Csípős bulgur piláf

Elkezdtem lomtalanítani a kamrámat, tele van mindenféle félig felbontott tasakokkal, zacskókkal, dobozokkal, a felére meg már nem is emlékszem, hogy valaha vettem ilyet. Fontos készletek viszont kezdenek megfogyatkozni, ebből elég szépen fel tudom mérni, hogy mi az, amit leggyakrabban készítek. Szinte alig van már pl. a Brüsszelből hazaköltöztetett, kiváló minőségű szardíniákból, a szintén onnan feltankolt keserűcsokoládé készlet is megcsappant, elfogyott a halszószból is, újat kellett venni.
Iszonyatos mennyiség sorakozik viszont felbontatlanul a különböző formájú tésztákból, paradicsomkonzervekből, mindenféle gabonákból, meg rengeteg féle lisztből, a csicseriborsótól a hajdináig. Aztán vannak olyan kincsek is, amelyekkel tudatosan spórolok, mert különlegesek. Itt van például ez a bulgur, amit még tavaly ősszel Isztambulból hoztam. A piacon az ottani kísérőm 5kg-ot vett belőle, és azt mondta, nem jöhetek úgy haza, hogy nem vettem. Nagyon nehéz volt engem rábeszélni. Különlegessége, hogy pirított cérnametélt darabkák vannak benne, ilyen köretet készítenek bulgurral és rizzsel is. Nem láttam még itthon, de elkészíthető egyszerűen úgy, hogy összetördeljük a cérnametéltet, és vajon megpirítjuk. Nagy szemű bulgurt azt hiszem lehet kapni a közel-keleti élelmiszereket áruló szokásos üzletekben.

Tettem, vettem a konyhában, elkezdtem főzni, a végeredmény pedig ez lett. Nem tudom, Freud, vagy valaki azt nem kutatta, hogy mit jelentenek az ételeink? Minden esetre, azt hiszem, beletettem ebbe az ételbe mindent, ami Isztambul. A következőkből áll: bulgur piláf, rajta egy kis török joghurt, friss koriander és török paprika, mellette sült padlizsán. Utóbbin a pont az „i-n” a rácsurgatott gránátalma sűrítmény, amelyet az isztambuli reptéren vettem az utolsó lírákért, és amely fantasztikus, édes-savanykás, pikáns ízével annyira jól működik a padlizsánnal, hogy elképesztő (és itthon pár száz forintért kapható, csak figyelni kell, mert sok helyen olyan régi, hogy be van száradva)

Csípős bulgur piláf

Hozzávalók (4 személyre)

2ek olaj
1 hagyma, finomra aprítva
1 zöldpaprika, felkockázva
1 paradicsom, meghámozva, kimagozva, felkockázva
1kk őrölt pirospaprika
1tk őrölt római kömény
2ek sűrített paradicsom
20dkg nagyszemű bulgur
6dl leszűrt húsleves
1kk őrölt cayenne bors
só, bors

Az olajon üvegesre pároljuk a hagymát és a zöldpaprikát. Hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, a sűrített paradicsomot és a fűszereket, átforgatjuk. A bulgurt átöblítjük, majd a zöldséges alaphoz adjuk, összekeverjük, hogy a fűszeres zöldség egyenletesen befedje. Felöntjük a húslevessel, sózzuk, borsozzuk, fedő alatt, kb. 20 perc alatt puhára főzzük, amíg a teljes folyadékot felveszi. Ha szükséges, a főzés végén erős lángon elpárologtatjuk. Amikor kész, egy konyhai papírtörlőt, vagy tiszta konyharuhát feszítünk ki a tetejére, majd a fedővel lefedjük, így hagyjuk állni 5-10 percig.


Közben megsütjük a padlizsánt: a sütőt előmelegítjük 200C-ra. A padlizsánt (4 személyre két közepes) kb. 1,5cm vastag karikára szeleteljük, mindkét oldalát bőven megkenjük olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Sütőpapírral borított sütőlapra helyezzük, majd 20 perc alatt puhára sütjük. 15 perc után megfordítjuk a karikákat, hogy mindkét oldala piruljon

(Visited 2 638 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Köszönöm Zsófi, ez nagyon finom lett. Egyszerű, de olyan ízharmóniával bír… Zöldpaprika helyett életemben először felhasználtam egy fél chili (alattomos dolog), és tetszik, enyhén csípős lett. Még nem nagyon merek bánni vele.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük