Pezsgő, krumpli, kaviár & Kistücsök

A fontos eseményekhez pezsgő dukál. Jófajta. Lehetőleg francia. Vagy más. Fontos eseményre való koccintáshoz szerettem volna vinni valami falatkát, olyat, ami illik az alkalomhoz, az esemény jelentőségéhez, ami szállítható, max. fél óra alatt összedobható, de azért elegáns. Kettő lett a vége: rozskenyeret pogácsaszaggatóval kiszúrtam, olívaolajjal megkentem, megpirítottam. Kétféle kence került rá: 1. Füstölt makrélakrém – ehhez egy kb. 30dkg-os füstölt makrélát bőre nélkül feldaraboltam, húsát aprítógépbe dobtam két evőkanál tejföllel, egy ek puha vajjal, citromlével, citromhéjjal, fehér borssal. 2. Karamellizált hagymás krém –ehhez egy nagy vöröshagymát felszeleteltem, vajon karamellizáltam, majd kikevertem egy doboz Philadelphia natúr krémsajttal, sóval, borssal. Tetejére lazackaviár került. Passzolt a pezsgőhöz. A képen a másnapi maradék, ezúttal héjában sült burgonyán (kivételesen szuper kifliburgonyát kaptam).

A pezsgőzés műfaja mostanában egészen új dimenzióba került, amiben szerepe volt egy bizonyos pezsgővacsorának is, amelyet nemrég a Kistücsök Étteremben töltöttem el. Nem tudom, kóstolt-e már végig valaki 12 különböző féle pezsgőt (+még néhány bónusz ráadást a végére, egy ponton feladtam a számolást, a vége felé valahogy igencsak felgyorsultak az események). Szóval, Szigeti pezsgővacsorán jártam. (A pezsgőpincészet Ausztriában található, a Fertő-tó keleti partján, érdekessége, hogy pezsgőik az egyedi fajtajelleget hangsúlyozzák. Számos bort Magyarországról vásárolnak, így nagyon érdekes ízek születnek –mind hagyományos erjesztési módszerrel. Még pezsgőélesztővel készített sört is kóstoltunk).

Nem szándékozom elfogulatlan élménybeszámolót írni, ha a Kistücsökben ehetetlent főztek volna, akkor is imádtam volna az egészet. Annyira kevés olyan étterem van itthon, amely ennyire családias hangulatú, kötetlen, ahol ilyen fesztelenül, egész egyszerűen jól érezheti magát az ember. Olyan felüdülés volt a közvetlen, természetesen kedves kiszolgálás, egyszóval, szerethető volt az egész. A menü egyébként kiváló volt, nagyon jó érzékkel állították össze. Szerepelt benne olyan zellerkrém, amitől a mellé kínált, egyébként elég visszafogott Leányka pezsgő teljesen új életre kelt, olyan házi toros kolbász, amely 1/3borjú, 2/3 sertéshúsból készült, utóbbit aznap regggel (!) vágták. Citromfüves karalábéleves, ami az este egyik fénypontja volt; szilvásváradi pisztráng, amit helyben füstöltek (blinivel, lencsével tálalták), a Zweigelt vörös pezsgő mellé pedig házi csokoládéfagylalt. Ananászos-kecskesajtos desszert, ami nekem nem tartozott a kedvenceim közé, a hozzá kínált tokaji pezsgővel (pardon, Cuvée T.J) viszont eszméletlen kölcsönhatásba lépett. A pezsgők közül nekem ez utóbbi volt magasan a kedvencem. A végén előkerült még néhány évjáratos, magnum pezsgő, egy, vagy két, vagy talán három fajta, ki tudja már, az utolsó fél óra valahogy kicsit felgyorsult, és elmosódotaataffdhfdktfv……

Ja, a Kistücsökben elég komoly az új tavaszi menü, alig várom, hogy megkóstoljam (olyanok vannak pl. benne, mint: Füstölt harcsa retekkel, karalábéval; petrezselyem krémleves; tyúkcomb sült paprikás raviolival és borsóhüvellyel; mézes-krémes eper pezsgővel)

Kistücsök kritikák:
Foodpolice
Sajtkukac
Dining Guide
Gusto (leírás)

(Visited 631 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük