Töltött libanyak, lépésről lépésre

libanyak_toltve_2016

A töltött libanyak elkészítésében az első kihívás a libanyakbőr beszerzése. Fogalmam sincs, hogy a hízott libamáj és liba hazájában vajon mi történhet a libák nyakával? Pontosabban fogalmazva, azok bőrével. Tapasztalatom szerint az ugyanis hiánycikk, úgy kell érte könyörögni pult alól. (Most a Lehelen a Lumi hentes melletti szárnyas pultnál kaptam). Vehet az ember ugyan libanyakat, és maga lenyúzhatja róla a bőrt, ezt azonban csak edzett idegzetűeknek ajánlom. Pedig a töltött libanyak zseniális!

A családban nálunk leggyakrabban sóleten bukkant fel, Apukám külön is gyárt néha, én pedig annyira odavagyok érte, hogy simán egy nagy adag salátán is szívesen eszem. Ezermillió változata ismert, töltik burgonyával, zsemlével, darált hússal, pirospaprikás-zsíros grízzel, ahány ház, annyi szokás, a legtöbb félét Rosensteinéknél kóstoltam, valamelyik évi libahéten. Számos tölteléket kipróbáltam, nekem a darált hússal, karamellizált hagymával és zsemlével készülő változat jön be legjobban. Maga a libanyak bőre végső soron úgysem más, mint egy ürügy a töltelékre, hiszen mindössze egy vékony, ropogós tartályként funkcionál. Nem kell tőle megijedni, nyersen kissé bizarrul néz ki, elkészítése pedig igényel némi odafigyelést, rutint és sok szeretetet, de a végére minden összeáll, a munka pedig megtérül. Íme, a töltött libanyak készítése, lépésről lépésre:

Töltött libanyak
Hozzávalók (kb. 2x10 szelet)

2 töltenivaló libanyakbőr
1 evőkanál kacsazsír
2 hagyma, finomra aprítva
4 zsemle, felkockázva
5 dl langyos tej (vagy húsleves)
30 dkg darált pulykahús
2 tojás, felverve
só, bors
2 csokor petrezselyem, finomra aprítva
2 evőkanál kacsazsír
zsír, víz

1. A sütőt előmelegítjük 200 °C fokra (gázsütőnél 6-os fokozat).

2. A libanyakat megmossuk, kívül-belül alaposan leitatjuk. Ha látunk rajta még tokokat, csipesszel eltávolítjuk. Szűkebb végét konyhai kötöző madzaggal nagyon szorosan lekötjük.

3. Elkészítjük a tölteléket: egy evőkanál kacsazsíron megdinszteljük a hagymát, majd addig pirítjuk, amíg enyhén karamellizálódik.

4. A szikkadt, felkockázott zsemlét meglocsoljuk a langyos tejjel, majd alaposan kinyomkodjuk. A kinyomkodott zsemléhez adjuk a hagymát, a darált húst, a tojást, valamint a finomra aprított petrezselymet, sózzuk, gazdagon borsozzuk.

5. Evőkanál segítségével megtöltjük a libanyakat: a szélesebb végén adagoljuk a tölteléket, és egészen a lezárt végéig nyomkodjuk. Nem kell aggódni, a bőr tágul, gyakorlatilag bármennyi töltelék belefér. Amikor megtöltöttük, szorosan lekötjük a széles végét is, majd elegyengetjük a tölteléket, hogy egyenletesen oszoljon el a nyakbőrben. Hústűvel tudjuk még jobban stabilizálni, és szorosan lezárni.

6. Hurkapálcával vagy hústűvel megszurkáljuk (hogy belülről ki tudjon folyni a keletkező folyadék vagy zsír, és ne repedjen szét (sülés közben ezirányú imákat mormolunk).

7. Egy közepes tepsibe tesszük a két evőkanál kacsazsírt, majd rátesszük a töltött libanyakat. 200 °C fokon (gázsütőnél 6-os fokozat), kb. 45 percig sütjük, a végén kissé rá kell grillezhetünk, hogy szép piros legyen.

8. Néhány órát állni hagyjuk, hogy könnyebben szeletelhető legyen, másnap, teljesen kidermedve lehet a legszebb, szabályos szeleteket vágni belőle.

(Visited 20 169 times, 17 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük