Zabpelyhes palacsinta juharsziruppal

„Nem az erősségem a hétvége. Hallom, vannak olyanok –egész sokan ráadásul -, akiknél a hétvégi reggelek úgy telnek, hogy tartalmaznak reggelit, forró kávét, vasárnapi újságot, az idő pedig lassan telik,…, számomra azonban már nem ismerős ez a fajta hétvégi reggel. írja az Orangette blog szerzője. Mintha csak a számból vette volna ki ezeket a szavakat.

„….Pedig mennyire isteni dolog hétvégén délelőtt, ráérősen, lustán, jó kis vasárnap reggeli zene mellett délig reggelizgetni. A vendégségnek egyenesen egyik legoldottabb, leglazább formája, persze otthon a többség azt gondolná, hogy nem vagyok teljesen komplett, ha reggelizni hívnék magamhoz valakit..” ezt pedig én írtam, valamikor réges-régen, az őskorban, még Brüsszelből.

Vasárnap délelőtti reggelizgetésre jó régen volt már példa, pedig nagyon bírom. A zabkása olyankor az egyik kedvencem, de már az is régen került elő. Pedig annak hétköznap is neki szoktam állni – szeretem az ízét és a tudatot és érzést, hogy milyen egészséges. Tartok tőle, hogy sajnos nem pontosan az alábbi palacsinta formájában, ami tulajdonképpen nem más, mint kisütött zabkása. Ez így nem hangzik talán annyira vonzóan, de csak buzdítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki, mert zseniális.

Az Orangette blog receptje tetszett meg nagyon, de variálgattam, kevesebb vajjal, író helyett tejjel, barnacukorral készítettem, és csipet fahéj is került bele. Nem mondom, hogy minden nap neki fogok állni, ahhoz azért körülményes, de jól esett felidézni a lassú vasárnapi reggeli műfaját –és még vendéget is lehet rá nyugodtan hívni. Juharsziruppal a legfinomabb.

Zabpelyhes palacsinta juharsziruppal

Hozzávalók (6db 9cm átmérőjű palacsintához /2 adag)

8dkg zabpehely (a bioboltokban kapható Pásztói kiváló!)
2,5dl tej
2 evőkanál (3dkg) liszt
csipet só
1kk szódabikarbóna
1kk sütőpor
1ek barnacukor
csipet fahéj
1 egész tojás
4dkg olvasztott vaj
Tetejére: juharszirup

Előző este a zabpehelyre öntjük a tejet, fóliával lefedve hűtőbe tesszük éjszakára. Reggel egy külön edényben összekeverjük az átszitált lisztet, szódabikarbónát, sütőport, sót barnacukrot és csipet fahéjat. A tojást villával felverjük, majd az olvasztott vajjal együtt hozzáadjuk a zabpehelyhez. Összekeverjük a száraz anyagokkal. Forró serpenyőben, olaj és vaj keverékén, közepes lángon, mindkét oldalán aranybarnára sütjük. (egy-egy palacsintához kb. 1,5-2 kanálnyi masszát merünk a serpenyőbe.). Konyhai papírtörlőn leitatjuk, végül juharsziruppal meglocsolva tálaljuk.

+1 szolgálati közlemény, hátha olvassa valaki, akit érdekelhet:
„A közép-európai daganatos és más krónikus betegséggel élő gyermekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány – a hazai civil szféra egyik legsikeresebb szervezete – keres élelmezésvezetői feladatkört is betöltő szakács vállalkozó munkatársat.
Jelentkezési határidő 2010. február 15.” Részletek itt.
(Visited 1 517 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

12 hozzászólás

  1. És a maradék kását is kiválóan lehet reciklálni így, ami szempont, mert kásából nehéz eltalálni a helyes mennyiséget. Legalábbis nekem… A zabkásás muffint meg már mindenki unja nálunk.

  2. juhuu én majd' minden reggel finom meleg zabkását reggelizem, télen ennél jobb reggeli nincs is!
    Chili, a palacsintához melyik zabpelyhet: a simát v az apró darabokra törtet?
    //egyébként ha forró vizet (itt forró tejet?) öntünk a zabra, 10 perc alatt megpuhul, így talán megspórolható az éjszakai áztatás//
    mt

  3. nalunk gyakoriak a reggelizos vendeglatasok/vendegsegbe jarasok. Kisgyerekekkel ez marad a vacsorak helyett…szokott lenni palacsinta, zabkasa, de meg nem kevertem a kettot. Nagyon jol hangzik, legkozelebb kiprobalom. Koszi.

  4. Üdv!

    Én maradék köles kásából csináltam meg. Ebből is nagyon jó. Ma pedig a zabpelyhes változatot.
    Tettszik…nagy bringázások előtt ezt fogom enni reggelire. Jó energiaforrás. És akár el is vihetem magammal, a hordozható zabkása. 😀

  5. huuu, nagyon fincsi lett!! nálunk az írós-vastag amerikai palacsinta a kedvenc, de most úgy gondoltam, érdemes ezt is kipróbálni…
    felesben felhasználtam hozzá némi maradék írót és egy jó marék (szintén maradék:)) áfonyát, aztán hamm… tényleg csuda!! gyanítom, almakockákkal is nagyon finom lehet…köszönöm a receptet:))
    Katica

  6. uhúú, dejóó, még sose jutott eszembe, h. összekombináljam a két kedvenc ráérős-reggelimet! de már várom a vasárnap reggelt 🙂

  7. Nagy büszekséggel tölt el, hogy a pásztói terméket dícsérted a recept ismertetésénél. Én Pásztói vagyok s az ottani bioboltban gyakran veszem a helyi malom termékeit. Ezek Pesten is megtalálhatóak. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy vásárolják, mert tényleg kiváló minőségűek a termékek. A recept egyébként tényle bevált!:)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük