperropogos-rantott-csirke-1

A nevem Mautner Zsófia, és utálok panírozni. Márpedig bárhonnan is nézzük, rántott hús sütés nélkül nem lehet megúszni a főzőkarriert. Ráadásul, csodacurryk ide, világbajnok egyéjszakás, omlós raguk oda, sokak számára - férfiak, gyerekek előnyben - mégiscsak a rántott hús (annak bármilyen formája) szerepel a népszerűségi lista legtetején. Mivel szeretek a kedvükben járni, kénytelen voltam kidolgozni egy olyan elkészítési módot, ami a panírpara és a rántott hús imádat között félúton helyezkedik el. Kicsit persze csalás és ámítás, panasz azonban még nem érkezett, a fűszeres, extraropogós bunda pedig mindenkit kárpótol a kis ravaszságért (amiről persze egyáltalán nem kell szót ejteni, ha nem akarunk).

Igazi alaprecept, százszor fogjátok készíteni, úgyhogy nyomtassátok ki, és helyezzétek a megfelelő konyhai fiókba. A második alkalom után pedig már az összes mennyiséget tudja az ember fejből, és receptre nincs is szükség. 3dl kefír, 25dkg liszt, sütőpor, fűszerkeverék, 50 dkg csirkemell, és más semmi. Ezt a receptet az évek során már annyira tökélyre fejlesztettem logisztikailag is, hogy szinte sportot űzök belőle, hogy mennyi idő alatt és milyen hatékonysággal (rendrakás, mosogatás stb.) tudom elkészíteni. Bruttó húsz perc alatt vagyok már. Eszközigény: 3 tál, egy nagy serpenyő a sütéshez, villák, konyhai papírtörlővel fedett nagy tál, amin leitatom.

Az amerikai déli államokban jellemzőek a hasonló -író, vagy kefír alapú -rántott csirke receptek, ilyenből indultam, aztán változtatgattam folyamatosan kicsit az arányokon, a technológián (pl. nem pácolom), és a fűszerezésen, amíg eljutott a mai, végleges formájához. Filézett, vagy csontos csirkecombból természetesen még finomabb, ebben az esetben az olajban csak elősütjük, majd 170C fokos sütőben fejezzük be (kb. 25 perc). A csirkemelles változatnál is spórolhatunk az olajmennyiséggel, ha csak kevés olajban sütjük elő, és utána 10 percig sütőbe tesszük.

szuperropogos-rantott-csirke-2

(rántott csirke 30 főre)

Azért is szeretem, azon kívül, hogy fergetegesen finom, mert igen változatosan és sokféle helyzetben lehet bevetni. Pár hete egy társadalmi célú mesetáborban 30 gyereknek készítettem, úgy, hogy a gyerekek közül néhányan kuktáskodtak. Persze imádták, és odavoltak, hogy milyen egyszerű összedobni. Partira pedig fantasztikus pl. gőzbuciba, vagy szendvicsbe töltve, zöldekkel és csípős chutney-val, pl. ezzel a sárgabarackkal, vagy mangóchutney-val.

szuperropogos-rantott-csirke-3

Íme, tehát a szuperropogós rántott csirke, panírozás, konyhai kupi, mancsozás és idegösszeomlás nélkül, húsz perc alatt, lépésről lépésre.

(A jófajta, klasszikus, morzsás rántott húst is imádom én is, ha ilyenre vágyom, akkor a Hold utcai piacon levő Buja Disznókba, vagy a Kisbíróba, vagy a Rosensteinékhez szoktam menni érte, ezen kívül világbajnok a rántott csirke a Két Szerecsenben, és a St. Andrea borbár és étteremben is).

Szuperropogós rántott csirke fűszeres bundában
Hozzávaló (4-6 adag - 25 darab)

50 dkg csirkemell, szobahőmérsékleten
só, bors
25 dkg liszt
1 evőkanál sütőpor
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 evőkanál fűszerkeverék, ízlés szerint
(pl. currypor, baharat, arab hétfűszer, nekem a kedvencem a Lehel-piacon levő arab fűszerboltban készen kapható “baharat” nevű keverék)
3 dl kaukázusi kefír
sütéshez kb. 4 dl napraforgó olaj

Készítsük elő az eszközöket: 3 tál, villák, nagy serpenyő sütéshez, konyhai papírtörlővel letakart tál, a csirkék forgatásához húsfogó, vagy fémlapát

1. A csirkemellet konyhai papírtörlővel alaposan leitatjuk (de nem kell megmosni!), majd éles késsel, srégen haladva, vékony szeletekre vágjuk. Egy fél csirkemellből kb. 12 szelet jön ki, a két vége nyilván inkább kisebb falat lesz. Alaposan sózzuk, borsozzuk.

2. Előkészítünk három tálat. Az egyikbe beleszórjuk a lisztet, hozzákeverjük a sütőport, a pirospaprikát, fűszerkeveréket, valamint sót.

3. A fűszeres liszt egyharmadát az első tálba szórjuk. A másodikba öntjük a kaukázusi kefírt. A harmadikban marad a liszt kétharmada.

4. Egy nagy serpenyőben elkezdjük hevíteni az olajat, közben bundázunk:

5. A megsózott csirkemelleket (az összeset egyszerre) az első tálba tesszük. Lazán összeforgatjuk a liszttel, hogy minden darabot vékonyan bevonjon. Mosogatáskímélő alternatíva lehet, ha uzsonnázótasakban forgatjuk össze.

6. A belisztezett húsdarabokat áttesszük a kefírbe, lazán összeforgatjuk (az első tálban megmaradt fűszeres lisztet átszórjuk a harmadik tálban levő liszthez).

7. A kefíres tálból a csirkedarabokat egy villa, vagy húsfogó segítségével áttesszük a harmadik tálba, és összeforgatjuk a nagyobb adag liszttel. Ragacsos, nyúlós, galuskaszerű massza fogja bevonni a húst, ilyennek kell lennie, ettől lesz extra ropogós.

9. Egyesével a forró olajba tesszük a masszával bevont hússzeleteket, serpenyő méretétől függően, kb. 10-12 fér el egyszerre. (A második adag közben maradhat a bundás tálban). Mindkét oldalán kb. négy percig sütjük, amíg aranyszínűre, ropogósra sül. Konyhai papírtörlővel fedett tányéron leitatjuk róla a felesleges olajat. A sütést megismételjük a második adag hússal.

10. Tálaláskor durvaszemű, tengeri sóval (pl. Maldon) hintjük meg.

A recept eredetileg a július 28-i Magyar Narancsban jelent meg.

(Visited 8,057 times, 21 visits today)
Print Friendly

4 hozzászólás

  1. Gyanús volt a galuska-tészta és eszközhiány miatt “kicsit” lassabban készült el, mint 20 perc, de a végeredmény kárpótolt. Eléggé addiktív 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.