Ezek a kis kínai tapas-ok, a dim sum –az egyik kedvenc műfajom. Ha bárhol olyan helyek járok a világban, ahol ismert és létezik, a világért ki nem hagynám. Hagyományosan ez egy reggeli/délelőtti műfaj, de akkor sincs vele semmi problémám, ha netán délután, vagy este kell enni. Házilag is viszonylag egyszerű elkészíteni, ugyan némileg időigényes és macerás, de ha az ember lendületben van, akkor el lehet belőle készíteni egyszerre jó nagy adagokat, amit le lehet fagyasztani. Váratlan vendégeknek pedig elő lehet kapni. Rengeteg féle falat és batyu létezik, ízben, formában, főzési módban, nyilván külön művészet az egész. Amióta rájöttem, hogy az Ázsiában lehet kapni wantan tésztát (450Ft/csomag), azóta ismét többször nekiálltam. . Csak négyzet alakú kapható (én ezeket kiszúrtam kör formára, de négyzetként is használható. Általában valamilyen szójaszózsos mártogatóval a legfinomabb, bár igazából mindegyiknek megvan a maga mártogatója (a szójaszós túlságosan elfedné a visszafogottabb ízeket).
A
milliós vacsorára csípős zöld curry mártással tálaltam, úgy hogy kevés mártáson ült három-három batyu. A garnélát ki is lehet váltani hallal, pl. akár harcsával. Ha viszont garnélával készítjük, akkor nagyon fontos, hogy nyerset vegyünk., olyat, ami nincs előfőzve (vagyis szürke és nem rózsaszínű). A csarnok aljában vettem (kb. 900Ft/25dkg). A garnéla héját nehogy kidobjuk, szuper lesz alaplébe.
Garnélával töltött, nyitott tésztabatyu (shu mai)
25dkg garnéla (nem előfőzött!), de lehet pl. harcsa is
25dkg wantan tészta (mélyhűtött, vagy saját készítésű)
2 újhagyma, felkarikázva, a zöld része is
ujjnyi frissen reszelt gyömbér
kis gerezd fokhagyma, reszelve
1ek szójaszósz
1ek szezámolaj
1tk sherry (vagy kínai rizsbor)
1 tojásfehérje
1tk étkezési keményítő
Előkészítjük a tölteléket (akár előre is lehet): a garnélákat megtisztítjuk (páncélját és bélcsatornáját eltávolítjuk). Robotgépbe tesszük a felkarikázott újhagymával, reszelt gyömbérrel, fokhagymával, hozzáadjuk a szójaszószt, szezámolajat, sherryt, keményítőt, tojásfehérjét. Masszává pürésítjük, fóliával lefedve hűtőbe tesszük. A tésztalapokból kerek lapokat szúrunk ki (a négyzet alakú is megfelel), mindegyik közepére egy-egy tk garnélás masszát kanalazunk. Rózsa formájúra összefogjuk, úgy, hogy felül nyitott maradjon, látszódjon a töltelék. Nagy serpenyő (vagy wok) tetejére helyezzük a bambuszpárolót, amelyet kibélelünk sütőpapírral (vagy néhány levél kelkáposztával). Ráhelyezzük a tésztabatyukat. Amikor a víz forr, takarékra vesszük, hogy csak gyöngyözzön. A párolót lefedjük, a batyukat 7 percig gőzöljük. Ha mélyhűtőből vettük ki, 9 percig.
Dim sum még:
(Visited 1 187 times, 3 visits today)