Gourmet Fesztivál 2016 – Mit kell kóstolni?

A borús időjárás ne tántorítson el senkit az idei Gourmet Fesztiválról, a gumicsizma és a meleg ruha megvéd előle, az asztalok fölé pedig stabil sátrakat húztak fel a szervezők, így azok alatt kényelmesen lehet falatozgatni.

Idén, egyelőre az alábbi a fogások voltak a kedvenceim (ma még igyekszem eljutni más éttermekhez is, főleg azokhoz, akiknek a főztjéhez ritkán jut el az ember. Külön “udvara” van a SVÉT-nek, vagyis a legjobb vidéki éttermeknek, itt is mindenképpen érdemes alaposan körülnézni.

Íme, tehát az idei kedvencek (nem rangsor):

A Kiosk ceviche-je akár jó belépő falat lehet, könnyű, frissítő -fogasból és folyami rákból készítik.

A Borkonyha standját évről évre nagy várakozás övezi, mindig valami nagyon innovatív étellel, illetve tálalással rukkolnak elő, és szuper, hogy ebben a Michelin-csillag óta sincs változás. Ugyanolyan komolyan veszik, és Sárközi Ákos szinte végig személyesen kint van, lehet vele találkozni, beszélgetni. A fenti tálalás is szuperkreatív, a villanykörte formájú üvegben egy nagyszerű, ázsiai, kókusztejes sárgarépakrémleves található. Ugyanitt a szarvashússal készült, ázsiai gőzölt tésztabatyu, és az extravagáns zöldséges desszert is remek.
Salon étterem – Hekkelés.
Nem feltétlenül a leglátványosabb fogás díját viszi, de ez azon kevés ételek egyike a Gourmet-n, amit többször is fogyasztottam, annyira jó. Olyan, mint egy amerikai crab cake, vagyis rákfasírt, csak hekk húsából készítik, mellé csípős majonézes mártogató, szuper!
Az elmaradhatatlan, kihagyhatatlan Anyukám Mondta focaccia, idén porchettával és burrataval, ill. stracciatellával és pisztáciával.
A debreceni Ikon is hagyományosan erős szereplő a Gourmet-n, nincs ez másképp idén sem. Zseniális tökfőzelék, rajta szarvasfasírt, illetve a standon természetesen a standard, kiváló házi debreceni.

A fesztivál témája idén a Bocuse D’Or-hoz igazodva a hal és vad, utóbbiból a Kistücsöknél kóstoltam a legfinomabbat. Gímszarvasborjú balatonszemesi spárgával és tömagkrémmel.

A Salon desszertje: sós vanília édesköménnyel, szezámmal – számomra ez az utóbbi idők legkiemelkedőbb desszertje (a Salon cukrászának, Nagy Annának a műve). Elegáns, extravagáns, nagyon kifinomult, és tele van meglepetésekkel. Aki szereti a nem túl édes, különleges desszerteket, ki ne hagyja.

A Desszert.Neked minitartjai – bergamotos és a feketeribizlis a kedvenc. Ha már nem maradna kóstolókapacitás, akkor elvitelre is lehet venni.

Az idei kilépődesszertem: a Larus yuzukrémje! Tavaly óriási sikere volt a passionfruit-os, kókusztejes-fehércsokoládés krémjüknek, ez hasonló, csak a különleges, illatos, fanyar yuzu (japán citrus) még finomabbá teszi.

Ezen kívül természetesen számos más fogást érdemes kóstolni, Rosensteinék idén egy zseniális flódniszivarral álltak elő (egy szicíliai cannolo a “szivar”), Bíró Lajosnál szarvasborjúpaprikás szalvétagombóccal, a Kollázsban szarvaskolbász almával és céklával, a Tantiban vaddisznóoldalas kimchivel, stb.

A BBQ sarokban folyamatosan komoly húsok, a Belvárosi Piac udvarán a frissen nyitott LakatosMűhely, Steamboo, pelmenyi a MoszkvaTérnél, stb.

A színpadon ma 13h órától várunk benneteket, fellép Ching, a Food Network séfje, lesz cukrászbemutató, Costes, Urban Tiger, kardhalbontás – és természetesen mindig kóstoló is.

(Visited 400 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük