Merguez

A merguez kolbász az észak-afrikai konyha egyik jellegzetes fogása, elsősorban Marokkóban, Tunéziában és Algériában népszerű. Sütve, grillezve, ill. kuszkusz mellett fogyasztják. Az 50-es évektől Franciaországban is elterjedt, manapság az egyik legkedveltebb és leghétköznapibb étel. Faszénen grillezve az igazi, annak híján a serpenyő is megteszi a szolgálatot. Mint ahogy még az is belefér, hogy autentikus kolbászkák helyett pogácsákat gyártson az ember. Annál fontosabb, hogy a fűszereket frissen pirítsuk és őröljük, a különbséget zongorázni lehet. Aki csípősen szereti, az tesz bele egy pötty harisszát (csípős paprikakrém)

A petrezselyemsaláta, salátának szintén nem is igazán nevezhető, a merguezzel azonban kiváló. Aki nem szereti a petrezselymet, annak nyilván nem a kedvence. Fejenként két-két csokor, leszárazott petrezselymet, egy csokor mentát összekevertem jó minőségű olívaolajjal, citromlével, sóval-borssal, meglocsoltam gránátalma sűrítménnyel, és megszórtam néhány maggal (kesudió és pisztácia maradt ki másik ételből). Ennek a tetejére jött a merguez-falat, amely nagyon jó befutó lehet nagy partikon is.

Merguez
Hozzávalók (12 pogácsa)

30dkg darált marhahús (még jobb, ha vegyesen bárány és marha)
2ek pirospaprika
1/2kk cayenne bors
1tk római kömény
1tk egész koriander
1tk édesköménymag
2 gerezd fokhagyma, lereszelbe
1 csokor friss koriander, finomra aprítva
Só, bors

A háromféle fűszert (római kömény, koriander, édesköménymag) száraz serpenyőben megpirítjuk, amikor füstöl, és illatozni kezd, levesszük. Mozsárban, vagy kávédarálóban finomra őröljük. A húshoz keverjük a pirospaprikát, a fűszereket, a lereszelt fokhagymát, a friss koriandert, sózzuk, borsozzuk. Kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalán arany színűre sütjük.

(Visited 4 145 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

7 hozzászólás

  1. Izgalmas! Indiától, Észak-Afrikán át Franciaországig ezernyi hatás benne van, ahogy néhány ezer év történelme is. Kedvelem az ilyen recepteket. Kipróbálom. 🙂

  2. A petrezseát én úgy ismerem, hogy citromgerezdeket is keverünk bele, meg reszelt héjat, nyáron fenomenális üdítő lesz így, próbáld majd ki!

  3. Mekkora egy adag belőle?:D külön külön is szeretem az alapanyagokat, de ebben a variációban még nem próbáltam. Valaki kóstolta már?

  4. Hat a fent emlitett adag ket felnottnek elegendo. En az „eredeti” arab merguez-t egy hangyanyival masmilyennek ismerem, de ez a recept fenomenalis. Nagyon finom, nagyon izgalmasag az izhatasok.

    En ezt a hust harisszaval, es sultkrumplival ajanlom (jol megy hozza valami sopszka jellegu salata).

    Algeriaban arulnak olyan szendvicset, hogy baguett felbevagva (ugy hogy egyben marad a ket fele) bele sultkrumpli, harissza, es 1 merguez kolbasz. Ajanlom mindenkinek…

  5. Kipróbáltam – bár a merguezt a szír boltban vettem a Karinthy F. úton.
    Petrezselymes krumpli volt még hozzá.
    Fenomenális. Elképesztő íz-harmónia!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük