Ez egy nagyon népszerű, klasszikus indonéz étel. Az indonéz konyha az egyik, konkrétan a kedvenc konyhám. Elég későn fedeztem fel, először egy Bonnban élő cseh barátnőm révén, akinek indonéz férje van (mondtam, hogy kozmopolita lesz…) és néhányszor főzött nekünk autentikus indonéz ételeket. Utána pedig Amszterdamban, ahol a kifinomult holland cuisine finomságaival szemben (hering, krumpli, hering) bármikor a jobbnál jobb indonéz éttermeiket részesítem előnyben. Az, hogy Indonézia 1942-ig holland gyarmat volt, valószínűleg a legjobb dolog, ami a holland konyhával valaha történhetett.
A mogyorószószról elterjedt, hogy tipikus thai étel, szupermarketekben, éttermekben lehet is sokszor ilyen elnevezéssel kapni. Pedig szegény thaiföldieknek körülbelül annyi köze lehet hozzá, mint mondjuk a magyar konyhának a knédlihez…Kasma Loha-unchit, aki egy Amerikában élő, thai származású hölgy, azt írja egy cikkében, hogy náluk dél-kelet Ázsiában eleve csak úgy készítenek ilyen szószt, hogy azt frissen pörkölt és darált amerikai mogyoróból főzik és semmiképpen sem mogyoróvajjal (peanut butter), ami a létező legamerikaibb (és más nemzetek által egyébként legkevésbé fogyasztott) dolog a világon. Hát, én ezt a szószt mogyoróvajjal csinálom, mert sajnos így is isteni, ráadásul kb. 5 perc alatt kész van, szóval ez a nem eredeti, instant változat, de mindenképpen szeretném megtanulni az autentikus készítési módot, valószínűleg ezt a receptet próbálom majd ki. Nagyon összetett, de valószínűleg ennek megfelelően sokkal kifinomultabb ízű. Majd tudósítok. Egyébként ha valaki szeretne megismerkedni a thai konyhával, akkor ennek a hölgynek a kiváló szakácskönyvét ajánlom, ami sokkal több mint szakácskönyv, ugyan nincsenek benne színes szagos fotók, viszont rengetek kulturális, gasztronómiai háttérinformáció és magyarázat található benne.
Nem bírom ki, hogy ehhez a recepthez ne meséljek el még egy nagyon édes történetet. Amikor egyszer meglátogattak itt a barátaim és éppen ételekről beszélgettünk (biztos ők terelték a beszélgetést már megint ilyesmire..), valahogy szóba került a mogyorószósz és én lelkesedésemről számoltam be. Barátom felesége viszont közölte, hogy ez az egyik legborzasztóbb étel, amit valaha evett, ugyanis megcsinálta a Stahl könyvből és egész jól alakultak a dolgok, mindaddig, amíg az edényben piruló húshoz és zöldségekhez hozzá nem adta a „mogyorókrémet”, amikor is az egész gyakorlatilag ehetetlenné vált. Mivel a könyvben szereplő receptek jók és működnek, gyanús volt a dolog, és néhány célzott kérdés feltevését követően minden világossá is vált: a receptben a hozzávalók között a „mogyorókrém” kifejezés szerepel. És ő, hát hogy is mondjam, khm.., nem mogyoróvajat (peanut butter) használt, hanem a másikat (igen, a csokis mogyorós reggelizős Nutellát!!)…Viszont azt hiszem, nő még nem részesült ilyen szerelmi vallomásban, ugyanis a férje hősiesen megette és még meg is dicsérte! (Puszi, R.!)
Recept
Hozzávalók (4 személyre)
Csirkenyársak:
4 db csirkemellfilé (összesen kb. 80 dkg)
4 gerezd fokhagyma
egy darab (kb. 5 cm-es) friss gyömbér
0,5 dl olaj
0,5 dl kecap manis (édes szójaszósz, ázsiai boltokban kapható. Ha nincs, szójaszósz és méz keverékével helyettesíthető).
3 ek rizsbor (száraz sherry-vel helyettesíthető)
1 szál citromfű, vékony karikákra szeletelve
Bambusznyársak (fejenként 5-öt számolok)
Mogyorószósz:
1 doboz kókusztej (4dl)
6-7 ek mogyoróvaj (nem édesített)
2 tk piros curry paszta
2 ek barna cukor
2 ek halszósz
2 ek tamarindlé (1 tk-nyi sűrített tamarindpaszta forró vízben feloldva). Lime-, vagy citromlével helyettesíthető
A sütőt előmelegítem 180C-ra. A bambusznyársakat 30 percre hideg vízbe áztatom (erre azért van szükség, mert különben a forró sütőben megégne. De ha nincs időm akkor a nyársak végét, amit nem fed majd hús, betekerem egy kis darab alufóliába). A csirkemelleket kb. 2-3 cm vékony hosszú csíkokra vágom és harmónikaszerűen a pálcikákra húzom (az a tapasztalatom, hogy egy csirkemellfiléből öt nyárs jön ki). Összekeverem a pác hozzávalóit: az egész apróra vágott fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, olajat, sherry-t és kecap manis-t (vagy szójaszószt és mézet) Ráöntöm a húsra és min. 20 percig pácolom (akár előző este is előkészíthető). A pác egyébként lehet bármi más is, akár csak sima olaj és fokhagyma vagy egy kis hagyma, szóval ami úgy épp van otthon. A nyársakat egy alufóliával bélelt tepsire helyezem és 15 percig sütöm. Ezalatt elkészítem a mogyorószószt: a kókusztejet felmelegítem és belekeverem a currypasztát. Amikor a fúszerpaszta feloldódott, beleteszem a mogyoróvajat és krémesre keverem. Hozzáadom a halszószt és a tamarindlét (a tamarindsűrítményt, ami ázsiai boltokban kapható, beáztatom kb. 1 dl forró vízbe és a savanyú levét használom. Ha nincs, akkor lime, vagy citrom is megteszi). A nyársakat a szósszal tálalom. Basmati, vagy jázmin rizs, vagy rizstésza illik hozzá, amire friss koriandert szórok.
Ááá, most fedeztem fel ezt az indonéz csodát! Utoljára Amszterdamban ettem turbó „pinda sauce”-t jóféle édes-csípős husinyársakkal. Az a helyzet viszont, hogy már látom, amint küszködök a hozzávalók itthoni beszerzésével, majd végül feladom, és néhányat helyettesítek, vagy teljesen ki is hagyok, majd végül szomorúan kóstolgatom a nyilvánvalóan imitáció-jellegű végeredményt, és nosztalgiával gondolok az Igazira 🙂
Mondjuk a citromfű itt is félreérthető, csak a karikára szeletelés utal arra, hogy nem a mi citromfüvünkről van szó.
Imádom a shatays csirkét!!!
Nem csak indonéz,de maláj is! Nincs olyan maláj falu,ahol ne lehetne satay-t kapni!Egész Szingapúr ezt eszi,sokszor csak úgy valami mellé nyers uborkával és chalotthagymával a szószba mártogatjuk amig a „rendes” kajára várunk.Jó,hogy megtaláltam magyarul is a receptet.