„Nálam mindig van a kocsiban gumicsizma és esőkabát” – interjú Dr. Barancsi Ágnessel, a mezőtúri Túri Kamra alapítójával

Ötrészes minisorozatomban alföldi településeken jártam, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye figyelemre méltó ős- és kistermelőivel beszélgessek. A célom: bemutatni, hogy a megyében is egyre több, a minőség iránt elkötelezett termelő készít kiváló élelmiszereket, csak nyitott szemmel kell járni.

Elsőként Dr. Barancsi Ágnest szeretném bemutatni, aki ugyan éppenséggel nem termelő, viszont a mezőtúri Túri Kamra alapítójaként rengeteget tesz a környék ős- és kistermelőiért, kicsit amolyan őrangyaluk is. A takaros üzlet Mezőtúr központi részén, a “hajdani Róka féle húsbolt” helyén található, nemrég költözött ide, és már igazi törzsközönsége alakult ki, nem véletlen, hogy 2019-ben elnyerte az Év boltja címet is. A boltban nem csak a környéken készített élelmiszerek és mezőtúri fazekasok tárgyai találhatóak, hanem egy kis asztal is, ahol a vásárlók kávézhatnak, reggelizhetnek, beszélgethetnek, bár ehhez még hozzá kell őket szoktatni.

Ágnes munkaköri kötelességből kezdte el látogatni a megye termelőit, hiszen a vidékfejlesztési hálózat munkatársaként 2013. óta folyamatosan figyelemmel kíséri a munkájukat. Eközben jutott arra a megállapításra, hogy mennyire hiányzik, hogy egy-egy településen valaki összefogja a termelőket, és fogja a kezüket, a pályázatírástól akár a cimkézésig. Ági eredetileg miskolci, Debrecenben diplomázott, a házasság hozta Mezőtúrra, 16 éve él itt. – Ez egy igazi terepmunka, amiben az ember folyamatosan járja a vidéket. Az egyik kapcsolat hozza a másikat, közben mindenkivel személyes, bizalmi viszony alakul ki. Nálam mindig van a kocsiban gumicsizma és esőkabát, hiszen előfordulhat, hogy földeken, vagy istállókban találkozom a gazdákkal – mondja nevetve.

-A Túri Kamra bolt ötlete 2017-ben született, először egy pici helyként kezdtünk a főiskola közelében, mert egyáltalán nem tudtam, hogy lesz-e arra valós igény és kereslet, hogy az emberek helyi termékeket vásároljanak. Az a helyszín végül nem bizonyult túl szerencsésnek, mert kicsit kiesett, de arra jó volt, hogy megismertek bennünket, így amikor 2018-ban megnyitottuk a mostani üzletet, már bátrabban jöttek a vevők – osztja meg Ági a kezdeti tapasztalatokat. A sikertermékek között első helyen egyértelműen a házi húsáru áll, ami jelenleg Túrkevéről érkezik, az ilyesmire szemmel láthatóan óriási volt a kereslet. A házi sütemények is tarolnak, ezeket például egy nyugdíjas tanárnő süti, és alig győzi a tempóval, annyira szeretik a vásárlók. A Mezőtúr határában legelő bivalyok tejéből az olasz sajtmester csúcsminőségű mozzarellát készít, ez is kapható itt, de az egyéb sajtok és tejtermékek is jól fogynak. Az önkormányzatnak van saját paprikája, sajtja, süteménye, egyszóval van miből csemegézniük a mezőtúriaknak. A Túri Kamrának egyébként már webshopja is van, ahonnan az ország bármelyik pontjáról lehet rendelni.

Amikor arról érdeklődöm, hogy minek köszönhető az, hogy úgy tűnik, itt ténylegesen megvalósult a máshol igencsak akadozó összefogás (persze a válasz éppen maga Ágnes személye), Ági megerősíti azt, ami egyértelmű: – Annak a bizalmi viszonynak, amit a hosszú évek során ki tudtam építeni a termelőkkel. Mindig kell egy „helyi tyúkanyó”, akiben megbíznak és aki valóban ismeri és érti a világukat, problémáikat. Itt az üzletben például minden bizományban van, és ez azért működik, mert megbízunk egymásban. Folytonosság, rendszeres kommunikáció van közöttünk, sokat beszélgetünk egymással, még a konkurenciával is. Mondhatni, együtt fejlődünk. A hosszútávó közös cél pedig mindenkinek az, hogy a helyi gazdaság fejlődjön. Nagyon klassz, hogy például a helyi pizzéria is nálunk szerez be alapanyagokat, de van egy éjjel-nappali is, ahol a mi kolbászunkból készítik a szendvicseket. Rengeteg tervünk van, szeretnénk majd bevezetni a Mezőtúri Míves védjegyet, ami egyfajta minőségi standard-et jelentene, jó lenne minél több gyerekkel kóstoltatni, beszélgetni, hogy a következő generáció már értse, hogy miért jó, ha helyi termékeket fogyasztunk. Szeretnénk a megyén belül is több kapcsolatot építeni, még jobban bevonni a környéket.

Első hallásra úgy tűnik, mintha Mezőtúron minden álomszerűen alakulna, de Barancsi Ágnes a nehézségekről is őszintén beszél. – Természetesen mi is számos kihívással küzdünk. Itt vannak rögtön az emberi tényezők, hiszen egy kistermelőnél mindig ez a legfontosabb. Mindig adódhatnak családi problémák, konfliktusok, betegségek, ezek felboríthatják a rendszert. A modern marketing is egy olyan terület, amiben bőven van hová fejlődni, az online és közösségi médiában való kommunikáció ma már kulcsfontosságú ezen e területen is, de ezt még nagyon tanuljuk. Nem utolsósorban az is részben a mi felelősségünk is, hogy a minőségre ösztönözzük a termelőinket. Az olcsó, szupermarketes termékekkel nem tudok versenyezni, de nem is akarok, mi azokat tudjuk megszólítani, akik egy kicsit tudatosabban vásárolnak.

-Mezőtúr egy nagyon élhető település, de szerintem még nem aknázták ki az itt lakók sem! Itt található a kákafoki holtág (Hármas-Körös bal parti holtága), ami nagyon alkalmas horgászatra, pihenésre, és itt a rengeteg tanya is, ami egyre több fiatalt vonz – meséli Ági. A 2012-es tanyafejlesztési pályázat óta számos tanyát újítottak fel, részben az idősebbek, akik eleve ott éltek, részben pedig az odatelepülő fiatalok, akik egyre tudatosabban törekednek egy jobb életminőségre és önellátásra. Mezőtúrnak még saját, bejegyzett zöldség- és gyümölcsfajtái vannak, most kezdik újrafelfedezni a mezőtúri birset, vagy éppen a mezőtúri laposborsót.

Az interjú a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat TOP 5.1.1-15-JN1-2016-00001 számú, a „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című projektjének keretében készült.

(Visited 1 930 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük