Gombát a gombaboltból – megnyílt a Triffla!

A kucsmagomba néhány éve teljesen levett a lábamról. Külföldön, előtte egyszer-egyszer volt hozzá szerencsém, Belgiumban és Franciaországban is nagy kultusza van, különleges ínyencségnek számít. Több fajtája létezik, itthon leginkább négy típus: a cseh, az ízletes, a hegyes és a pusztai az elterjedt. Ebből az ún. „cseh” kucsmagombából van a legtöbb, de valójában ez a legkevésbé értékes, sőt, ez igazából nem is kucsmagomba, a többivel szemben az a legnagyobb különbség, hogy ennek külön szára és kalapja van, szemben az „igazi” kucsmagombákkal, amelyeknek egy nagy belső ürege van.

Aki olyan szerencsés, hogy a természetben tud gombászni, az kucsmagombát is könnyen talál, aki nem, annak megbízható forrásból érdemes beszereznie. Éppen ezért örültem meg nagyon, amikor pár hónapja Péter Anna (igen, az ex-malackarajos Péter Anna!) írt nekem, hogy egy szuper gombászcsapat a Vásárcsarnokban komoly gombaszaküzletet nyitott, amely szezonális erdei gombákat, szarvasgombát és szarvasgombás termékeket árul. Ez a Triffla. Tőlük kaptam a szezon első adag kucsmagombáját is, köszönöm szépen! A boltot egyébként meg is néztem, a Vásárcsarnokban a jobb soron található, nagyon rendezett és mindent tart, ami gomba – szezonjában jó minőségű szarvasgombát, szarvasgombás termékeket és friss erdei gombákat is.

A kucsmagomba kiválóan harmonizál azokkal az alapanyagokkal, amelyeknek azonos időpontban van a szezonja, így pl. a turbolyával, vagy a medvehagymával. Az egyes gombák íze között van eltérés, az ízletes még intenzívebb, húsosabb, konkrétan sonka ízű. Nagyon nem kell velük semmit tenni, csak vajon, esetleg kevés hagymával átforgatni, és pici tejszín is még jobban kihozza az ízeit. Az egyik kedvenc elkészítési módom: egy vastagfalú serpenyőt szárazon füstölésig felhevítek, ekkor hozzáadok pár csepp olajat, ráadobom a kucsmagombát, pár másodpercig pirítom. Ekkor rálöttyintek egy kis tejszínt, beforralom, majd a végén beledobok finomra vágott medvehagymát. Ezt az egészet pirítósra halmozom, így:

Vagy ugyanez elegánsan, egy vékony szelet pármai sonkával, így:

További javaslataim:

Linguine kucsmagombával és turbolyával (kucsmagomba vajon, tejszínnel átforgatva, tésztával összekeverve, turbolya és petrezselyem rajta)
Polenta medvehagymával és kucsmagombával (a medvehagymát csak megfonnyasztottam, mint egy spenótot, kevés tejszínt is adtam hozzá)
Turbolyakrémleves kucsmagombával (nagyon szépen kiegészítik egymást)

Turbolyakrémleves kucsmagombával
Hozzávalók (2 adag)

2 evőkanál olívaolaj
4 szál újhagyma, felkarikázva
5dkg friss turbolya (bruttó súly, szárával együtt)
5dl szárnyas alaplé
2 kisebb burgonya, meghámozva, felkockázva
5dkg hideg vaj, felkockázva
só, fehérbors

Az olívaolajon üvegesre pároljuk a hagymát. A burgonyát egyenletesen apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk. Felöntjük az alaplével. Fedő alatt, kb. 15 percig főzzük, amíg a burgonya teljesen megpuhul. A turbolyát forrásban lévő vízben, néhány másodpercig blansírozzuk. Kivesszük, jeges vízbe tesszük. Hozzáadjuk a leveshez, majd turmixgépben vagy botmixerrel teljesen simára pürésítjük. A végén hozzáadjuk a hideg, felkockázott vajat. A kucsmagombát serpenyőben vajon megpirítjuk, a levesben tálaljuk.

(Visited 3 390 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Jó estét!Őzlábgombát tartanak-e, és ha
    igen mi az ára?
    Válaszát köszönöm.
    Üdv.Tóthné

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük