Tormalevélbe göngyölt fűszeres minifasírt

Először is szögezzük le: salátalevélbe minden, de igazán minden falatot bele lehet csomagolni, a sültektől a rántott húsig, és ez mindennek jól áll. Remekül kitalálták ezt az ázsiai kulináris kultúrákban, ahol nagy hagyománya van a falatcsomagolásnak –a melegben jól esnek a frissítő, üde ételek, ízek, a hideg saláta és menta lehűti a csípős ízeket, a levél pedig egyben evőeszközként is szolgál, így nem kell kézzel megfogni a forró, gyakran olajban sült, vagy zsírosabb alapanyagokat. Az már csak bónusz, hogy így a szénhidráttal is spórolunk, az étel könnyebb és egészségesebb lesz a sok zöldnek hála. Vietnamban sok mindent, például a népszerű tavaszi tekercset is így adják és így eszik, de a koreai konyhában is önálló műfaja és hatalmas kultusza van a levélbe tekert falatozásnak (ssam az ilyen fogások neve).

Az alább ajánlott étellel rögtön három legyet (pontosabban levelet) is ütünk egy csapásra: felhasználunk temérdek salátalevelet, ami egyébként a hűtő alsó dobozában szomorodna meg, hiába várva arra, hogy valaki kedvet kapjon hozzá. A mentalevelek is kiemelt szerephez jutnak hiszen ízben rengeteget adnak a csomagokhoz. A fogyasztás ugyanis úgy zajlik, hogy a salátalevélbe helyezzük a főszereplő falatot (jelen esteben a minifasírtot, de ez tényleg bármi más is lehet), megpakoljuk mentával, korianderrel, betekerjük, mártogatjuk, megesszük. A minifasírt göngyöléséhez használhatunk például karalábélevelet, vagy tormalevelet, utóbbi igazi csemege, a szabolcsi konyhákon előszeretettel használják tölteni –kukoricakásával, hússal, és a cigánykonyhában is gyakori. A minifasírt esetében a levél a nedvességtartalmát átadja a húsnak, amitől az még szaftosabb lesz, ugyanakkor ropogósra, kissé csipszesre sül. Az étel ihletadója a vietnami Bo La Lot nevű fogás, aminél a minifasírtot bétel levélbe tekerik, ezt cseréljük torma-, vagy karalábélevélre. Levelekre fel!

Tormalevélbe göngyölt fűszeres minifasírt
Hozzávalók (4 adag /kb. 40 darab)

kb. 10 nagy tormalevél
(vagy karalábé-, cékla-, mángoldlevél)

500 g darált hús (vegyesen)
2 gerezd fokhagyma, reszelve
2 cm gyömbér, reszelve
2 evőkanál szójaszósz
1 citromnád (thai citromfű, elhagyható)
1 kávéskanál nádcukor
késhegynyi csilipehely, vagy cayenne bors
frissen őrölt bors

Mártogató szósz:
30 ml szójaszósz
30 ml rizsecet
30 g nádcukor
1 gerezd fokhagyma, reszelve
1 kávéskanál chiliszósz
100 ml langyos víz

Tálaláshoz:
Rengeteg friss salátalevél (fejenként 8-10)
(fejes saláta, lollo rosso, stb. inkább puhább, hajtogatható állagú levelek)
Friss menta, koriander

Előkészítjük a leveleket. Torma-, vagy karalábélevél a legideálisabb, mert ezek kicsit húsosabbak. Az előkészítés a levél méretétől is függ, összesen kb. 40 darab, kb. 10-15 cm hosszú levéldarabra lesz szükségünk. A tormalevél általában nagy, négy-négy csomagolólevél jön ki egyből (a vastagabb szár mentén a két oldal és még az további két részbe vágva). Bekeverjük a húsmasszát. A darált húsnak jót tesz, ha van benne kicsit zsírosabb rész is, szaftosabb lesz a végeredmény, és lehet sertés-marha vegyesen, vagy akár marha-bárány is. A húst összekeverjük a reszelt fokhagymával és gyömbérrel, a szójaszósszal, egészen finomra aprított citromnáddal, egy kávéskanál nádcukorral (furcsának tűnhet, de az ázsiai konyhában gyakori), csilivel, frissen őrölt borssal. (Ha szeretnénk ellenőrizni az ízesítést/ sót, egy pici kanálnyit megsüthetünk serpenyőben).

Következik a göngyölés. A leveleket fényes felükkel lefelé deszkára fektetjük, a húsmasszából pedig diónyi, kb. 20 g –os adagokból apró hengereket formázunk. A levélre helyezzük, majd feltekerjük (ha nem tudjuk, behajtani a széleket, az sem dráma), így járunk el a teljes mennyiséggel. A sütőt előmelegítjük 200C fokra (légkeverés). A tepsit leterítjük egy sütőpapírral, majd a kis tekercseket rátesszük, de látványos lesz úgy is (mint a képen), ha 8-10 darabot felhúzunk egy nyársra (az kb. az egyszemélyes adag). Ha bambusznyársat használunk, azt előtte érdemes hideg vízbe áztatni. 15 percig sütjük, ez alatt a hús átsül, a levél pedig szintén megsül, és kissé ropogós is lesz. Grillszezonban grillezhetjük faszénen, úgy még finomabb lesz.

Miközben sül a hús, összeállítjuk a mártogató öntetet: összekeverjük az összes hozzávalót. A salátaleveleket alaposan leöblítjük, leitatjuk. Tálaláskor az asztalra kerülnek: a salátalevelek, sok friss menta és koriander, a forró tekercsek, valamint külön tálkában a mártogató öntet. A fogyasztás pedig a következő módon történik: mindenki a kezébe vesz egy salátalevelet, arra mentát és koriandert tesz, ráhelyezi a tekercset, becsomagolja, belemártja az öntetbe, majd megeszi. Rengeteg íz egy kis csomagban!

Share This:

(Visited 1 327 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük