Olívaolajos-krumplis kiskifli

Amikor levonulok a régi nagyszülői házba, általában azért megyek, mert valamilyen nagyobb anyagon szeretnék dolgozni, amihez némi mentális nyugalomra, és teljes szellemi kikapcsolásra van szükségem, hogy helyet tudjak csinálni a friss gondolatoknak. Az első pár óra, vagy nap azonban leginkább a semmivel telik. Annyira jól esik egyszerűen csak bámulni a kertet, és leereszteni, hogy ezt a fázist is a munka részének tekintem.
Ez úgy szokott kinézni, hogy leülök először a verandán, bámulok. Aztán megyek egy kört a kertben, minden növényt megvizsgálok. Vissza a verandára, kis ücsörgés, kávézás. Újra a kertben, egy kör, nézelődés, vissza. Aztán járok egyet a házban, szívom be az oly sok gyerekkori emléket árasztó illatát. Belelapozok a könyvekbe, régi mesekönyvekbe, kötelező olvasmányokba, pöttyös könyvekbe, növényhatározókba. Nagymamám régi szakácskönyveit mind ismerem, de legjobban mindig a kézzel írott oldalakat, kockás lapokat és megjegyzéseket szeretem. Idén megtaláltam például a szilvás linzer receptjét, ami az egyik kedvenc sütim volt – szegedi rácsosként van felírva. Fahéjas-fűszeres, barna színű linzer, rajta sűrű szilvalekvár, és rácsok. Még nem sütöttem meg, alig várom.
Legutóbb ez a kifli keltette fel az érdeklődésem – burgonyás kifli teához –így szerepel a könyvben. Nem emlékszem rá, hogy Nagymamám valaha is sütötte volna, de ahogy fejben megsütöttem, úgy képzeltem, nagyszerű lehet. Egyetlen dolgot változtattam rajta: az olvasztott zsírt olívaolajra cseréltem, mert úgy gondoltam, attól érdekesebb lesz a tésztája. Jó döntés volt,  érződik is benne az olívaolaj. (Azért kacsazsírral sem lehet ez rossz…). Legközelebb úgy fogom kipróbálni, hogy a tésztába fekete olajbogyót gyúrok, valahogy úgy képzelem, az is pompás lenne.
Olívaolajos-krumplis kiskifli
Hozzávalók (24 darab 8 cm-es minikiflihez)
15dkg főtt krumpli (2 kicsi szem), összetörve
0,5 dl langyos tej
1 teáskanál cukor
1,5 dkg élesztő
17,5dkg liszt
1 teáskanál só
3 evőkanál olívaolaj
1 tojássárgája
tetejére:
1 tojás felverve
köménymag, fekete hagymamag

 

 

 

 

 

Először előkészítjük a főtt krumplit: meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben megfőzzük, majd áttörjük. A langyos tejhez keverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, 10 percig állni hagyjuk, és felfuttatjuk. Egy nagy keverőtálba öntjük a lisztet, hozzákeverjük a sót (elég sokat felvesz a tészta), közepébe mélyedést formálunk. Hozzáadjuk az áttört krumplit, az olívaolajat, a felfuttatott élesztőt és a tojássárgáját. Fakanállal elkeverjük, majd kézzel alaposan átgyúrjuk. A bucit három egyforma kis cipóra osztjuk (15dkg-os darabokra), és tiszta konyharuhával leterítva, a gyúródeszkán 25 percig pihentetjük, kelesztjük. A három cipót egymás után palacsinta átmérőjű korongokra nyűtjuk. Egy-egy korongot nyolc cikkelybe vágunk, majd a cikkelyeket, széles oldaluknál kezdve, kifli formára tekerjük. Sütőpapírral borított tepsire helyezzük, és tíz percig pihentetjük. Ekkor előmelegítjük a sütőt 180C fokra. A kiflik tetejét megkenjük felvert tojással, és megszórjuk fekete hagymamaggal, vagy köménymaggal. 25 perc alatt szép pirosra sütjük.
(Visited 1 793 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. Fantasztikus receptmár megint!
    Ilyen krumplisat keresek évek óta, és végre! Nagyon köszönöm.
    A kiflik felét angolszalonna csíkokkal és kolbász karikákkal tuningoltam a párom kérésére. Ketten pár óra alatt eltüntettük. Ezt nem lehet abbahagyni!
    Üdv: Edit

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük