Ottolenghi – I. az ikon

2002-ben nyitotta meg London Notting Hill negyedében első apró, hófehér falú üzletét, amelyben az óriási tálalótálakra halmozott, buja, színes ételei csak úgy harsognak. Pontosan tíz évvel később, 2012-ben a The New Yorker magazin tízoldalas, átfogó portrét közölt róla (angolul tudóknak érdemes rászánni egy órát, fenomenális cikk!) – az izraeli származású filozófusról, aki szép csendben megváloztatta a britek főzési és étkezési szokásait.

Yotam Ottolenghi a Tel Aviv-i, majd amszterdami egyetem elvégzése után megírta filozófiai diszzertációját, majd beiratkozott a londoni Cordon Bleu szakácsiskolába, és a könyvtár helyett végérvényesen a konyhát választotta. A főleg zöldségeket középpontba állító ételei vibrálóak, frissek, színesek, érzékiek, küllemben és ízben egyaránt rusztikusak és robusztusak. Meglepőek, szofisztikáltak, ugyanakkor háziasak. Egyszerűen egészen mások, mint bármi más, műfajteremtőek. Közel-keleti gyökerekre épülnek, de mediterrán, ázsiai és perzsa jegyek is megjelennek, ennek evolúciója, és az ő kulináris érdeklődési köre is egyébként gyönyörűen nyomonkövethető a köteteiben.
Sült padlizsán joghurtos mártással, gránátalmával, zaatarral, grillezett brokkoli chilivel és fokhagymával, sokfűszeres rizs, hajdinatészta padlizsánnal és mangóval. A világszerte sokmillió példányban elkelt vegetáriánus könyvei ( Ottolenghi The Cookbook, Plenty, Plenty More), valamint Jeruzsálem című remekműve nem hiányozhatnak senkinek a könyvespolcáról, aki egy kicsit is rajong a zöldségekért és/vagy a világkonyháért. A Plenty most magyarul is megjelent (!), könyvajánlóm a következő posztban.
Tavaly Londonban elzarándokoltam az eredeti, Notting Hill-ben található helyére, a “zarándoklat” azt hiszem a megfelelő kifejezés arra a tébolyra, ami akkor megszállt, mi másnak lehetne azt nevezni, amikor szombat reggel, jeges szélben, zuhogó esőben keres az ember egy apró kis üzletet, amiben még le sem lehet ülni. A kígyózó sor miatt természetesen esélytelen volt a bejutás (pontosabban, úgy éreztem, hogy az adott körülmények és lelkiállapot közepette nem opció az, hogy azt mondjam a mellettem bandukoló barátomnak, hogy egy órácskát még várnánk az esőben…). Így másnap kénytelenek voltunk újra nekiindulni, és ezúttal a Harrods-hoz közel eső Ottolenghi-be kirándultunk, ezúttal sikeresen. Mivel itt is csak elvitelre lehet vásárolni, dobozokkal megpakolva távoztunk, és a hotelszobában került sor a kóstolásra. Ezúton is köszönöm az édes barátomnak, aki szinte egy mukk nélkül (jó, ez egyáltalán nem igaz) csinálta velem végig ezt az őrületet. Mindezt csak azért osztom meg, hogy megerősítsem: az Ottolenghi ételek nem csak a könyvek oldalain és fotókon néznek ki jól, hanem fenomenálisan finomak, pont olyan az ízük, ahogy az ember a látvány alapján elképzeli.
Végiglapoztam az összes könyvét, az alábbi, a kezdő fotón látható saláta egyikben sem szerepel. Pedig igazi Ottolenghi stílusú saláta. Rájöttem, hogy annyira intenzív hatással van az emberre a főzési filozófiája, hogy önkéntelenül és tudat alatt születnek meg a konyhában a hasonló ételek.
Sült zöldségsaláta ropogós kenyérrel és gránátalmával
Hozzávalók (4 adag)
1 nagy padlizsán
1 nagy édesburgonya
1 nagy cukkini
4 közepes lilahagyma, meghámozva, cikkekre vágva
10 gerezd fokhagyma, héjastul
1 dl olívaolaj
1 narancs reszelt héja
2 vérnarancs, vékony szeletekre vágva
2 nagy szelet parasztkenyér
1 csokor friss petrezselyem
1 gránátalma magjai
15 dkg krémsajt (labneh)
citrom, chilipehely
só, bors
A sütőt előmelegítjük 200C fokra. A padlizsánt, édesburgonyát, cukkinit és kaliforniai paprikát falatnyi darabokra vágjuk, majd a lilahagyma cikkekkel és a fokhagymagerezdekkel együtt egy nagy keverőtálban összeforgatjuk az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Egy nagy tepsire szórjuk, amelyet előtte leterítettünk sütőpapírral. Vékonyan felszeletejük a vérnarancsot (vagy sima naramcsot), azt is a zöldségek közé tesszük. Kb. 25 perc alatt megsütjük, hogy a zöldségek kissé megpiruljanak, és megpuhuljanak. Ekkor kivesszük a sütőből, és egyenletesen elosztjuk rajta a falatnyi darabokra tépkedett kenyeret, meglocsoljuk pár csepp olívaolajjal. További tíz percig sütjük, amíg a kenyér is megpirul. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyemmel, a gránátalmával, a tetejére pedig egy-egy evőkanál krémsajtot (sűrű, 24 órán át lecsepegtetett joghurtot) helyezünk, amelyre reszelt citromhéjat és chilipelyhet szórunk. Magában is nagyszerű, de kínálhatjuk sült csirke, vagy hal mellé is.

(Visited 4 104 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. „Rájöttem, hogy annyira intenzív hatással van az emberre a főzési filozófiája, hogy önkéntelenül és tudat alatt születnek meg a konyhában a hasonló ételek.”

    pont erre gondoltam. ajandekba kaptam a magyar nyelvü kiadast, a borito alapjan soha nem gondoltam volna, hogy ez a plenty magyarul (az eredetit ismertem, de regen volt mar kezben), mindenesetre ahogy vegiglapoztam megint, elkapott az erzes, hogy „hasonlot nemreg föztem”, „egesz tavasszal vmi ilyesmit ettem, mert olyan jo volt ujra meg ujra elkesziteni”, de ezt betudtam annak, hogy en mar egy gasztroblogokon szocializalodott generacio tagja vagyok. nem, hanem. mindannyian ottolenghi köpönyegeböl bujtunk elö 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük