Minden a maga idejében

A látvány, amely hetekig fogadott a nappalimban
2005. szeptember 2.: az első bejegyzés a Chili&Vanílián, Brüsszelből. Utólag visszaolvasva, nagyon viccesnek találom, és persze sok tekintetben elavult. Mennyi minden változott azóta, te jó ég.

2006. szeptember 2.: Egy éves a blog, akkor még van róla filozofálgatás. Még mindig Brüsszelből.

2007. szeptember 2. Két éves a blog, már nincs filozofálgatás. Van helyette pesti háborgás, valami teljesen lényegtelen éttermi tábláról, nem is emlékeztem rá. Brüsszel.

2008. szeptember 2.: Három éves a blog, ünneplés nincs, paradicsomos zöldbab van. Közben júliusban öt brüsszeli év után hazaköltöztem Budapestre. Egy kicsit még a régi szakmámba, aztán gyorsan kiderült, hogy hamarosan döntési helyzetbe kerülök. Döntöttem, pályát váltottam. A valós életben azért ez valamivel bonyolultabb volt, mint ilyen egyszerűen leírni.

2009. szeptember 2. Négy éves a Chili&Vanília, nemhogy ünneplés nincs, még egy szegény recept sincs. A nagy hallgatás magyarázata pedig az, hogy az elmúlt hetekben annyira egy feladatra összpontosítottam, hogy a többi átmenetileg kissé háttérbe szorult. Ha minden jól megy, novemberben megjelenik a Chili&Vanília szakácskönvy, most fejeztük be az ételek fotózását (Gyönyörű fotók lesznek, van igazi –nem is akármilyen –profi fotósom). A lakásom kezd ismét lakásra hasonlítani, és egész furcsa, hogy van hely a hűtőben. Ha van rá érdeklődés, akkor nagyon szívesen mesélnék a részletekről is. Most még egy-két hét, és visszaállok normál üzemmódba, természetesen receptekkel. Addig még egy pici türelmet kérek szépen. .

(Visited 82 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

42 hozzászólás

  1. Zsófi! Elsők között leszek, aki megveszi a könyvedet:))) Örülök a Nők Lapja Konyhájának, mert enélkül nem igazán tudtam volna, hogy az egyik kedvenc oldalam szerzőjét már régóta ismerem. Mint tudjuk nincsenek véletlenek.Lelkesen várom a továbbiakat.

  2. Pedig megfogadtam, hogy nem veszek 1 darabig új szakácskönyvet! Vajon meddig tudom tartani a fogadalmat? 🙂
    Mesélj!

    LepkePillangó

  3. CV: 4 év alatt a legfeleslegesebb kérdésed volt ez, persze hogy jöhet! 🙂
    Csatlakozom Dolcevitához, megy a fa alá – remélem az ő könyvével együtt – a Jézuska segítségével. 🙂

  4. én is csatlakozom az előttem szólókhoz, bizonyára gyönyörű könyv lesz…bár a laptopról főzésnek is magvan a maga varázsa :-), azért egy könyv mégiscsak örök érték…nagyon várom!!!

  5. Szia, régóta figyelem a receptjeidet, isteniek. Én sok ázsiait szeretek főzni, de sajnos a koriander az nem igazán általános (frissen). Tudom a csarnokban az ázsia boltban van, de az nekem nagyon messze van. Szerettem volna cserépben tartani, de ő ezt valahogy soha nem akarja. Van valami trükköd, tipped rá?

    köszönettel

    Adrienne

  6. Pirikenagyi írja:

    Szuppper!!! Ezúton elő-megrendelnék három darabot. Egyet a mamámnak, egyet magamnak, egyet pedig a lányomnak!!

  7. köszönöm szépen az érdeklődést, hamarosan mesélek:)részletekről, kulisszatitkokról. Csak most, csak itt:)

    Ha minden jól megy, november eleje.

    Adrienne, koriander sajnos érzékeny, nekem soha nem sikerült, bár semmilyen zöldfűszert, úgyhogy növénytermesztésben nem vagyok jó tanácsadó:)

    Pirikenagyi, csak kettőt.

  8. Szia! Boldog 4. születésnapot! Előre is gratulálok a szakácskönyvhöz, már nagyon várom. Ja, főzőtanfolyamokat, vacsoraesteket nincs kedved tartani??? Niki

  9. Nagyszeru! Legalabb most mar megindokolhatom, hogy miert is kellene meg egy konyvesponc otthon a konyhai konyvekhez 😀

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük