Megjelent a Főzőiskola!

Örömmel jelentem, hogy megjelent a bruttó tizenötödik könyvem, a nagysikerű Főzőiskola-sorozat átdolgozott, felújított, kiegészített, új kiadása. Szép új ruhát, plusz recepteket és extra tartalmakat is kapott, és teljesült az az álmom is, hogy végre egyszer lehessen egy puhafedelű könyvem.

A Főzőiskola három kötete: Alapfok, Középfok, Felsőfok, 2013-ban és 2014-ben jelent meg először. Izgalommal vegyes aggódással vártam a fogadtatását, hiszen az olvasók és nézők többsége a különlegesebb, gyakran a nemzetközi konyha által ihletett receptjeimről ismert meg. Így talán meglepő volt tőlem egy, a csirkepörkölt, a húsleves, vagy éppen a palacsinta készítését bemutató könyv. Éppen ezért örültem nagyon, hogy beigazolódott: valóban szükség volt egy, az alaprecepteket korszerű módon bemutató kötetre. Az már csak hab volt a tortán, hogy a közönség Aranykönyv-díjat is szavazott a Főzőiskola Alapfoknak. Ezúton is szeretném megköszönni Hajós Szandrának, hogy kitalálta ennek a sorozatnak a koncepcióját és dolgozott a létrejöttén.

Rengeteg visszajelzést kaptam: tizenéves gyerekek, kis- és nagykamaszok, egyetemisták, külföldre készülő fiatalok, háztartást éppen alapító lányok, kulináris magabiztosságra és bevált alapreceptekre vágyó háziasszonyok, valamint a konyhai alapműveletekkel még csak barátkozó férfiak sajátították el a főzés alapjait a kötetekből. 

Az azóta is tartó óriási sikerre és igényre, valamint a rengeteg pozitív visszajelzésre való tekintettel döntöttünk a kiadóval úgy, hogy a három kötetet összevonva, kiegészített és átdolgozott formában újra kiadjuk a Főzőiskolát. A minden  élethelyzetre és évszakra  használható alapreceptekre bármely háztartás stabilan  építkezhet majd. A kibővített, új köntösbe bújtatott Főzőiskola-sorozat így válik teljessé, és reményeink szerint generációs alapszakácskönyvvé a következő évtizedekre. 

A szép piros borítón a fehér széles csík csak egy haskötő, tehát engem szépen le lehet majd róla szedni, és nagyon szeretném, ha később már csak a piros könyvként lenne a háztartásokban számon tartva.  Az első néhány fejezet teljesen új tartalom, úgy gondolom, hasznos lehet kezdőknek, és azok számára is, akik most alapítanak háztartást, vagy éppen konyhafelújítást terveznek. Az új kötet a következő fejezetekből áll:

Az otthon főzés öröme Hogyan vásároljunk?

Piacozás, szezonalitás

Mi legyen otthon?

A hűtőben

A kamrában

A fűszerpolcon

Beszerzőhelyeim

A jól felszerelt konyha

Eszközök, gépek, kütyük

Edény alapkészlet

Konyhatervezés, konyha felújítás

Kevés pazarlás, kevés hulladék

Könyvtár

Mértékegységek, hőfokok

Tartalomjegyzék

Levesek

Saláták

Köretek

Tészták

Főzelékek

Egytálételek

Húsok

Halak

Befőzés

Kenyerek

Desszertek

Fagylaltok

Sütemények

Ehető ajándékok

A húslevestől a bejgliig minden fontos recept megtalálható benne, sok sikert a főzésükhöz!

(Visited 4 693 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Ezt a könyvet minden kezdő/ „félkezdő” háziasszonynak (és háziúrnak :p ) csak ajánlani tudom! Kb. 3 hete vásároltam meg, azóta több receptet is kipróbáltam és egyikben sem csalódtam. Sőt! Pontosan végigkövettem a receptet és valóban nagyon finom lett az eredmény. A legfontosabb, amit köszönhetek Zsófinak, az az, hogy ezzel a könyvvel visszaadta az önbizalmamat a konyhában és így a kedvemet is a főzéshez! Szóval KÖSZÖNÖM! Alig várom, hogy a többi receptet is kipróbálhassam.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük