Rugelach – Hanukarácsonyi barackos-diós kifli

New York-ban ilyentájt sok pékség megtelik ennek a sütinek a fantasztikus illatával és az emberek kilószámra viszik (már amennyiben nincs sztrájk és normálisan tudnak közlekedni..). Egyébként persze máskor is folyamatosan lehet kapni, de nekem ez annyira téli süti, hogy teljesen az ünnepekre asszociálok vele. Már ott New York-ban beleszerettem, sokszor vettem is, de azóta évek óta nem ettem és soha nem is csináltam házilag. De már nagyon régóta motoszkált a fejemben, így múlt héten a céges karácsonyi mini összejövetelünkre kitaláltam hogy ezt készítek. Azt hiszem, nagyon ízlett mindenkinek, az egyetlen oltári nagy hiba amit elkövettem, hogy feleztem a receptet, így az eredetiben megadott 48 helyett csak 24 lett, pedig simán elfogyott volna az egész adag. Next time.
A rugelach, ez a különböző édes töltelékkel megtöltött (lekvár, dió, mazsola, fahéj, vagy csoki) kifli zsidó eredetű recept, állítólag lengyel. Bizonyos források pedig azt írják, hogy leginkább Bécsben volt népszerű a kifli (félhold) formájú sütik készítése, ugyanis ezzel ünnepelték a törökök fölötti győzelmet (Egy kis kitérő: pont nemrégiben olvastam, hogy a croissant, ami alapvetően ugye francia nemzeti specialitás, figyelem: magyar származású, ugyanis előszőr magyar pékek készítették, szintén a törökök fölötti győzelem ünneplésére, majd, később, csak a 18. században az osztrák születésű Marie Antoinette királynő honosította meg Franciaországban. És ezt kérem szépen, ráasául a Könemann kiadó Culinaria sorozatának France könyve mondja. Milyen kár, hogy ez a tény nem kifejezetten érezhető az otthoni pékségekben kapható óriáskifli típusú súlyos croissant-ok esetében…). Vissza a rugelach-hoz.
A tészta krémsajttal (cream cheese) készül, ettől elég (hajaj!) nehéz vele dolgozni, úgyhogy egyrészt nagyon fontos jól lehűteni, hogy nyújtható legyen, másrészt sok lisztet kell alá szórni. A töltelék nagyon édes ( a tészta nem annyira) és kicsit karamellizálódik sütés alatt. A végeredmény pedig? Életveszély. Egyet megkóstoltam, amikor elkészült és nagyon sürgősen az egész adagot becsomagoltam és bevittem a munkahelyemre, nehogy még véletlenül is maradjon belőle itthon…
Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket, sok pihenést kívánok és kitartást az evészetekhez!!
Most én is hazavonulok a családomhoz, lehet, hogy csak jövőre jelentkezem.
Recept

Hozzávalók (24 darabhoz)

Tészta:
12 dkg krémsajt (Philadelphia cream cheese)
12 dkg vaj
3 púpos ek cukor
15dkg liszt
csipet só

Töltelék:
5 dkg barna cukor
2 ek sima cukor
2 tk fahéj
5 dkg mazsola
10 dkg dió, durvára vágva
6 púpos ek baracklekvár
Tetejére:
1 tojás
2 ek tej
kristálycukor fahéjjal elkeverve

Tészta: Összedolgozom (vagy a gép) a krémsajtot, vajat, cukrot (mindegyik szobahőmérséklet). Hozzáadom a lisztet, sót és összegyúrom. Egy bucit formálok belőle, fóliába csomagolom és min. 1 órára a hűtőbe teszem. Amikor kivettem, a bucit kettévágom és külön-külön mindkettőből egy kb. 20-25 cm átmérőjű kört nyújtok ki. A tészta a krémsajt miatt nagyon könnyen ragad, szakad, úgyhogy jó sok lisztet kell alá szórni. A töltelékhez összekeverem a kétféle cukrot, fahéjat, mazsolát és a durvára vágott diót. Az egyik kört megkenem 3 ek baracklekvárral és rászórom a töltelék felét, kicsit belenyomkodom. Ekkor 12 cikkelybe vágom (először négyfelé, majd azokat három-három felé) és a cikkelyeket feltekerem kifli formára – a széles végével kezdve. Nem baj, ha a töltelék kicsit kikandikál, az a része fog picit karamellizálódni. A kifliket sütőlapra teszem, ha van szilikonlapra, ha az nincs, akkor sütőpapírral bélelt, kivajazott, kilisztezett tepsire. Ugyanezt megcsinálom a tészta másik felével. Így összesen 24 darabot kapok. A kifliket megkenem a tojás és tej keverékével, majd végül meghintem fahéjjal elkevert kristálycukorral. 180C-os sütőben 20 perc alatt sül meg. Másnapra még finomabb.

Recept: Ina Garten, Barefoot Contessa Parties, Rugelach, 69.o.

(Visited 6 256 times, 17 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

16 hozzászólás

  1. A lekvárt ki nem állhatom, de ennek a cuccnak a tésztája izgat, majd adok neki egy esélyt az új évben. Találtam neked kajablogokat, bár a legtöbb egyszerű receptszolgáltatás: pl. http://fozocske.freeblog.hu/ – és a linkek között vannak újabbak, azokon az oldalakon ismét újabbak, és így tovább, amíg körbe nem érnek.Ja, a cheesecake-ed krémje sajna nem ízlett az oldalbordámnak, a régi receptemet követeli, de Speculaasos aljzaton 🙂

  2. Ma megpróbálkoztam vele,sajnos nem sikerült a kifli-formát kihozni, a rugelach íze fantasztikus, köszi az ötletet (+Nari karácsonyi szám)

  3. Kipróbáltam a receptet és isteni lett. A tésztát sem volt nehéz kinyújtani, nem ragadt, bár előtte egy éjszakára a hűtőben hagytam. Sárgabaracklekvár helyett szabolcsi szilvalekvárt használtam (az a fajta, amit nagyon hosszú ideig cukor nélkül főznek, szinte fekete és megáll benne a kanál) A lekvár savanykássága remekül kiegészíti a töltelék karamelles-édes karakterét. Ki fogom próbálni a málnás-csokis verziót is.

  4. Most próbáltam ki a receptedet és nagggyon finom lett!
    Még szerencse, hogy egyből egy 48 db-os adagot készítettem 🙂 Felveszem az ünnepi sütik közé. A tésztával nekem sem volt gondom, bő 2 és fél órát volt hűtőben és mindig csak azt a negyed darabot vettem ki, amivel éppen dolgoztam…Még egyszer köszi a receptet!
    Juli

  5. hát lehet, hogy a mascarpone miatt, de az enyém teljesen szétfolyt, egy nagy lapos sütit kaptam. Az íze ok, de így nem lehet feltálalni:)

  6. Hát ez a recept őrjítő! Eddig 3x sütöttem meg 3 hét alatt, de már tervezem fejben a következő adagot.
    Világbajnok, egyszerű és nagyszerű. És a tésztával sem olyan nehéz dolgozni

  7. Mióta megjelent a blogon minden évben megsütöm,sokszor év közben is. Mindig tönkölybúza lisztből, és thomson mazsolából, néha csalok és Philadelphia helyett más natúr krémsajttal, de ha akciós valahol veszek, és megy a mélyhűtőbe. Dupla adag mindig, lehetőleg éjjelre begyúrva, és mindig csak egy bucit elővéve. Köszi a receptet, csúcs!

  8. Sokszor elkeszitettem mar, mindig jol sikerül ez a recept, halas köszönet erte!
    Probaltam mar Mascarpone-val es Fromage Frais-vel (ez utobbi tejföl allagu friss sajt – lehet, hogy 20%-os tejföllel is menne?), mindkettövel tökeletes az eredmeny, a nyujtassal sincs problema, meglepöen könnyü vele dolgozni.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük