Rubin Eszter: Barhesz

 

 

 

 

 

Fogadjátok és olvassátok szeretettel Rubin Eszter első könyvét, a Barheszt.
Eszterrel receptjeivel néhány régebbi blogolvasó találkozhatott a Grenadine nevű oldalán (ami helyett ha jól értem most a saját oldalán publikál), elsősorban desszertekben jeleskedik, amiben nagy valószínűség szerint közrejátszik, hogy közben cukrász végzettséget is szerzett. Ennek a könyvben is akad nyoma, nem is kevés.)
Vigyázat, szólok: a könyv igazán csalóka. A rajzos, kedves, süteményes borító arra enged következtetni, hogy ez (is) egy könnyed, bájos, csajos strandolvasmány, ami kikapcsol. Figyelem, kész átverés! Erről ugyanis szó sincs. Az első fele gyanútlanul indul, családregényhez illően sok, jól megrajzolt szereplővel és rengeteg, csodálatosan leírt étellel, utóbbira való tekintettel akár gasztroregénynek is lehetne nevezni, de ez sem fedné a valóságot. Eszter minden egyes ételt úgy  ábrázol, hogy annak nemcsak az ízét és az állagát tudtam elképzelni, hanem a készítőjét és annak hangulatát is. Aztán ott van ez a négy oldalon át tartó őrület, amelyet talán gasztromán/gasztrosznob ódának lehetne nevezni (és amely, megjegyzem, olyan, mintha a kamrám katalógusát írta volna össze). Remélem, és ajánlom, hogy ezt a passzust valaki sürgősen zenésítse meg, isteni lenne.
Aztán valahol a könyv közepe után  – még keresem a titkos mondatot, vagy oldalt, ahol ez megtörténik – egyszer csak elindul egy hömpölygő örvény, az írásnak egy másfajta ritmusa és súlya, és beszippantja az olvasót (velem legalábbis ezt művelte), és elkezd nagyon erősen és felkavaróan hatni.
Két tulajdonsággal is rendelkezik a Barhesz, ami miatt én őszinte rajongójává váltam: egyrészt csodálatosan van megírva. Ha semmit nem tudnék a szerzőről, sokkal idősebbnek gondolnám. Ahogy újra olvasom az oldalakat, újabb és újabb finomságokat és humort fedezek fel benne. Másrészt valóban intenzíven megmozgatja az érzelmeket, van benne nevetés és sírás felváltva, derű és keserűség, és mindez ráadásul meglepetésszerűen, nem kiszámítható módon.
Az egyetlen hibája: túl rövid és vékonyka, én ebből simán dupla adagot kérnék.
Szívből ajánlom mindenkinek.

(Visited 654 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. Abban igaza van az ajánlóknak, hogy ez nem gasztroregény. Tényleg nem az. De hogy nem családregény, az is biztos. És nem is regény? Hogy mi? Hááááát…..olyan, mintha becsuknád a szemed, egyszerre látnád-éreznéd az eddig megélt összes percedet, és írnád, ami jön. Össze-vissza. Kb., hogy vajas zsömle, jajajj, de finom, nagymama orosz zsidó volt, a gyerek tündér lesz a farsangon, és Natannak a legfinomabb a fitymája. Na, ilyen ez a történetzuhatag 200 oldalon át. Mint egy dadaista vers.
    Összességében nem haltam bele, hogy elolvastam, de tudtam volna élni nélküle.

    (Ja, és pofátlanul drága: 3500 forint, szűken 200 oldal, alul-felül-jobbbról-balról dulpla margó, dupla sortáv.)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük