Kalifornia konyhája igencsak a feje tetejére állította az Egyesült Államok kulináris identitását. A hetvenes években, innen kibontakozó gasztroforradalom anyja és motorja Alice Waters szakácsnő, aki a híres (ma is létező) Chez Panisse étterem séfjeként nagyhatású szószólója és rajongója volt a „farm to table”, azaz tanyáról az asztalra mozgalomnak és ezáltal a modern, úttörő kaliforniai konyhának. A fókusz és a reflektorfény neki köszönhetően ekkortól a friss, vegyszermentes helyi alapanyagokra került, amelyeket a környék séfjei innovatív, egyszerű, mégis izgalmas módon dolgoztak fel. A változások és a kulináris megújulás egyik jelképe az 1981-ben nyílt Santa Monica-i termelői piac, ahol szerdánként és szombatonként lehet kiszúrni a környék legjobb szakácsait és éttermeseit (vagy éppen a profi beszerzőjüket, az ún. foragert), amint végig pásztázzák a kínálatot, majd rekeszenként viszik is az éttermeikbe. A kaliforniai téli piac almáktól, a legszínesebb, legváltozatosabb citrusféléktől, datolyaszilvától, frissen beérett datolyától, sütőtöktől, avokádótól, na meg leginkább tonnányi fodroskeltől roskadozik. Utóbbi az újgenerációs életmódok és diéták nélkülözhetetlen eleme, igazi szuperélelmiszerként tartják számon, amitől mindenki szép, üde és örökifjú marad. Szinte minden vásárlónál akad egy csokorral, Elizabeth privát séfnél is, aki datolyaszilvát és érett kecskesajtot választ mellé. A kaliforniai kerti partira később majd vékonyra csíkozza, összekeveri öntettel, amitől azonnal el is veszíti a nyersességét. A partin frissen keveri be, úgy, hogy rétegenként adja hozzá a datolyaszilvát, gránátalmát, kecskesajtot, tökmagot, így később minden egyes falathoz jut mindenből. Pálmafák, napsütés, izzó narancs naplemente, kék ég, – a kaliforniai kékkel nem lehet versenyezni, a jó hír viszont az, hogy ehhez a salátához minden kapható a hazai termelői piacainkon is. Akár az ünnepi vacsora előételeként is megállja a helyét!
