Tahinis-keserűcsokoládés keksz

Az amerikai típusú, ropogós kekszkorongok más nemzetközi klasszikusokkal szemben (pl. sajttorta, répatorta) nem igazán épültek be az édességkultúránkba, talán azért, mert ezeknél számtalan érdekesebb, finomabb süteményből áll a palettánk. Egy-egy ritka kivétel mégis okozhat meglepetést, ilyen az alább ajánlott tahinis-csokoládés keksz. Két összetevő tehet a váratlan sikerről: a só és a tahini. A só ugyan minden édesség kötelező eleme, ezt a korongot viszont valóban a vártnál erőteljesebb sóhasználat emeli ki az átlagból. A tahini az izraeli, és más levantei konyhákban gyakran használt sűrű, krémes szezámpaszta, aminek már jónéhány éve amolyan pillanata van a nemzetközi gasztronómiában, nem kevés összefüggésben a közel-keleti kulináris kultúra növekvő népszerűségével. A tahini itthon delikáteszekben, török-arab élelmiszerüzletekben kapható. Házilag is könnyen elkészíthetjük: a szezámmagot enyhén megpirítjuk, kissé lehűtjük, majd aprítógépben elkezdjük darálni néhány evőkanál olajjal együtt. A saját olajtartalma miatt egy idő után elkezd krémesedni, és paszta állagúvá válni. Sós ételekben leggyakrabban mártásként használjuk, ehhez érdemes kb. 1:1:1 arányban simára keverni citromlével, és jéghideg vízzel. Nagyszerű bármilyen sült zöldségen: padlizsánon, karfiolon, brokkolin, vagy éppen grillezett bárány, fűszeres fasírt mellé. Az utóbbi években desszertekben is gyakori a megjelenése, csokoládétortában, brownie alkotóelemeként, fagylaltokban, kekszekben bukkan fel, izgalmas, diós, telt ízt és mélységet varázsol mindenbe. Az alábbi keksz ropogós és omlós egyszerre, a búzaliszt helyett használt zabliszt pedig egy extra ízréteget ad hozzá. Magában, vagy kávé mellé is nagyon finom, de apróbb darabokra törve szórhatjuk pudingok, habok, pohárkrémek, vagy fagylaltok tetejére.

Tahinis-keserűcsokoládés keksz
Hozzávalók (kb. 24 darabhoz)

200 g puha vaj
150 g finomítatlan nádcukor
1 egész tojás
70 g tahini
250 g zabliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
100 g keserűcsokoládé, apró darabokra vágva
tetejére: durvaszemű só

A sütőt előmelegítjük 170C fokra (alul/felül üzemmód). Egy tálban (vagy robotgépben) habosra keverjük a puha vajat a nádcukorral, majd hozzáadjuk a tojást és a tahinit, azzal is elkeverjük. Beleszitáljuk a zablisztet, beleszórjuk a szódabikarbónát és a sót, simára keverjük a vajas masszával, majd beleszórjuk a feldarabolt étcsokoládét, lazán összekeverjük, hogy egyenletesen jusson mindenhova. Egy tepsit leterítünk sütőpapírral. A masszából nedves kézzel diónyinál valamivel nagyobb gombócokat formázunk, és a tepsire helyezzük, úgy, hogy legalább tíz centis távolság legyen közöttük, mert szét fognak terülni, és nem szeretnénk, hogy összeérjenek (akkor sincs dráma, de szebb, szabályosabb lesz a korong, ha különálló). Két adagban fog csak elférni a tepsin, úgyhogy két körben sütjük. Kb. 12 percig sütjük, akkor jó, amikor még nem barnul a széle. Puhának, alulsültnek fog még ilyenkor tűnni, de hűlés során megszilárdul. Hagyjuk langyosra sülni a tepsin. Ropogós, szaftos keksz, dobozban akár egy hétig is eláll, de nem fog. A tetejét meghintjük kevés durvaszemű sóval.

(Visited 6 616 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük