Vigyázz, kész, főzz! -Magyar Gasztroblogok Virtuális Tematikus Rendezvénye

Néhány hónapja tervezgettem már ezt a kezdeményezést, de egy ideig még bizonytalankodtam, hogy vajon milyen lenne a fogadtatása, és hogy „megérett-e” erre a magyar gasztroblogoszféra (huh). Most viszont már nagyjából biztos vagyok benne, és azt gondolom, hogy íródik már annyi klassz és lelkes gasztroblog, hogy itt az ideje, hogy nekünk is legyen sajátunk: saját, magyar gasztroblogos virtuális rendezvényünk. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, hiszen a nemzetközi gyakorlatból nyugodtan átvehetjük azt, ami ott már sikeresen működik. Ezennel tehát kezdeményezem.

Mi ez?
Egy nagy virtuális kulináris játék, amely összekapcsolná azokat a blogokat, amelyekben alapvetően a gasztronómia iránti szenvedély a közös. A nemzetközi gasztroblog-világban jól működő alapötletből kiindulva, egy olyan virtuális „rendezvény”, amelynek keretében a magyar gasztroblogolók bizonyos – a rendezvény mindenkori házigazdája (játékmestere) által kitalált és meghatározott- témában készítenek el egy ételt, és ezt egy bizonyos kijelölt napon megosztják a blogjukon. A téma lehet pl. hozzávaló, elkészítési mód, régió, alkalom, lehet vicces, praktikus, (szívatós). Így mondjuk egy adott napon az összes résztvevő blogon pl. csábító/vegán/belsőségből készülő/menza hangulatú/narancssárga színű ételrecept jelenik meg. Hangsúlyozottan nem verseny, nincs rangsor, nincs győztes és nincs nyeremény.

Mi a célja?
Elsősorban JÁTÉK. Az ötletelés, a kreativitás, a kulináris sokszínűség , a főzés, evés és ezek megosztásának öröme. Az már a praktikus hozadék, hogy egy bizonyos témában sok-sok remek receptet és ötletet gyűjthetünk össze egy helyen. Nagyon izgalmas lehet majd látni, hogy ugyanazt a kérdést a különböző gondolkozású, hátterű, korú, lakhelyű, ízlésű ínyencek milyen másképp közelítik meg. Hátha felbukkannak olyan gasztroblogok, amelyekről nem is tudtunk. Talán lesz, aki erre az alkalomra hozza létre a már régóta tervezgetett gasztroblogját.

Mikor?
Elsőre szerintem próbáljuk meg a havonta egyszeri rendezvényt. Ha ez esetleg túl gyakorinak bizonyulna, mivel az Élet sűrű, akkor lehet ritkábban is, ez majd valószínűleg kialakul idővel.

Hogyan?
1. A játék aktuális házigazdája (minden hónapban más gasztroblog –akit mindig az előző kér fel) szabadon meghatároz egy témát. Ezt kihirdeti a blogján, és meghatározza azt az egy napot, amikor a játékban résztvevők blogján jelenjen meg az írás.
2. A blogolók ötletelnek, szakácskönyveket lapozgatnak, recepteket nézegetnek, keresgélnek, inspirálódnak, kísérleteznek. Főznek. Lefotózzák (nem kötelező, de jó lenne). Írnak róla. A kijelölt napon ez megjelenik a blogjukon. A linket a megadott határidőre elküldik a házigazda által megadott e-mail címre.
3. A játékmester (a házigazda) ezt követően minél hamarabb, lehetőleg 3 napon belül, készít egy összefoglalót, amelyben összegyűjti a beérkezett linkeket. Ezt egy külön írásban a saját blogján megjelenteti.

Ki vehet részt?
Alapvetően személyes (egy-, vagy több személy által írt) blogok. Elsősorban gasztronómiai témájúak, de ha egyéb, más témában íródó blogoknak is van kedvük néha főzni egy kicsit, és becsatlakozni, ők is nagyon welcome. Szerintem részt vehet gasztronómiai témájú honlap (nem blog) tulajdonosa is, amennyiben az valós magánszemély, és a receptet személyes kontextusban írja (tehát nemcsak egyszerűen recepteket gyűjt össze, hanem van hozzá mondanivalója is). Ha valakinek nincs sem blogja, sem honlapja, de az adott témára van egy szuper receptje, ötlete, amelyet szívesen megoszt, szerintem az is beküldheti, ez esetben a terjedelmet valamilyen módon limitálni kell. (pl. max. 5 sor)
Nem vehet részt: fizetett, kereskedelmi célú blog/honlap, cégek.
A mindenkori házigazdának saját döntési hatásköre, hogy bármilyen gyanús, reklám-szagú résztvevő írását ne jelentesse meg az összefoglalóban.

Egyéb
Fent leírtak csak javaslat. Semmi nem kőbe vésett, mindent lehet változtatni, vagy másképp csinálni. Az aktuális házigazda bármikor saját kedve, ill. a tapasztalatok alapján változtathat a szabályokon, és tehet kivételt.

Amennyiben pedig nincs hatalmas tiltakozás és ellenkezés, akkor felvállalnám az első alkalom házigazdaságát, és a napokban meghirdetném az első témát.

(Visited 107 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

31 hozzászólás

  1. Benne vagyok, de még mennyire! Egy húron pendülünk, épp valamelyik nap gondolkodtam én is egy ilyen játékon, de kicsit más formában. Egyelőre elteszem a virtuális spájzba az ötletet és helyette kíváncsian várom az első témát!

  2. Kiváló :). Ha lehetne, mondanék egy kiegészítő javaslatot: kéne csinálni neki egy olyan (nyilván egyelőre jóval egyszerűbb) honlapot, mint az IMBB-nek, valamelyik blogszolgáltatónál.

  3. Remek ötlet! Valahogy már benne volt a levegőben, hogy nálunk is kellene… Ki más vállalhatná ezt fel, mint te, Zsófi:)))Nemiske: szép, de tudsz valakit, aki megvalósítja??Én is rég gondolkoztam már egy dolgon és akinek említettem, hasznosnak találta:jó lenne a magyar gasztroblogoknak (MGB, ez milyen??) egy fórum, egy közös platform, ahova tömörülni lehetne – ott pont az ilyen ügyeket lehetne megbeszélni, receptek nélkül és nem kellene minden oldalra bemenni, jött-e reakció. Pl. az index-en. Az oldal ettől függetlenül is jó ötlet, de az karbantartást igényel.Ezt nem itt kellene előadni, de épp kapóra jött, bocs!

  4. Szent igaz! Elindítani = 5 perc. Karbantartás a több idő. Te honlapot írtál (blogszolgáltatónál), nem blogot, ezért írtam. Az meg azért nem 5 perc… A HONLAP műfaj lenne a tökéletes, de lehetne bloggal is inditani. No, pont az ilyen fejtegetésekre gondoltam a fórumot!

  5. Kommentben is lehet fejtegetni. Pro forma blog, de gyakorlatilag azért csak egy honlap lenne, közleményekkel, a magyar bloggerek linkjeivel, az események gyűjtőhelyeivel, stb. Többen megkaphatnák a jelszót, azért ez akkora nagy karbantartást nem igényel, főleg, ha az elején havi egy eseményre rendezkedünk be.

  6. énisénis :))meg is éheztem, és fantáziám is beindult azokban a témákban, amiket felvetettél példaként. és éhes vagyok :-))

  7. Chili, jövök én is!Goddess, én segítek megcsinálni, de nem vagyok nagy html szerkesztő és csak itt a bloggeren vagyok ismerős. De lelkes vagyok! (:

  8. főzésben most annyira nem pörgök, de természetesen honlapban segítek, hát nanáhogy, nemiske a megmondhatója, meg mások, hogy imádok ilyet csinálni. ingyen fórummotor is akad, lehet egyénire is szabni…

  9. Benne vagyok:) – sőt érdekes lehet ugyanannak az ételnek több változatát elkészíteni, például aki mediterrán, magyaros stílusban főz, esetleg diétásan, vegásan:) (én szinte biztosan alakítok rajta:P)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük