
Ez a csillag formájú, vörösesbarna fűszer a Távol-Keletről származik, ma a világ termelésének 90 százalékát Kína adja, további jelentősebb termelők Laosz, a Fülöp-szigetek és Jamaica. A leggyakrabban nyolcágú csillag (neve is a nyolcszögből származik) ágaiban ovális magok találhatók, aromája ánizs jellegű, ami főzött ételeknél szépen összeolvad a többi fűszerrel. Ma is leginkább a kínai konyha használja, vagy a híres ötfűszer-keverék alkotóelemeként (egyenlő arányban a fahéj, szegfűszeg, édeskömény és szecsuáni bors mellett), vagy hosszú órákon át párolt húsok szójaszószos, gyömbéres főzőlevének ízesítőjeként. Utóbbi elkészítési mód az ún. red-cooking, vagyis vörösre főzés technikája, amely Sanghaj környékén a legjellemzőbb. Kínán kívül használják például Vietnamban a pho, azaz a bivalyerős, édeskés marhahúsleves alapfűszereként. Európában kompótok vagy likőrök ízét egészítik ki vele.
Nemrég a világ óriási csillagánizshiánnyal küzdött, a gyógyszeripar ugyanis a madárinfluenza ellen kifejlesztett hatóanyaghoz vásárolta fel szinte az egész termést. A Washington Post 2005 novemberében hosszú cikket jelentetett meg egy kínai termelőről, akinek a forgalma egy év alatt megduplázódott. Ennél azért sokkal barátságosabb kontextusban ajánlom, a következő ételben:
Az írás a Magyar Narancs múlt heti számában jelent meg.
(Visited 487 times, 1 visits today)
A Bella Martha nekem is abszolút kedvencem, a német dvd-t nyúzom folyamatosan. 🙂 De tényleg amerikai remake készül?? Martina Gedeck nálkül az egész egy fabatkát sem fog érni valszeg. Nem tudod, kik lesznek a főszereplők?
Lehet, hogy már írta valaki, de az e heti nõk lapjában a számítógépes-netes rovatban téged ajánlanak, mint gasztrobloggert :))
borsó, Catherine Zeta-Jones és Aaron Eckhardt lesznek a főszereplők.>>Nők Lapja, tényleg? köszi, nem tudtam:)
szia, Chili, mi is nemrég ugrottunk rá a csillagánizsra első ízben, és kedvezőek a tapasztalatok! 🙂>>Boldog húsvétot!
És milyen szépen mutat egy adventi koszorún! >>Boldog karácsonyt! 😀