Magyarország cukormentes tortája 2012: almatorta egressel

 

Fotó: Erdőháti Áron
Tegnapi napon a Parlamentben az Ország Tortája kihirdetésével egyszerre, idén első alkalommal, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által kezdeményezett “Magyarország Cukormentes Tortája” is bemutatásra került.
2012. Cukormentes tortája a “Cukormentes almatorta egressel” (a szép képet a tortáról Erdőháti Áron készítette).
Az Erős Antónia által 2005-ben létrehozott Egy Csepp Figyelem alapítvány kezdeményezése egyedülálló, nemzetközi viszonylatban is különleges. A levédett ötlettel az alapítvány kereste meg a Cukrász Ipartestületet, hiszen logikusnak tűnt, hogy a verseny rácsatlakozzon a szervezet által évek óta sikeresen és rutinosan lebonyolított versenyre. A verseny célja elsősorban figyelemfelkeltés volt: egyrészt a cukrászdák, cukrászok a cukormentesség iránti elkötelezettségének erősítése, másrészt természetesen a cukorbetegek, ill. az egészségtudatosabb desszertrajongók számára egy alternatív torta fejlesztése.
Örömmel vállaltam el, amikor az Alapítvány felkért, hogy vegyek részt a zsüri munkájában, sőt, annak elnökeként képviseljem a teljes függetlenséget (és talán valamelyest a kulináris szempontokat is). A tortákat -összesen 20 pályázat érkezett – két hónappal ezelőtt, júniusban kóstoltuk végig (a zsürizésben két cukrász és négy független személy vet részt) –természetesen vakon, azaz a benyújtó cukrászda kilétének ismerete nélkül. A nyertes tortát, amelyet a Zila cukrászda készített, teljesen egyhangúan szavaztuk meg, toronymagasan ez volt a legfinomabb.
Az ízén túl elsősorban az tetszett benne, hogy nem egy hagyományos cukrászsüteményt akart cukormentes formában lemásolni, hanem gyönyörűen megmutatta, hogy alternatív alapanyagokból, hozzáadott finomított cukor nélkül is lehet isteni tortát készíteni. Megjegyzem, a feladat duplán nehezített volt, hiszen nem is csak kizárólag a cukormentességre kellett ügyelni, a torta finomított fehérlisztet, mesterséges színező- és adalékanyagokat sem tartalmazhatott.
A versenyre most az első alkalommal még csak ipartestületi tagok jelentkezhettek, de az Egy Csepp Figyelem alapítvány a későbbiekben nyitottá szeretné tenni más cukrászdák, ill. amatőr szakácsok/cukrászok, háziasszonyok számára is.
A torta. A cukormentes almatorta egressel szerintem rendkívül finom. Nekem legjobban a savanykás-pikáns egrespüré tetszik benne, amely kiváló kontrasztot képez a telt ízű, zabpelyhes-diós-almás tésztával és a cukormentes, pirított diós karamellakrémmel. Egy szeletben 309kcal és 25,6g szénhidrát van, előbbi adat is kitűnő (egy átlagos cukrászdai tortaszelet -5-600kcal-t tartalmaz), a második pedig a cukorbetegek számára nagyon fontos. Számukra (és persze nem csak számukra) ez a torta azért kiváló, mert a felhasznált alapanyagoknak köszönhetően a szénhidrát igen lassan szívódik fel, és sokáig alacsonyan tartja a vércukorszintet, nem alakul ki rögtön éhségérzet. Erős Antónia –aki köztudottan maga is cukorbeteg – azt mondta, ez az érték azért zseniális, mert egy cukorbeteg egy úgynevezett kisétkezésre, pl. tízóraira, vagy uzsonnára is nyugodtan megehet egy szelet ilyen süteményt.
Természetesen maga a recept is publikus, ezen látjátok az összetevőket, ebben a főzővideóban pedig az elkészítés menete is láható. Minden további részlet (pl. kóstolási lehetőségek) megtalálható az Egy Csepp Figyelem honlapján, ill. Facebook oldalán.
Nagyon örülök, hogy közreműködhettem egy ilyen pozítv, figyelemfelkeltő kezdeményezésben, és hogy született egy olyan torta, amiért pl. csak egy fél szigetkört kell futniJ Sőt, az akciónak köszönhetően én is megmérettem a vércukorszintemet, nagyon jó érzés, amikor bepecsételik az ellenőrzőbe a piros pontot.
(Visited 376 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. A 25,6 CH szerintem sok, ahhoz mérten, hogy ennek kb. a harmadával kapni tortaszeleteket cukormentes cukrászdákban, amik legalább ilyen finomak…

  2. Nadja: milyen cukormentes cukrászdákban? Tapasztalatom szerint, bár külön nem kerestem, de a cukrászdákban a “cukormentes” = fruktóz, ami igazából becsapás, mert hosszú távon ugyanolyan ártalmas. Ez legalább nyírfacukorból van.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük