Fűszeres, mazsolás rizs gránátalmával

Néhány napja került sor a Világevővel közösen adott vacsorára, amelyet azok között sorsolt ki, akik nagyvonalú adományukkal hozzájárultak a jótékonysági gyűjtésébe, amelynek befolyt összege rákkutatási célokra megy, és amely a New York-i maratoni futásához kapcsolódott.
Jó kis este kerekedett, a vendégek szerették a menüt. Én többek között a főételt készítettem, gránátalmaszirupban pácolt és grillezett báránybordát, mellé pedig ezt a rizspiláfot. Mondjuk, amikor a vendégek bevallották, hogy két dologért nem lelkesednek annyira, a közel-keleti konyhért és a római köményért, akkor picit elbizonytalanodtam (finoman szólva), de szerencsére ízlett nekik minden.

A rizst négy különböző típusú mazsolával készítettem: nagyszemű aranymazsolával, hagyományos mazsolával, korinthoszi mazsolával (a nemzetközi gasztronómiában “currant” néven használják, és ez pl. a közel-keleti dolmák töltelékének egyik jellegzetes alapanyaga. Egészen aprószemű, sötét, édes-savanykás), végül borbolyával, ami valójában egyáltalán nem mazsola, csak én nevezem annak. Ez berberis/berberitzen néven fut angolul/németül, én az azeri konyhában ismerkedtem meg vele jobban, és imádom. Vörös, gyümölcsösen savanykás. Utóbbi két, különlegesebb alapanyagot én Isztambulból hoztam, de mindkettőt lehet kapni itthon is a Troya török szupermarketben (8.ker. Népszínház/Alföldi u. sarok), ahol a csodás bárányt is vettem. A borbolya ott egyébként ribizli néven kapható a fűszerosztályonJ.
A Troya török szupermarketben kapható továbbra is a város legjobb minőségű bárányhúsa, a török hentesről most ráadásul megtudtam, hogy ő eredetileg ráadásul hússzakács is, úgyhogy nem véletlen, hogy remekül fűszerezi például a köftét. A bordát akkor bontották a szemem előtt egy egész bárányból, csodás minőségű volt.
Az alábbi rizspiláfot egy lenyűgöző, új szakácskönyvszerzeményem ihlette (erről majd még részletesen), két receptjét kevertem + hozzáadtam egy csomó mindent. Gyönyörű és nagyon finom.
Fűszeres, mazsolás rizs gránátalmával
Hozzávalók (6 adag köretként)
40 dkg basmati rizs
1 dl olívaolaj
5 dkg fenyőmag
5 dkg hámozott pisztácia
10 dkg hámozott, szeletelt mandula
10 dkg vaj
1g sáfrány
5 szem zöld kardamom
1 púpos teáskanál őrölt római kömény
½ teáskanál őrölt szegfűbors
15 dkg mazsola (vegyesen)
1 liter alaplé, vagy víz
1 evőkanál só
1 gránátalma magja
1 csokor koriander
A rizst alaposan, többszörösen átöblítjük. Egy nagy lábasban felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk a fenyőmagot. Amikor világos aranyszínűre sül, szűrőkanállal kiemeljük, félretesszük. A forró olajba tesszük a pisztáciát és a mandulát, ezt is megpirítjuk, majd kivesszük. (azért kell külön, mert a fenyőmag sokkal gyorsabban pirul, mint a többi mag). Az olajhoz adjuk a vajat, felolvasztjuk, majd beletesszük a fűszereket, elkeverjük, és néhány percig pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk az átöblített rizst, valamint a mazsolákat, elkeverjük. Felüntjük az alaplével, vagy vízzel, szükség szerint sózzuk. Felforraljuk, majd takarékra vesszük a hőt, és a rizst fedő alatt 15-18 percig pároljuk, a végére szépen felveszi a folyadékot. Lezárjuk alatta a hőt, az edényre terítünk egy tiszta konyharuhát, arra rászorítjuk a fedőt, és így állni hagyjuk további 10 percig, ez alatt a rizs a saját gőzében még tovább puhul. Tálaláskor megszórjuk a pirított magvakkal, a gránátalma magjaival és a finomra aprított korianderrel. Bárány, vagy egyéb sültek mellé kiváló.
(Visited 1 926 times, 5 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük