A szarvasgomba fűszer!

Bevallom, Hőgyész település neve néhány héttel ezelőtt nemigen mondott túl sokat. A mintegy háromezer lakosnak otthont adó tolnai település pedig történelmi múlttal és érdekes látnivalókkal is rendelkezik. Nevét hermelinvadászokról kapta, akiket hölgymenyétvadászoknak, más néven hölgyészeknek neveztek. Persze, az valószínűleg jó régen lehetett, amikor Magyarországon hermelinre vadásztak. Szóval, Hőgyészen és környékén jókat lehet kirándulgatni, borozgatni, wellnesselni. Van egy kissé megkopott, de gyönyörű, hatalmas parkkal rendelkező kastélya, amely először Mercy grófé, később, 1772-től az Apponyi családé lett. Hogy ennek mi köze a gasztronómiához? A szarvasgomba. Hőgyészen található ugyanis az ország első termőre fordult szarvasgomba-ültetvénye. Ez óriási dolog, mivel szarvasgomba nem terem ám mindenütt –járnak is a csodájára, még külföldről is. Nos, ide csöppentem hirtelen, sok-sok érdekes szarvasgombász közé. Kóstoltam mangalicazsíros kenyeret szarvasgombával és bográcsban főzött szarvasgombás pacalt, majd a következő következtetésekre jutottam: 1. A luxus imázs megalapozott, de talán azért némileg túlmisztifkált. 2. Tudatosítani kell magunkban, hogy valójában fűszerről van szó. Olyan kevés kell belőle, hogy egy-egy különleges alkalomra abszolút megengedhető. 3. Óriási különbségek vannak az egyes fajták minősége, íze és intenzitása között. Bár viszonylag rendszeresen felbukkan piacokon, a beszerzésnél pont ezért célszerű résen lenni, és alaposan kikérdezni az eladót. Aki komolyan érdeklődik a téma iránt, lapozzon bele „A szarvasgombász mesterség” című könyvbe, hihetetlen világ fog elé tárulni. Lehet mártásokkal, libamájjal, nemes halakkal, tengeri herkentyűkkel halmozni az élvezeteket, az igazság azonban az, hogy szerintem semmi nem jobb, mint egy kiváló minőségű vaj szarvasgombával kikeverve, pirítósra olvasztva. Kipróbálásra a következő három módszert ajánlom, aztán később, ha megbarátkoztunk vele, lehet kísérletezgetni:

Szarvasgombás vaj: szerezzük be a legjobb minőségű vajat. Reszeljünk bele egy kisebb méretű szarvasgombát (tapasztalatom szerint kb. 25dkg vaj vesz fel egy 2dkgs-os szarvasgombát). Szorosan fedjük, és egy éjszakát hagyjuk állni. Formázhatunk belőle hengert is.
Szarvasgombás rántotta: Befőttes üvegbe helyezzük be a nyers, egész tojásokat, mellé a szarvasgombát, szorosan zárjuk le. Tegyük hűtőbe egy napra. Ez idő alatt a tojás átveszi a gomba zamatát. Jófajta vajon készítsünk lágy rántottát, majd reszeljünk (gyaluljunk) rá bőven szarvasgombát.
Szarvasgombás-mascarponés rakott burgonya: egy doboz (25dkg) mascarponet keverjünk ki egy lereszelt szarvasgombával. Hagyjuk állni egy éjszakát. A burgonyát gyaluljuk egészen vékonyra, majd fedő alatt, sós vízben főzzük majdnem teljesen puhára. Egy tepsit, vagy jénait vajazzunk ki, rétegezzük a krumplit és a sajtot. Tegyük a grill alá, hogy a teteje megpiruljon. Gyaluljunk rá vékony szarvasgomba forgácsokat.

Néhány megjegyzés:

Elsőre mindenképpen a szarvasgombás vajat ajánlanám, pirítóson fenomenális. (a vajat fagyasztottam is már, természetesen valamennyit veszít az aromájából, de az összes tartósítási mód közül még mindig ez az egyetlen, amely hellyel-közzel működik

Egy kisebb szarvasgomba (pl. 2dkg), amivel már nagyon sok mindent lehet kezdeni, kb. 1500-2000Ft, annyi, mint egy üveg bor

A könyv fantasztikus. Az egyik legigényesebben összeállított szakkönyv, kultúrtörténettel, sztorikkal, receptekkel. Napokig olvasgattam.

A piacokon kapható szarvasgombákkal óvatosan, gyakran rossz minőségű kínai szarvasgombát próbálnak eladni, amelynek kb. annyi köze az igazi szarvasgombához, mint a büfékben kapható édes-savanyú csirkének a kínai gasztronómiához. Azt a tippet kaptam, hogy érdemes alaposan kikérdezni az eladót, hogy milyen fajta, ha nem tudja a latin nevét, rossz jel. Én minden esetre inkább a szakértőktől veszem meg közvetlenül.

Szarvasgomba receptek

 
(Visited 1 877 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük