Tavaszváró, zöldfűszeres gerslisaláta

Az egészséges, tudatos táplálkozásra való törekvés számos gabonafélét emelt ki az ismeretlenből, de legalábbis abból a státuszából, amely kizárólag bioboltok hátsó polcára száműzte őket. Igényes, színes-szagos könyvek jelennek meg róluk, elegáns éttermek étlapjain is gyakran előfordulnak. Tönköly, köles, hajdina, kamut, vagy Dél-és Közép Amerika ősi növényei, a quinoa, vagy az amaránt - mindegyik jellegzetes ízzel és érdekes textúrával bír, kulináris változatosságot hoznak, nagy kaland kísérletezni velük. Akár az alább ajánlott, tavaszváró salátában is, ami gerslivel készül, de bármelyik másik gabonaféléből kiváló. A gersli, vagyis árpagyöngye elsősorban magas rosttartalma miatt- rendkívül egészséges, bónuszként ráadásul még nagyon finom is. Az ismertebb felhasználási módokon túl, úgymint sólet, töltelék, leves, stb. igen változatosan lehet különlegesebb fogásokba, akár hasonló salátákba is beépíteni. Érdemes mindig nagyobb adagot főzni belőle egyszerre, egyrészt mert elég hosszú a főzési ideje (kb. 40 perc), másrészt, mert hűtőben kiválóan eláll, és remekül lehet hétköznapi vacsorákra is variálni. Kerülhet levesbe (gombával pl. fantasztikus, a lengyel konyha erre nagyon jó ötletekkel tud szolgálni), lehet sima köret, selymes zöldségpürével (pl. zöldborsó, karfiol, sárgarépa) pedig összekeverve készülhet belőle gersli risotto is. Kezdésnek legyen belőle ez az egészséges saláta.

Tavaszváró, zöldfűszeres gerslisaláta
Hozzávalók (6-8 adag)

150 g gersli, azaz árpagyöngye

2 kígyóuborka, kimagozva, apró kockákra vágva
1 csokor újhagyma, vékonyra karikázva
3 csokor retek, vékonyra szeletelve
450 g zöldborsó (fagyasztott, főtt)
3 csokor petrezselyem, durvára aprítva
2 csokor kapor, finomra aprítva
amikor már szezonja van:
1 csokor medvehagyma, finomra aprítva
250 g fetasajt
Öntet:
3 evőkanál alma-, vagy fehérborecet
só, bors
1 evőkanál csípős mustár
1 teáskanál méz
100 ml olívaolaj

1. A gerslit átöblítjük, majd egy nagy lábasban feltesszük háromszoros mennyiségű, bő, sós vízben főni. Forralás után közepesre vesszük a hőfokot és kb. 40 perc alatt puhára főzzük. Leszűrjük és összekeverjük kevés olívaolajjal, hogy ne ragadjon össze. A gerslit akár előző nap is megfőzhetjük.

2. Az összes zöldséget felaprítjuk, előkészítjük. A fagyasztott zöldborsót forrásban levő, sós vízben kb. 8 percig főzzük, úgy, hogy megmaradjon zsenge jellege. Jeges vízben lehűtjük.

3. Kikészítjük a legnagyobb keverőtálunkat. Ebben állítjuk össze a salátaöntetet: az ecethez adjuk a sót, borsot, a mustárt, mézet és elkeverjük. Lassú sugárban öntve hozzáöntjük az olívaolajat, hogy krémes emulzió képződjön. Az öntetbe szórjuk a megfőtt gerslit, és alaposan átkeverjük. Hozzáadjuk az összes zöldséget, a finomra aprított zöldfűszereket: a petrezselymet, kaprot, ha már van, medvehagymát, végül a morzsolt, vagy apróra kockázott fetát. A salátát előre is össze lehet állítani, bírja a strapát. Sült húsok, halak mellé is kiváló köret, de magában is megállja a helyét.

(Visited 3 293 times, 5 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Egyrészt: ugye hogy ez egy korábbi, nagyon finom (gránátalma) gerslisaláta továbbfejlesztése? Az a korábbi nálunk alap lett, mindig sikere van 🙂
    Másrészt: valaki tapasztalt még ilyet? Két-három éve akárhol keresek gerslit, sok helyen kapható, de akármilyen márkát is találok, írja rajta hogy Árpagyöngy (búzából). Nem is értem. Erdélyi vagyok, itteni boltokkal/webshopokkal van ez a tapasztalat.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük