“Ne a hirtelen start-up siker legyen a cél! ” – Zalai Ágnes, a NoSalty vezérigazgatója

 
Sorozatomban, illetve a #Gasztrocsajok című, frissen megjelent magazinomban olyan, inspiráló nőket mutatok be az egész világról és itthonról, akik a gasztronómiában, vagy annak valamilyen kapcsolódó területén találták meg a saját útjukat és sikerüket. Célom, hogy ihletet és jó példákat hozzak, valamint megmutassam: érdemes a saját, önazonos utunkat járni, akkor is, ha az esetleg elsőre rögösnek tűnik. Zalai Ágnes a NoSalty, piacvezető receptoldal vezérigazgatója, fogadjátok szeretettel a vele készült villáminterjút. (Szöveg: Nábelek Zsófi)
 
 
Zalai Ágnes, a NoSalty vezérigazgatója a technológia és az online marketing felől érkezett a gasztronómiába. A számok és az internetes tőzsdei kereskedés világa elsőre távolinak hangzik a főzéstől, de ez kellett ahhoz, hogy hobbiból a NoSalty piacvezető receptoldallá nőjje ki magát.

Mi volt az idáig vezető utad három legfontosabb mérföldköve?
Az első Commodore 16-om, akkor lettem szerelmes a technológiába. A második, amikor 1993-ban a CEU könyvtárában megismerkedtem az internettel.  A következő állomás a Rajk László Szakkollégium volt, ahol közgázosként nagyon sok érdekes emberrel és témával kerültem kapcsolatba.
 
Az első komoly projekt, ami a mai karrieredhez vezetett?
Első komoly munkahelyem a Concorde Értékpapír Zrt. volt, ahol az akkor induló internetes tőzsdei kereskedési szolgáltatáson, a Concorde Direct-en kezdtem el dolgozni.
 
Mire vagy a legbüszkébb a szakmai pályádból?
A NoSalty-ra! 2009-ben a NoSalty egyik tulajdonosa, alapítója keresett meg azzal, hogy kezdjünk el együtt dolgozni azon, hogy lehet hobbiból gyárat építeni. Sikerült piacvezetővé válni, és büszkék vagyunk arra, hogy a mai napig a minőségre és a folyamatos innovációra fókuszálunk.
Mi az a tulajdonság, ami elengedhetetlen a szakterületeden?
Ahhoz, hogy valaki igazán jó legyen az online világban nem elég, hogy tudjon számolni, de kreatívnak és a technológiában is járatosnak kell lennie. Ma már ez egy olyan terület, ahol minden nap végtelen mennyiségű információt kell feldolgozni, a legfontosabb, hogy maradjunk fókuszban és tudjuk a feladatokat priorizálni.
Min múlik egy gasztronómiai vállalkozás sikere? Mi a legnagyobb tévhit a gasztronómiával kapcsolatos szakmákról?
Rengeteg vállalkozás túlzott elvárásokkal indul, az ötlet önmagában kevés, kell még hozzá a kitartás is. Sok gasztrovállalkozásnál problémát jelent, hogy hirtelen felkapottá válnak a helyek, és a rövid távú sikerek felülírják a hosszabb távú célokat, ami sok esetben azzal jár, hogy a kezdeti minőség megkopik.
 
Mi az az ügy/probléma a területeden, ami jelenleg a legjobban foglalkoztat, és hogyan változtatnál rajta?
A NoSalty abban unikális a TOP20 legnézettebb magyar weboldal között, hogy nem csak teljesen független magyar cég, hanem önállóan is értékesítjük a médiafelületeinket. Ma már egyre több élelmiszeripari és FMCG szereplő hirdet az interneten, így nálunk is, de a mobilhirdetések még nem elterjedtek, annak ellenére, hogy hozzánk a látogatónk 45%-a mobiltelefonon keresztül érkezik.
Tartalomfejlesztés terén a videós tartalomgyártás került a fókuszba, saját üzletágat alakítottunk ki gasztro és egészséggel kapcsolatos videók készítésére.
 
Mit tanácsolsz azoknak, akik a gasztronómia üzleti oldalával szeretnének foglalkozni?
Akkor érdemes elindulni, ha egy tényleg egyedi, eddig nem látott ötletük van, vagy pedig jobb szolgáltatást tudnak nyújtani egy már létező területen. És a legfontosabb, hogy ne hirtelen start-up sikerben gondolkodjanak! 
 
Mi lenne a foglalkozásod, ha nem az, amit most űzöl?
Anno szociológusnak készültem, de ma már inkább egy technológiai iparágban tudnám elképzelni magam.
 
Legemlékezetesebb étel, amit a munkád során kóstoltál?
A kolléganőm, Nemes Nóra (a Dacota blog szerzője) receptje, egy káposztás nokedli, amit Kárai Dávid (íz HUSZÁR) készített el nekem az irodában.
Kedvenc budapesti éttermeid?
Egyértelmű kedvencem a Sáo, ha csúcsgasztronómia, akkor a Baraka Étterem.
 
 
 
 
Az Ágnessel készült interjú, valamint számos más, gasztronómiával foglalkozó nő története, tapasztalatai és tanácsai is olvashatóak a #gasztrocsajok magazinomban, amely már kapható az újságárusoknál.
 
 
 
 
(Visited 111 times, 1 visits today)
Print Friendly

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.