Friss kukoricás vajmártás

Sejtettem, hogy Julia nem lesz egy könnyű falat.
Amikor a Julie&Julia: Két nő, egy recept film dvd- változatának megjelenése kapcsán együtt dolgoztam a film forgalmazójával, borzasztó lelkesen jelentettem be, hogy már alig várom, hogy a dvd-ben található szuper kis receptkönyvből megfőzzem az egyik receptet. Ki is néztem, hogy ha már, akkor nyilván nem holmi kis csokoládés pite, vagy szuflé lesz a vállalkozásom tárgya, hanem olyan étel, amelyik kihívás elé állít, és amelynek máskor nem biztos, hogy nekiállnék.
„Butter Poached Maine Lobster, Chanterelle & Mascarpone Crêpe, Sweet Corn Beurre Blanc” –ez pont olyannak hangzott, mint ami kellőképpen összetett, ráadásul az érdeklődésemet is felkeltette. Halogattam, halogattam, de mindig találtam valami kifogást, az egyoldalas receptúra és a harminc tételes bevásárló lista kissé elrettentett. Vagy időt nem találtam, vagy valamelyik alapanyagot. Aztán a csillagok állása egyszer csak úgy fordult, hogy minden adott volt a nagy projekthez. Lehelen gyönyörű, friss rókagomba, csöves kukorica szezon, konyhámban eltökéltség (és kilónyi vaj). A homárt mellőztem, garnélára cseréltem, a többit szó szerint készítettem. A „többiről” néhány szó: a recept 26(!) különböző alapanyagot listáz, az étel maga öt különböző komponensből áll össze: vajban posírozott homár (garnéla), rókagombás-mascaraponés krémmel töltött snidlinges palacsinta, kukoricás vajmártás és az egyebek. Igen, munka is pont annyi volt vele, amennyinek tűnik. A végeredmény természetesen lenyűgöző, bár bevallom, nekem kicsit sok féle íz keveredett benne. Annyi minden került a tányérra, hogy fele annyi is elég lett volna. Egyes elemek (pl. a palacsinta) nagyon jól működödtek a másikkal (pl. mártás), a harmadikkal (palacsinta) viszont már too much voltak. Egyszóval, nem fogom az ételt hetente készíteni.
Kivéve egyet. A beurre blanc-t. Ez a vajjal nem spóroló mártás (hiszen vajmártás a neve) olyan ízgazdag és ütős, hogy bármikor újra és újra készíteném. Fehérbor, salotta és ecet beforralásával indul, amelybe később komoly mennyiségű vaj (és ebben a receptben tejszín is) kerül. A legvégén pedig két evőkanál pürésített, friss kukorica, amely még inkább kiemeli a vajas ízt.
Végre a dvd-t is meg tudtam nézni, és meg kellett állapítanom, hogy másodjára ( és itthon) sokkal jobban tetszett. Egyébként laza, kellemes vasárnap esti kis film, de második alkalommal már azokra a részletekre is oda lehet figyelni, amelyektől a film olyan amilyen. Na meg Meryl Streep. A játékával az egész filmet elviszi, legszívesebben őt nézném végig. Ahogy a hangjával, gesztusokkal és mozdulatokkal megeleveníti Julia Child-ot, az valami fenomenális. Vannak kedvenc jeleneteim (a barnavajas nyelvhal- amelyet el is készítettünk a Csillagánizsban, a Julie&Julia órán, vagy a hagymavágás, de Julia a férjével (Stanley Tucci) is nagyon szórakoztató. A film könnyű falat, Julia vajmártása kevésbé, cserébe viszont zseniális. Zöldségek, szárnyasok, halak mellé kiváló, nálam végül gőzölt garnéla alatt végezte.
Friss kukoricás vajmártás
Hozzávalók (4 adag)½ salotta, finomra aprítva
1 kis ág kakukkfű
1 szem egész fekete bors
3 evőkanál fehérbor (pl. muskotály)
1 evőkanál fehérborecet
2 evőkanál tejszín
6dkg vaj

Az első öt hozzávalót kis lábasba tesszük, majd addig főzzük, amíg a folyadék szinte teljesen elpárolog. Ekkor hozzáadjuk a tejszínt, végül lassan, darabonként a vajat, amelyet óvatosan keverünk a mártásba, hogy fényesre emulgeálódjon. Amikor elkészült, hozzákeverünk egy evőkanál pürésített, frissen kifőzött kukoricapürét. Tálalás előtt átpasszírozzuk

(Visited 34 times, 1 visits today)
Print Friendly

9 hozzászólás

  1. dejó, épp tegnap este láttam a filmet, vajmártás sürgősen kipróbálandó listán nálam is. a másik ami nagyon izgat az a vörösboros-marhahúsos étel, sajnos nem figyeltem eléggé, hogy megjegyezzem a nevét, arról tudnál mondani valami közelebbit? Julia Child receptkönyv létezik magyarul?
    köszi

    d.

  2. hát ez állati jól néz ki 🙂 én, bevallom a “holmi kis csokis pitével” kezdtem, nem tudtam várni, és nagyon jól sikerült. Valóban pikkpakk elkészült, nem volt vele semmi különös fakszni.. A munkahelyi kollektíva részesült belöle, és elég hamar el is pusztították 🙂 Most viszont muszáj lesz ezt is, és a most megnyert szakácskönyvedből is valamit kipróbálnom 🙂 köszi, Mariann

  3. Ciao,
    Tènyleg bomyolultnak tunik a recept: èn is a gyors recepteket szeretem (nem szàmitva mikor
    alkotàsi rohamok jonnek ràm ).Gratulàlok a blogodhoz, nagyon szinvonalas!
    Aniko

  4. hú, az a boeuf bourgignon, vagyis a burgundi marha, ahhoz nekem is nagyon kedvez csinált! ha így rákeresel, vannak a neten receptek. magyarul sajnos nincs Julia Child könyv, viszont a múltkor láttam itthon egy boltban a kötet paapírkötésű, pici formáját

  5. Gratulálok a nagyon színvonalas munkádhoz!
    Szerintem így készül a homár Thermidore módra /kukorica nélkül/, mint írod az eredeti recept is homárra szól.

    Hanna

  6. Ez a vajmártás szenzációs, köszönöm!
    Nekem is kedvet csinált a film, meg is rendeltem az angol kiadású Julia Child könyvet, viszont nem találtam meg benne a filmben is látható csokikrémes pite receptjét. Nincs meg valakinek a recept?
    Köszi.

    Orsi

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.