A birsalma (en: quince, de: quitten, fr: coings) Perzsiából származik és számos vallásban és kultúrában a boldogság, szerelem és termékenység szimbóluma. A Közel-Kelet konyhája sokfajtaképpen használja, Európában kevésbé elterjedt, bár Spanyolország egyik nemzeti eledele a birsalmasajt amit ott membrillo-nak hívnak.
Ó, a birsalmasajt, hogy én azt mennyire szeretem! Emlékszem, régen sokszor lehetett a piacon kapni, most már évek óta úgy kell sasolni a néniket, hogy valamelyiknél nem fedezem-e fel. Jó, jó, tényleg mancsos és időigényes, de tessenek csinálni, légyszi, légyszi..van rá kereslet!! Bár egyszer kaptam M. barátnőm anyukájától egy szuper birsalmasajt receptet, mikróban kellett főzni, és nagyon gyorsan kész volt. Kéne megint csinálni…
Ezt a receptet is Claudia Roden: The Book of Jewish Food című könyvéből néztem ki eredetileg, de végül teljesen másképp csináltam. A hozzávalók többé kevésbé maradtak, de változtattam a főzési technológián, mert a recept alapján az macerásnak és hosszadalmasnak tűnt. Tudtam, hogy az a lényeg, hogy a birsalma állaga megmaradjon, márpedig ő még miután puhára főzte a gyümölcsöt, még vagy 30 percig főzi a csirkével együtt. Szerintem akkor trutyi lenne. Továbbá ő egész csirkecombbal készíti, én pedig csirkemellet használtam. És külön-külön sütöttem a húst és a gyümölcsöt és csak a legvégén kevertem össze. Hú, szóval nagyon jó. Ahogy összeolvadnak a fűszerek – a gyömbér, fahéj aromái a karamellizált hagymával, pirosra sütött hússal, a birsalma édeskés, savanykás, zamatos ízével…fú, világbajnok. Köretnek szerintem kuszkusz, basmati rizs, esetleg diós spenót illik.
Recept
Hozzávalók (2 személyre)
1 nagy csirkemellfilé, só, bors
1 nagy birsalma
1 közepes fej hagyma (salottát használtam), karikázva
1 citrom leve, méz
1 tk őrölt gyömbér
½ tk őrölt fahéj
kb. 4 dkg vaj
Először egy lábosban felforralok vizet, beleteszem a citromlevet és pici mézet. A birsalmát négyfelé vágom, ill. ha nagyon nagy, még további cikkekre. Úgy ahogy van, magostul, héjastul azonnal beteszem a vízbe (azért fontos, hogy a víz már ott legyen, mert a gyümölcs különben egy perc alatt bebarnul.) Roppanósra főzöm, azaz puhuljon meg, de nem legyen pépes, maradjon meg a formája. Ez nyilván birsalmafüggő, nekem pontosan 12 percig tartott. Mialatt fő, falatnyi darabokra felszetelem a csirkemellet. A gyümölcsnek a vízből kivéve kivágom a magházát (ezt nyersen nagyon nehéz lenne, olyan kemény) és a csirkével azonos méretű kockákra vágom. Egy serpenyőben vajon megpárolom a karikára szeletelt hagymát, hozzáadom az őrölt fahéjat, gyömbért ( a gyömbér dominál) és rádobom a csirkemellet, sózom, borsozom, pirosra sütöm, a végén még egy tk-nyi mézzel átforgatom és egy picit odakapatom. Félrehúzom, amíg karamellizálom a birsalmát: ehhez egy másik serpenyőben egy diónyi vajat és egy tk-nyi mézet felolvasztok ás rádobom a kockázott gyümölcsöt. Átforgatom amíg szép piros, ragacsos nem lesz (1-2 perc). A legvégén adom hozzá a húshoz, ha kell, még egy pici mézet csurgatok rá. Meg lehet esetleg szórni fenyőmaggal, vagy mandulával.
Even though I don’t speak Hungarian…your Gyombéres birsalmás csirkemell looks delicious!>>-David Lebovitz
Szia, nagyon jo kis recept, kiprobaltam, istenien harmonizalnak az izek! De szerintem lehetne kicsit zaftosabb. A csirke is, a birsalma is minden levet elfovi a piritas kozben. Te talan jobban tudod, hogy lehetne ezen segiteni! >Anna
Szia Anna!>Örülök, hogy ízlett, ezt a receptet többen kipróbálták és mindenkinek nagyon bejött..Én speciel szeretem, hogy ha kicsit úgy „odakap” a csirke meg a birsalma, de ha szaftosabbra szeretnéd, szerintem egy picit alá lehet önteni a birsalma főzőlevéből,az még plusz ízt is biztos ad neki. A csirkét pedig tényleg csak a minimális ideig szabad főzni, különben hamar kiszárad. Nagyon köszi, hogy visszajeleztél, remélem találsz még más receptet is, amit szívesen kipróbálsz majd.
Igen, kicsit kiszaritottam a csirkét, mert jol oda akartam kapatni. Legkozelebb kevesebb ideig sutogetem, vagy kiprobalom a felontos modszert! Koszi a tanacsot, >udv, Anna
Szia Chili@Vanilia ma elkeszult ujra, hagyomany lett nalunk novemberben ez a birsalmas csirked. Koszi, udv, Mara.>Ui, Ha erre jarsz latogass meg.
Szia Chili,>Stahl és Kaldeneker után te is felkerültél a My Favourites-emre, ahonnan jeles alkalmakkor mazsolázok. Most éppen a lányom 27. szülinapját fogjuk ünnepelni és a birsalmásodat szeretném gyömbéres kuszkusszal házasitani. Mit szólsz hozzá? Nem lesz sok a gyömbér? A tied por, a kuszkuszhoz meg friss kell. Talán nem, ugye? S még egy kérdés: lehet hogy más nem kapok birsalmát. Ehető kompótból készült verzóban is? Ja és a lányom kedvence cheesecake lesz, bár én inkább ricottából szoktam csinálni. Köszi a figyelmed. Adrienne
Szia!>Kb egy hete fedeztem fel a blogodat és nagyon megtetszett ez a recept.Az egész családot ráállíottam a birsalmavásárlásra, mert én nem találtam már sehol.>Végül sikeresen kapott Édesapám, így ma ez lett az ebéd.>Tudni kell, hogy nálunk a fiúk nem szeretik az új ételeket kipróbálni, de ez most nagyon bejött mindenkinek.>Mondjuk én csirkecombokat és nem mellet használtam. A húsi így nem száradt ki annyira.>Nagyon fincsi lett!>Apu mondta, hogy megy vesz még birsalmát ha talál, hogy valahogy lefagyasztva próbáljuk meg eltenni , hogy még legyen.>Szóval köszi!>Réka
Én most ismertem meg e szerzőpáros élményeit, és nagyon magával ragadóak aki szereti az ízeket és az „evés” egy kúltúra számára az nagyon fogja szeretni e recepteket. Ami nagyon fontos hogy nem profik is ekészíthetik, megfeleő részleteséggel van leírva valóban átadva mindenki számára a tudást. Szívesen megosztva ezzel egy egy életünk végéig megmaradó érzékelés, izlelésből fakadó örömöt.
Na, ezt a receptet ma megcsinálom. De mihez kezdek a maradék 2 kiló birsalmával?? 🙂
Bálint, köszönettel veszem a maradék 2kg-t:) alternatív megoldásként birsalmasajtot.
Megcsináltam, nagyon jó volt 🙂 Köszi a receptet 🙂
Hol lehet kapni borsalma befőttet, ha épp nincs birsalma szezon? Vagy szerintetek lehet helyettesíteni valamivel?
Szia!>>Kezdő netező vagyok és örülök, hogy idekeveredtem.Töltött gomba receptet kerestem eredetileg, de már jó ideje kalandozok itt és nagyon tetszik amit látok és olvasok. Teljesen belemélyedtem, sok kipróbálásra váró receptet találtam. Gyakran fogok idelátogatni. Gratulálok!>Annamária
Szia,>Kár, hogy nem vagy a szomszédom, átvinnék neked egy kis birsalmasajtot, anyósomtól kaptuk, az egyikbe diót is tett, amitől még jobb.>Szeretem az oldalad, holnap fűszeres karfiolt csinálok.>Szép estét!
Felkerült a Nachkochen listámra 🙂 A birsalmasajtot nagyonnagyon szeretem, de még sosem csináltam semmit ebből a gyümölcsből. Szőrös, kemény és hamar megpunnyad… Pedig ismerősöknek van is fájuk, azt hiszem idén fogok majd vele kísérletezni (;
szia!>>nagyon örülök, h találtam még 1 embert, aki szereti a birsalmát. mondjuk én még csak sütibe használtam, befőttnek (ugye sülthúsokhoz istenkirály) esszük meg sajtnak. ha találok nagyon érettet, azt nyersen is megeszem. mert ez már abszolóú nem fanyar, nagyon finom és elrág6ó fogkitörés nélkül. és éretten könnyebb felvágni, feldolgozni.>kár, h nem áll el télre a birsalma nyersen.>a kávérádióban hallottam veled a műsort, így találtam rá az oldaladra. gratulálok! j voltál élőben is! hajrá!
Sziasztok! Úgy jártam én is, mint itt valaki már előttem: egész mást kerestem,(történtesen sütőtökös kajákat) és azóta csak olvasok és bámulok. Nagyon tetszik, és én is imádom a birsalmát. Régen (öreg vagyok)olyan sörösüvegszerűben lehetett kapni birsalmalét (akkor még nem volt ilyen gyümölcslédivat és dömping)na, az nagyon finom volt! a családom nem szereti nagyon, de van egy recept, amit én is csak birsalma szezonban készíthetek: a Tina 2007 nyári süteményes különszámában volt egy körtetorta recept: csokispiskota, körtebefőtt, meg mascarpones-tejszínes krém, semmi különös, és elég pasztelízű. Mikor először csináltam, épp volt otthon egy kis még nem teljesen szilárd birsalmasajt, és abból is tettem bele, nem csak a körtéből. Na, az az a torta, amit a családtagok állandóan emlegetnek, hogy az milyen finom volt, meg mikor lesz még, meg mi az a különleges benne….:-)ha valakit érdekel a birsalmasajt legegyszerűbb receptje, szivesen ideírom. sok további sikert abloghoz,én biztos, hogy gyakran fogom olvasni. Viki
Szia,>nagyon izlett ez a recepted meg az edes eteleket nem igazan kedvelo ferjem is megnyalta mind a tiz ujjat!!!! Annyit valtoztattam a recepten, hogy en kicsontozott, aprora vagott csirkecombbot hasznaltam, es meg megbolonditottam egy leheletnyi orolt szegfuszeggel es orolt szerecsendioval!!!>Gratulalok a fantasztikus oldalhoz, visszatero vendeg leszek!
szervusz!>>a különleges Fűszeres sült karfiol után lelkesen sütök-főzök a recepjeid szerint. >a Sajtos quesadilla remekül simult Tarkovszkij: Stalker-jének két része közé. >Johanna rizottója- a lágy, krémes édes és érdes íz – kellemesen meglepte a vendégeket. >a Mualle egyszerűen rafinált lett. >a nyomodban készült birsalmás csirke recept után újra hiszek a csirkemellben. >már pihen a birsalmasajt. alig várom, hogy kóstolhassuk!>>izgalmasnak találom a receptjeidet. a képek gusztusosak, a szövegek figyelmesek.>kedvesem Madhur Jaffrey szakácskönyvéből főz (amit szívemből ajánlok, mert remek), én a Te blogodból. gratulálok és köszönöm! >>örömmel fogok neki a főzésnek. megint.
Egy évben egyszer biztosan megcsinálom, csak a birsalma ne lenne ilyen frànya gyümölcs, de imádjuk!!!