Vajon mi az oka, hogy bizonyos országok azonnal megérintik az embert, mások pedig, amelyekért illik rajongani, nem hozzák különösebb lázba? Van úgy, hogy kiszállunk a repülőből, és már a levegőből érezzük, hogy ebből szerelem lesz. Aztán – mint egy lassan kibontakozó kapcsolatban – egyre inkább egyfajta kellemes bizsergés keríti hatalmába a lelkünket, s végigkíséri az utazást. Ez esett meg velem néhány hete Portugáliában. Megmagyarázhatatlan, hogy a helyenként nyers táj, a sziklás, szeles öblök, a fülemnek gyönyörű, idegenül hangzó nyelv, a tökéletlenség, az ismerősnek tűnő hangulat vagy a cserzett arcú öregek tehetnek róla, akiket mintha valamelyik alföldi falunkból importáltak volna. Még az sem kizárt, hogy a leírhatatlan, friss tengeri halak a ludasok. Ne keressünk itt kifinomult szakácsművészetet – szegény ember konyhája ez, azt használja fel, amije van, azt viszont számtalan formában. A halászok szardíniát, tintahalat, polipot, kagylóféléket, számunkra ismeretlen tengeri halakat szállítanak, a szárazföld pedig adja mellé a zöldeket és húsféléket. Utóbbiból a sertés a jellemző – az állat minden egyes része, kívülről-belülről, asztalra jut. A közértben nagy kupacokban kolbász, hurka és fehérszalonna. Az óceán és a föld gyümölcseit kombinálják is, az egyik helyi specialitás pl. a carne de porco com ameijoas, a kagylóval főzött sertéstokány. Cataplana (gömb alakú rézedény, amelyben gazdag egytálételek készülnek), caldeirada (tartalmas halragu), piri-piri.
Nincs étlap, amelyen ez utóbbi ne szerepelne. Két dolgot takar: a könnyfakasztó erejű, apró, rozsdavörös „madárszem” chilipaprikát, valamint a belőle készülő csípős szószt, amely számos fogás elengedhetetlen kelléke. A piri-piri ráadásul nem eredeti portugál alapanyag, ami népszerűségét tekintve szinte hihetetlen. A neve a chili szuahéli elnevezése, Afrikából, az egykori gyarmatokról, Angolából, Mozambikból hozták a portugálok. Azonnal nagyon népszerű lett – később a 70-es években betelepedő bevándorlók még inkább elterjesztették. Mint minden egyszerű és hagyományos étel esetében, ahány ház, annyi szokás. Ha négy háziasszonyt megkérdezünk, egészen biztos, hogy ötféle recepttel leszünk gazdagabbak. Az Atlanti-óceán partjánál, a dél-portugál Algarve régióban fekvő Vila do Bispo faluban így készítik az asszonyok. Azt csak egészen halkan merem megjegyezni, hogy algarve-i sóvirággal az igazi, persze bármilyen só megteszi.
Piri-piri szósz
Hozzávalók:
2,5 dl olívaolaj (nem extra szűz)
3-5 chilipaprika (erősségtől függően)*
2 gerezd fokhagyma
1 tk só
csipet pirospaprika
* a piri-piri az igazi, de helyettesíthetjük más chilivel
2,5 dl olívaolaj (nem extra szűz)
3-5 chilipaprika (erősségtől függően)*
2 gerezd fokhagyma
1 tk só
csipet pirospaprika
* a piri-piri az igazi, de helyettesíthetjük más chilivel
A megpucolt fokhagymát és paprikát (magokkal együtt) feldaraboljuk. Az összes hozzávalót aprítógépben összedolgozzuk. Üvegbe öntjük, néhány napig állni hagyjuk. Csirkét, halat lehet benne pácolni. Vigyázat, nagyon csíp!
(Visited 5 478 times, 1 visits today)
volt chili, hát megcsináltam. megkóstoltam egy késhegynyit. azóta ég szét a szám, pedig bírom az erőset 🙂 mondjuk egy páchoz milyen arányban higítják a portugálok, hogy ehető étel és ne kínzóeszköz váljék belőle? 🙂
Szia! Megdobtalak egy hógolyóval: Mik a gasztroterveid a nyárra?
gyp, hát, nem hígítják. van olyan recept, amit citromlével, vagy ecettel készítenek, de hát az sem kevésbé csípős. Nekem is égett.julie,köszi, jajj, még az előzővel is adós mardtam, igyekszem
Hmmm, ez az algarve-i sóvirág kicsit erős húsz euró per kilóért. A főtt keménytojás viszont nagyon finom pakisztáni feketesóval.