Cseresznye salsa

Ezek a hetek félelmetesen jók a piacon. Szombaton korán reggel járok, és mostanában hétről hétre eljátszom ugyanazt: annyira nem tudom magam visszafogni a bőséges kínálat láttán, annyira ide-oda kapkodok, hogy a végén csak ott állok a hatalmas szatyorral, amit megemelni már nem lehet, csak vonszolom, vonszolom, és megállapítom, hogy már megint túlvásároltam magam.

Múlt hét különösen borzasztóra sikerült. Kezdődött a kilónyi feketeribizlivel, aztán nem tudtam ellenállni a zöldbabnak, a töknek, a borsónak, a meggynek, a ribizlinek, az egresnek, a cseresznyének, jaj. Pl. cseresznyéből is túl sokat vettem. Jól is jött, egy hirtelen látogató számára cseresznye salsa készült, amit gyorsan kisütött csirkemellen tálaltam. A New York Times oldalán keltette fel az érdeklődésemet ez a recept, annyit változtattam rajta, hogy száműztem belőle a snidlinget és a petrezselymet, helyettük friss korianderzöldet használtam, amely általában nagyon jól működik gyümölcsökkel, ez most ismét bebizonyosodott. Egyszerű ez a salsa, a csirkemellel együtt is 20 perc alattt elkészül. Az összhatás egyáltalán nem édes, hanem egy üde, frissítő, gyümölcsös, mégis csípős-savanykás salsa, a csirkével együtt tökéletes vacsora.

Cseresznye salsa


15dkg kimagozott cseresznye
2 szál lila újhagyma, finomra aprítva
Fél citrom kifacsart leve
Fél csokor friss korianderzöld, finomra aprítva
Kevés friss chilipaprika, finomra aprítva

Az újhagymát feldaraboljuk, majd egy tálban ráöntjük a citromlé kétharmadát. A cseresznyéket apróra felkockázzuk. (viszonylag kis mennyiség, kézzel is nyugodtan lehet magozni).A felaprított hagymára öntjük a citromlevet, alaposan átforgatjuk, majd min. 10 percig állni hagyjuk (tompítja a hagyma vadságát). Összekeverjük a cseresznyét, hagymát, koriandert, chilit, majd olívaolajat és citromlevet érzés szerint. A salsa-t készíthetjük mialatt sül a csirke (nálam most mell).

(Visited 775 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük