Kókusztejes, édes-savanyú céklaleves

Hónapok óta az első olyan hétvégém volt a mostani, amikor egy kicsit lazítani tudtam, jól esett. Jó volt, hogy nem kellett folyamatosan az órát nézni, egyik helyről a másikra rohanni és hajnalban kelni. Szombaton reggel piacoztam is egy nagyot, hatalmas adag tyúkhúslevest főztem, és kezembe vettem a könyvet, amelyet nyáron kezdtem el olvasni. Szép céklákat is kaptam, és végre hozzájutottam,....

Tovább a cikkre >>

Mogyorószósz

Már nem is tudom pontosan hol és mikor, de valahogy mostanában több alkalommal került szóba a vietnámi konyha. Annyit beszéltünk róla, hogy hirtelen napok óta csak azokra a hűsítő ízekre tudtam gondolni (azzal most nem foglalkozunk, hogy közben átmenetileg szünetel a nyár). Fura, mostanában sokkal kevesebb ázsiai ihletésű ételt készítek, amit elsősorban annak tudok be, hogy ez a két nyári....

Tovább a cikkre >>

Kókusz szufflé csokoládéöntettel

Ez egy olyan desszert, amelynél komoly veszély áll fenn, hogy nem jut el a véglegesnek szánt szufflé állapotáig. Már az alapmassza ugyanis annyira finom, hogy nálunk kb. a fele csak úgy “eltűnt”. (vietnámi nyári tekercs utáni desszert volt). Úgy kell elképzelni, mintha egy Bounty csoki belseje lenne -krémes, kókuszos, a tojásfehérje ellenére viszonylag tömör, és ahogy rácsorgatott a csokoládéöntettel keveredik,....

Tovább a cikkre >>

Thai gazpacho

Apropó, kókusztej. Alábbiakban egyik legújabb felfedezésemet szeretném megosztani. Valamilyen oknál fogva csak az utóbbi hetekben találtam meg, hogy a bűvösszakácsék honlapján egy külön rovatban 138 recept is található. Mégpedig igen komolyak, csak győzzük főzéssel. Ezek között jött szembe az alábbi klasszikus fúziós leves, amely akkora sikert aratott a konyhámban, hogy azóta vagy háromszor készült (egészen pontosan 10 perc alatt készül....

Tovább a cikkre >>

Saláta zöldbabbal, pirított mogyoróval és kókusztejjel

Kék az ég, türkiz a víz, hawaii mintás az ing, a fehér homokba süppedő nyugágy körül pedig fűszoknyás fiúk/ lányok (ízlés szerint) szolgálják fel a jéghideg Piña Coladát. A világ ránk eső részén ez a paradicsomi kép jut eszünkbe a kókuszdió láttán. Arra ritkábban gondolunk, hogy a Föld távolabbi szegleteiben milyen komoly gazdasági, kulturális, kulináris jelentősége van. Gyakorlatilag a pálmafa....

Tovább a cikkre >>

Zöld curry

Néhanapján elvágtatok az itteni ázsiai szupermarketbe, és feltankolok mindenféle jóval. Szószokkal, rizstésztákkal, kókusztejekkel, friss zöldekkel. Ismertekkel, ismeretlenekkel. Akár konkrétan tervezek készíteni velük, akár nem, néhány dolog kivétel nélkül mindig előkerül, pl. a három grácia: galanga+thai citromfű+kaffir lime levél.(Utóbbi egyébként a kínaiaknál nincs, azért át kell menni a szomszédba a thai boltba). Megjegyzem, mindegyik kapható otthon is a szokásos üzletekben (a....

Tovább a cikkre >>

Thai kókusztejes csirkeleves (Tom Kha gai)

Szerencsére nem kell kedvenc ételt megneveznem, mert nagyon nagy bajban lennék, de ha egyszer kellene, akkor ez a leves egészen biztos, hogy dobogós helyen végezné. Sőt, a leves kategóriában azt hiszem egyértelműen vinné a pálmát. Imádom. Napokig tudnám enni és nem unnám meg. Saját hazájában, ahol az egyik legnépszerűbb nemzeti eledel, sajnos nem volt szerencsém megkóstolni, viszont eredeti thai szakácstól....

Tovább a cikkre >>

Kókusztejes vöröslencse és sárgarépa krémleves

Nagyon őszül az idő, tegnap reggel itt Brüsszelben 7 fokot mutatott a hőmérő, huhh… Ilyenkor jön az az időszak, amikor az ember egyre gyakrabban vágyik egy jó levesre. Ami legyen forró, ízes, fűszeres, krémes, nyammm. Mi magyarok egyébként is nagyon levesesek vagyunk, sok más nép meg nem annyira, vagy a leves többnyire mást takar mint amihez a mi ízlésvilágunk közel....

Tovább a cikkre >>

Csirkenyársak (satay) mogyorószósszal

Ez egy nagyon népszerű, klasszikus indonéz étel. Az indonéz konyha az egyik, konkrétan a kedvenc konyhám. Elég későn fedeztem fel, először egy Bonnban élő cseh barátnőm révén, akinek indonéz férje van (mondtam, hogy kozmopolita lesz…) és néhányszor főzött nekünk autentikus indonéz ételeket. Utána pedig Amszterdamban, ahol a kifinomult holland cuisine finomságaival szemben (hering, krumpli, hering) bármikor a jobbnál jobb indonéz....

Tovább a cikkre >>

1 2 3