Fűszeres szilvamustár

A szilvával nem lehet előre időpontot egyeztetni, amikor az őszi napfény finoman beérleli, és éppen le lehet szedni, mielőtt lepottyanna a fáról, akkor szedni kell, mese nincs. Ha tehát az ember egy nagyobb mennyiséghez jut, akkor szinte aznap fel kell dolgozni, ehhez talán jól jönnek az alábbi ötletek. A szilva is azon gyümölcsök közé tartozik, ami annyira pazar, bíbor árnyalatot kap a hőkezelés alatt, hogy az ember nem győz betelni a látványával. A falun, üstben főzött, sűrű, szinte fekete, savanykás-füstös ízű szilvalekvár kötelező kamrakincs (de ebből kiválóakat lehet kapni), az aszalt szilvát is sokszínűen lehet használni – ragukban, levesekben (például ciberében, vagy erdélyi poéka levesben, amely füstölt hússal készül). Számos különleges elkészítési mód is létezik a világban: az umebosi számunkra valószínűleg idegen ízű, de hazájában, Japánban rendkívül népszerű, sós, savanyú, eltett japán szilvaféle. Alább rögtön három ötlet, plusz egy bónusz ital a kimaradó gyümölcsre. Mindhárom alaprecept és kisebb mennyiségre szól, ezt lehet igény szerint megtöbszörözni, és tetszőleges üvegbe zárni. Mindhárom kiváló kísérője sajtoknak, sülteknek, grillkolbászoknak, kacsának, libának. Egy szilvás dátumot azért beírhatunk a naptárakba: a gint majd karácsonykor nyitjuk!

1.Klasszikus, édes-savanyú szilvacsatni
Hozzávalók (6 üveghez)

50 ml olaj
500 g hagyma, közepesen finomra aprítva
1,5 kg szilva
200 g mazsola
200 ml almaecet
300 g nádcukor
fűszerek: fahéj, szegfűszeg, bors, kardamom, chili
csipet só

Az olajon üvegesre dinszteljük a hagymát. Amikor félig puha, hozzáadjuk a magozott, félbevágott szilvát, a mazsolát, ecetet és a fűszereket. Kb. 45 percig főzzük, amíg a szilva elkezd szétesni és a leve elkezd kissé elfőni. Ekkor hozzáadjuk a cukrot, majd kb. 30 percig főzzük, amíg kissé besűrűsüdik. Közben néha megkeverjük, hogy nehogy leragadjon. Sterilizált üvegekbe töltjük. Sajtok mellé, sültekhez, sonkákhoz.

2.Kínai gyömbéres szilvaszósz
Hozzávalók (1 liter szószhoz / 4x közepes üveghez)

2 kg szilva, magozva, félbevágva
400 ml rizsecet (vagy más, lágyabb fajta ecet, pl. almaecet)
8 szem csillagánizs
1 rúd fahéj
8 szelet friss gyömbér, meghámozva
8 gerezd fokhagyma, felszeletelve
1 teáskanál chilipor
1 teáskanál só
100 ml szójaszósz
150 g nádcukor

A kimagozott, félbevágott szilvát az ecetttel egy nagy lábasba tesszük, és elkezdjük főzni. Viszonylag hamar elkezd majd a szilva összeesni, és ellepi a folyadék. Adhatunk hozzá plusz kb. 2,5 dl vizet, hogy hosszabb leve legyen (a szilva fajtájától és érettségétől is függ, hogy mennyi levet enged). Hozzáadjuk a fűszereket, a gyömbért, a fokhagymát, chilit (ízléstől függően). Kb. 30-40 percig főzzük. Ekkor leszűrjük, a sűrűjét alaposan kinyomkodjuk, a szószhoz a sűrűjére, ami a szűrőben maradt, nem lesz szükségünk (de ezt felhasználjuk később máshoz). A leszűrt levet visszaöntjük a lábasba, hozzáadjuk a szójaszószt, a nádcukrot és a sót, felforraljuk, végül kb. 10 percig főzzük. Sterilizált üvegekbe töltjük. Kacsához, oldalashoz, tavaszi tekercshez.

3. Fűszeres szilvamustár
A kínai szószból visszamaradó gyümölcspépből a csillagánizst eltávolítjuk. A pépet és vele együtt a megpuhult gyömbért és fokhagymát is, teljesen simára pürésítjük. (Komoly teljesítményű turmixgéppel teljesen sima lesz, botmixerrel kissé darabos.) Hozzákeverünk néhány teáskanálnyi dijoni mustárt, majd üvegekbe töltjük. Sült csirkéhez, nem paprikás sült kolbászhoz, kacsaburgerhez, füstölt sonkához, grillezett gombához.

4. Szilvás gin karácsonyra
A maradék szilvát (kb. 1 kilót) megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra itatjuk, hústűvel, vagy éles késsel megszurkáljuk, majd egy nagy (2 literes) befőttesüvegbe tesszük. Megszórjuk 150 g cukorral, és felöntjük egy üveg ginnel (esetleg vodkával). Néha felrázzuk, hogy a cukor teljesen elolvadjon. Karácsonyig sötét helyen tartjuk. Karácsonykor megnyitjuk, elfogyasztjuk.

A képen a szilvamustár az Artizán pékség fehérkolbászos tekercsével (sausage roll), ami az egyik legjobb vendégváró lehet (szerdánként van a napja a pékségben, de előrendeleni is lehet nagyobb mennyiségben).

+ további szilvareceptek

(Visited 7 868 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük