Szupersztár mangalicatenyésztő: Fekete Zsóka

Fekete Zsóka minden túlzás nélkül szupersztár. A hajdúböszörményi mangalicatenyésztőlány szinte minden nap hajnalban kel, anyukájával rendszeresen piacozik, Budapesten például kéthetente a Lehelen. Ő maga végzi az állatokon a szükséges állatorvosi feladatokat, közben pedig profi prezentációkat tart, a termékeinek új, modern logót terveztet, a madridi Salon de Gourmets kiállításon vesz részt, és mellesleg néha kedélyesen egyeztet egyet az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatallal. Mindemellett szupercsinos, kedves és szerény, fogadjátok sok szeretettel a történetét, és kóstoljátok meg a termékeit!

Zsóka az Európai Unió által finanszírozott pályázatok segítségével tudta felvirágoztatni a hajdúböszörményi családi vállalkozást, nem véletlen, hogy szívesen és büszkén mutatják be a sikersztoriját, én is egy ilyen eseményen ismerkedtem meg vele, ahol azonnal lenyűgözött a szorgalmával, szerénységével, munkabírásával, céltudatosságával és tehetségével. Aztán megkóstoltam a termékeit is, amik pont olyanok, mint amiket a kunmadarasi nagypapám készített – Zsóka azt mondja, a legtöbb törzsvásárlója ugyanígy a régi, elfeledett ízeket értékeli legjobban.

Fekete Zsóka a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi karán végzett, Tartósító- és állati termékfeldolgozás szakirányon. – Sok lány nem volt rajtam kívül a képzésen – meséli nevetve. Amikor arról kérdezem, huszonéves fiatalként mi vitte vissza Hajdúböszörménybe, hogyhogy nem vonzotta a budapesti pezsgés és bulizás, azt mondja, az egyetem alatt kiélte magát, tanult külföldön, például Hollandiában és Dániában, azalatt kibulizta magát. Aztán jött a Fiatal Gazda pályázat lehetősége, aminek köszönhetően el tudta indítani a vállalkozását. Eredetileg zöldség- és növénytermesztésben gondolkoztak, a pályázatnak azonban a mangalica is kötelező eleme volt, vettek hát tízet, azzal, hogy annyi pont elfér majd a kertben. Csakhogy otthon kiderült, hogy a kocák vemhesek voltak, így hirtelen ötven kis mangalica lett a tízből. Így indult minden.

A mangalicafarm igazi családi vállalkozás, egy menedzsment tanácsadó sem tudta volna jobban kitalálni a munkamegosztást: nyolcvanéves nagypapája a szaktudását, tapasztalatát és tanácsait adja, édesapja, mint agrármérnök és biogazda, az állatok takarmányának előállításával foglalkozik, édesanyja a pályázatírásban jártas, Budapesten élő testvérei pedig a termékek értékesítésében segítenek be.

A farm 350 mangalicát számlál, és Zsókáék nem csak tenyésztik és értékesítik az állatokat, hanem fel is dolgozzák, és azokból saját termékeket készítenek. A receptúrák részben a családból jönnek, részben saját fejlesztésűek. Vidéken a közönség főleg a hagyományos termékeket veszi: kolbászt, sózott szalonnát, pedig a termékskála nagyon széles. Készítenek pl. olasz lardo típusú, zöldfűszerben pácolt szalonnát, pirospaprikás abált szalonnát, sonkákat, tepertőkrémeket, parádés, kézzel kötözött disznósajtot, füstölt májast. A mangalicából készült termékeknek mindig jellegzetes íze és állaga van, a zsír sokkal lágyabb, selymesebb és teltebb, a hús pedig sötétebb, márványos. Ha biztosra akarunk menni, hogy valóban mangalica-e a mangalica, kérjük el nyugodtan az árustól az eredet igazolást és tanúsítványokat, tanácsolja Zsóka.

Fekete Zsókával és csodás termékeivel Budapesten ezen a húsvéti héten csütörtökön lehet találkozni a Lehel piacon (hátul van a kis termelői szigeten, a Bulcsú utca felőli végén), normál üzemmódban pedig kéthetente pénteken és szombaton ugyanitt.

(Visited 5 836 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük