Zöldspárgás tabbouleh grillezett kecskesajttal

A spárgaszezon első pár hetének eufóriája után, a nagy spárgaklasszikusok elfogyasztását követően (úgymint magában, hollandi mártással, tojásokkal, sonkákkal, levesben, stb.) egyszer csak elérkezik az a hétvége, amikor már van kedve és pénztárcája az embernek kísérletezgetni, újítani, merészebb ételeket főzni. Jöhetnek a világ körüli kulináris kalandozások és a kreatív gasztronómiai ötletek megvalósítása. Például eperrel párosítva (a megsütött sípokra citromlével, chilivel és olívaolajjal kevert felkockázott eper és morzsolt feta keverékét halmozunk), olaszos tésztákhoz keverve (carbonara, vagy aglio é oglio, azaz fokhagymás, olívaolajos spagettivel), wokban, gyömbérrel, fokhagymával, szójaszósszal pirítva. Ezekhez a fogásokhoz jobban passzol a vékonyabb, enyhén kesernyésebb zöld spárga. Ha már ázsiai ízek, akkor nagyszerűen használható csípős, currys krémlevesek betétjeként, de készíthetünk pazar kókusztejes thai levest (tom kha gait) csirke helyett spárgával. Hogy egy kicsit hazatérjünk, kipróbálhatjuk főzelékként (spárgás, tárkonyos krumplifőzelékben, vagy finomfőzelékben, karalábé helyett, vagy mellett). Kisüthetjük ropogós bundában, sőt, kovászolhatjuk is, mint az uborkát. Halmozhatjuk közel-keleti krémek, például hummusz, labneh tetejére, de pazar az alább ajánlott petrezselymes tabbuleh salátában is. A vékony zöld, egészen friss spárgát nyugodtan használhatjuk nyersen is, vagy ha picit vastagabb, akkor néhány másodpercig leforrázhatjuk, hogy kissé veszítsen a nyersességéből. Mellé grillezett kecskesajtot, vagy bármilyen sült húst adhatunk.

Zöldspárgás tabbouleh grillezett kecskesajttal
Hozzávalók (4 kis adag)

50 g finomszemcséjű bulgur
1/4 kávéskanál só
100 ml forró víz
3 szál újhagyma, vékony karikákra vágva
3 nagy csokor petrezselyem, finomra aprítva
1 csokor menta, finomra aprítva
500 g vékony zöldspárga
½ dl olívaolaj
1 citrom leve
tálaláshoz: 250 g kecskesajt, felszeletelve, grillezve

A bulgurt egy tálba tesszük, belekeverjük a sót, és leöntjük a felforralt vízzel. Lefedjük, és 20 percig állni hagyjuk, amíg megpuhul. Közben vékony karikákra vágjuk az újhagymát (zöldjével együtt). A megpuhult bulgur-hoz keverjük a zöldségeket, a finomra aprított petrezselymet,  mentát, a citromlevet, olajat. Előkészítjük a spárgát: a síp alsó végét letörjük, ahol szükségesnek érezzük (a levágott végeket még tudjuk alaplébe főzni). Meghámozzuk, majd egész vékony karikákra szeleteljük. Egy lábasban vizet forralunk, megsózzuk, majd beledobjuk a spárgakarikákat és néhány másodpercig blansírozzuk, éppen csak annyi ideig, hogy elveszítse a nyersességét, de még ropogós maradjon. Leszűrjük, majd a petrezselymes bulgurhoz keverjük. Grillezett kecskesajtszeleteket adunk mellé.

(Visited 1 164 times, 8 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük