Gyömbéres – kókusztejes paradicsomleves

        Nagyon szépen köszönöm a türelmet, a kis szünetnek nyomós oka volt: New York-ban jártam egy zseniális gasztronómiai szakmai konferencián. Évek óta szerettem volna részt venni rajta, és idén álltak úgy a csillagok, hogy minden szempontból volt rá lehetőségem. Élményekkel, tudással és inspirációval tele tértem haza, természetesen apránként mindenről beszámolok majd itt és egyéb fórumokon. Most csak....

Tovább a cikkre >>

Azeri hideg joghurtleves zöldfűszerekkel 2012.

  Fahmi Szuzival virtuálisan még a blog őskorában ismerkedtem meg, amikor olvasóként nagyon megörült neki, hogy egy azeri receptről, a KÜKÜ-ről írok. Akkor mindössze néhány e-mailt váltottunk, majd tavaly az egyik rendezvényemen személyesen is találkoztunk. Így lett, hogy az Így főzünk mi multikulti szakácskönyv azeri fejezete kapcsán őt kértem meg, hogy mutassa be a konyhájukat. Ez nemcsak, hogy megtörtént, de....

Tovább a cikkre >>

Hideg levesek 2012. nyár

Bár éppen két kánikulahullám között vagyunk, jön még 35C fok, és akkor talán jól jön majd némi ihlet néhány hideg leveshez, úgyis mindenki azt keres. Rájöttem, hogy én a zöldségből készülő nyári leveseket sokkal jobban szeretem, mint a gyümölcsleveseket, utóbbi recept nincs is itt a blogon, ne keressetek:) Íme, egy kis gyűjtemény: 1. Fokhagymás uborkagazpacho (képen) Ez nem a joghurtos....

Tovább a cikkre >>

Fehér krémleves pirított barnakenyérkockákkal

        Annyi jó, külföldről importált ötletet és koncepciót honosítanak meg itthon a gasztronómia világában is, hogy néha érthetetlen, miért pont a legegyszerűbbekre nem csapott le még senki. Itt van például a szomszédos Bécsben az óriási népszerűségnek örvendő Meierei tej-és sajtbár. Az alapötlet extravagánsnak sem mondható, hiszen tejet és tejtermékeket árusító vendéglátóhelyek Budapesten is akadtak a háború előtt.....

Tovább a cikkre >>

Gyömbéres halleves zöldborsóval és rókagombával

Múlt héten egyik hajnalban az RTL Klub reggeli műsorában főztem. Ide viszonylag gyakran hívnak meg főzővendégnek, már jól ismerem mind az adás menetét, mind a konyha adottságait. Az esetek többségében úgy néz ki, hogy a szerkesztők felhívnak valamilyen kéréssel, majd elkezdek alkudozni, hogy olyat készíthessek, amit egyrészt magaménak érzek, másrészt engem is szórakoztat. Így esett ez ezúttal is, amikor hagyományos....

Tovább a cikkre >>

Jéghideg, joghurtos sóskakrémleves 2011.

Az abszolút kedvenc hideg levesem nyáron. Ennek receptjét videósítottuk, némi aktualizálással, úgymint pirított dió (nagyon jó hozzá) és csirkefasírt (az magában jobb). Érdemes megnézni, egyrészt, mert a a Baldaszti’s nyereménycsomagban van egy Gegenbauer ecet-szett hat féle kegyetlen jó gyümölcsecettel (a három kötelező alapanyag, amelyre receptet kell kitalálni: csirke, sóska, dió). Másrészt, a végén jó nagyot bénáztam, és benne hagyták:) de....

Tovább a cikkre >>

Tormás zöldalmakrémleves szerecsendióval

Legalább két misztikum övezi a szerecsendiót. Az egyik a hallucinogén hatása (persze csak nagy mennyiségben –úgy azonban kvázi illegális kábítószer), másik az elnevezése. A magyaron kívül nem sok nyelv illeti a szerecsen jelzővel, amely nyilván a fűszert Európába hozó arab kereskedőkre utal. Arról nem is beszélve, hogy valójában nem is dió, hiszen egy barack-szerű gyümölcs magja (húsából Indonéziában lekvárt főznek).....

Tovább a cikkre >>

Csípős, savanyú káposztaleves

Ezt a levest a távol-keleti, csípős-savanyú levesek ihlették, különös tekintettel a koreai kimchi levesre. Bár az kínai kelből készül, azt gondoltam, hogy a savanyú káposztával remekül fog működni, ráadásul az önmagában hozza a kellemes savanykás ízt. Az alapanyag-költség igazán minimális! Currypaszta pedig tényleg nagyon sok helyen kapható már, és szinte az összes piacon, ahol egyébként a savanyúságot veszi az ember,....

Tovább a cikkre >>

Zöldalmás, zelleres gesztenyekrémleves

Dübörög a gesztenyeszezon, a szebb példányok jelentős hányada úgy tűnik, Olaszországból érkezik hozzánk. Megjegyzem, a hungarikumként nyilvántartott gesztenyepürénk eredetileg olasz desszert, Monte Bianco néven már az 1475-ben Firenzében nyomtatott, olasz szakácskönyvben is szerepelt, később Cesare és Lucrezia Borgia asztalán is gyakran előfordult. De ha azt mondom, hogy egy török gasztronómiai tanulmányban a következő passzusra bukkantam: a pürésített, főtt gesztenyéhez mézet....

Tovább a cikkre >>

Scrippelle M’Busse (teramo-i parmezános palacsinta, húslevessel)

Teljes mértékben érthetetlen, hogy az abruzzói, azon belül is a teramo-i konyháról miért esik olyan kevés szó. La cucina teramana! Mindig csak Toszkána, meg Nápoly, Szicília. Pedig az olasz regionális gasztronómia egyik legizgalmasabb, legváltozatosabb vidékéről beszélünk. A Közép-Olaszországban fekvő tartomány kulináris öröksége rendkívül gazdag és színes. A vidéket körülvevő hegyeknek köszönhető viszonylagos elszigeteltség jellemezte, talán ennek is köszönhető, hogy igen....

Tovább a cikkre >>

Lednek krémleves zöldségekkel

Amikor utazom, kivétel nélkül mindig vásárolok (legalább) egy helyi gasztronómiai magazint, ebben az sem gátol meg, ha netán olyan országban történik ez meg, amelynek nem beszélem a nyelvét. Főzni, vagy receptet olvasni ugyanis szerintem szinte minden nyelven lehet, ha meg valami nagyon izgatja az ember fantáziáját, úgyis utánanéz. Ennél jobb nyelvtanulási módszert nem ismerek (na jó, egyet). Bár olaszul sajnos....

Tovább a cikkre >>

Birsalmás sütőtök krémleves vaníliával 2010.

Archívumból, szezonjában Beszélgettem valakivel, aki három hónapot töltött Madagaszkáron. Az illető biológus volt, ami persze nem akadályozott meg engem abban, hogy egy elegáns szófordulattal azonnal a vanília ügyekre tereljem a szót (közben azonban pl. olyan, számomra meglepő tényeket is megtudtam, hogy Madagaszkár kb.akkora, mint Franciaország). Olyan érdekes történeteket mesélt a vanília bizniszről, hogy nem győztem hallgatni. Pl. hogy külön rádió....

Tovább a cikkre >>

Őszi minestrone édesburgonyával és rókagombával

Amikor végre elindultam, alig vártam, hogy elhagyjam a várost. Arra sem volt már energiám, hogy rendesen összerakjam a holmimat, ami épp eszembe jutott, esetlegesen behajigáltam a táskámba, semmiben nem volt sem logika, sem felkészülés. Ilyenkor szoktak olyan meglepetések érni, mint hogy például nyár/ősz/tél van. Nyáron is előfordult, hogy egy szál papucsban és pólóban érkeztem meg a szakadó esőben. Azt hiszem,....

Tovább a cikkre >>

Kovászos uborka krémleves

Belátom, sokkal elegánsabb lett volna, ha az alábbi receptet a forró, száraz kánikula közepette osztom meg. Hátha bekövetkezik még, vagy tegyük el jövőre. Ennél ugyanis a földkerekségen nem létezik hűsítőbb, frissítőbb leves. Alább pedig azt is elárulom, honnan került néhány éve az összes hazai menő étterem étlapjára. Csak itt, csak most, csak Önöknek, következzen az exkluzív kovászos uborkaleves sztori. Vegyünk....

Tovább a cikkre >>

Zöldbabos kulajda

Heves vita tör ki a szombati családi ebédlőasztal körül. Hogy a kulajda márpedig nem kulajda erdei gomba nélkül. Gomba ezúttal csakis azért nem került bele, mert akad a családban ellenzője, az ő kedvéért. Helyette zöldbab – fúziós kulajda, a csehek dobnának egy hátast. Ebéd után azon nyomban belevetem magam a cseh főzőfórumokba, és örömmel tapasztalom, hogy ott is megy a....

Tovább a cikkre >>

1 4 5 6 7 8 10