“A honfoglalás óta lakják, Magyarország cseresznyéskertjének nevezik. Sem a tatár, sem a török, de a még szabályozatlan Tisza – ami egykor állítólag körbejárta – sem tudott kárt tenni benne. Sőt. Nagykörü ma majdnem olyan, amilyennek legfeljebb álmunkban képzelünk egy magyar falut az Alföldön.” – írja a Magyar Narancs szuper cikke(jó régi, 2005-es keltezésű)
A Szolnoktól harminc kilométerre fekvő, Tisza-parti faluban még sajnos nem jártam, remélem, egyszer eljutok. Odavalósi, csodálatos cseresznyéhez viszont kedves ismerőseimnek köszönhetően már volt szerencsém, múlt héten kaptam egy nagy rekesszel. Az idei termés talán még finomabb volt, mint a tavalyi, hatalmas, mézédes feketeszemű cseresznye, régen ettem ilyet jófajtát.
Elterveztem a lekvárfőzést, a rumos cseresznyét, meg a clafoutis-t, de annyira finom volt maga a gyümölcs, hogy elfogyott szinte az utolsó szemig, mindenki, aki nálam járt, és megkóstolta, kunyerált egy marékkal elvitelre is.
Az utolsó egy kiló került erre a fordított süteményre, amit valakinek ajándékba vittem egy kedves gesztusért cserébe.
A cseresznye magozása – főleg városi, krémszínű konyhában – nem egy leányálom, fröccsent a pink, édes lé mindenhová. A rum és a vanília klasszikusan ütős a cseresznyével, de más fűszerekkel is lehet és érdemes kísérletezni, a keserűmandulás, marcipános jegyei miatt zseniális tonkababbal, de zöldfűszerekkel, pl. rozmaringgal, tárkonnyal, vagy szagosmügével is csodás.
Rumos, vaníliás fordított cseresznyés sütemény
Hozzávalók (8-10 szelet)
5 dkg vaj
8 dkg cukor
fél vaníliarúd kikapart magja
1 kg cseresznye, kimagozva
0,5 dl rum
Tészta:
10 dkg puha vaj
10 dkg cukor
fél vaníliarúd kikapart magja
2 tojás
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál só
1,2 dl tej
A sütőt előmelegítjük 180C fokra. Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és a cukrot, hozzáadjuk a vaníliát. Hozzáadjuk a rumot, és erős lángon elpárologtatjuk az alkoholt. Ráadobjuk a cseresznyét, majd erős lángon addig főzzük, amíg a leve besűrűsödik, és kissé szirupos lesz. Egy 23 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral, amit előtte kissé benedvesítettünk (így biztos, hogy nem fog leragadni a cseresznye). A tortaforma aljára öntjük a cseresznyét. Soknak tűnik, de a sülés során összemegy majd, a levét pedig beszívja a tészta. A tésztához elektromos keverővel habosra keverjük a puha vajat a cukorral és a vaníliával. Hozzáadjuk a két tojást, majd a lisztet, a sütőport, a sót, végül a tejet, elkeverjük, de nem kell túldolgozni. A masszát a cseresznyére kanalazzuk, elegyengetjük. 50 percig, tűpróbáig sütjük. Langyosra hűtjük. A forma tetejére teszünk egy tálat, és fejjel lefelé ráborítjuk a tortát úgy, hogy most a cseresznyés fele legyen felül. A cseresznyés réteg összeáll, és szirupos. Adhatunk mellé vaníliafagyit, tejszínhabot, török joghurtot stb.
(Visited 2 269 times, 1 visits today)
Nagyon guszta. Meggyel is el lehet készíteni?