Az ünnepek előtti előkészületek alatt három dolog határozta meg a konyhámat:
1.Kókusztejes eggnog (nem számoltam, összesen hány litert gyártottam, de rettenetes mennyiséget)
Ehhez nagyban hozzájárult a Sarki Fűszeresbe érkezett kezeletlen citrom, ünnepek után pedig a januárban szokásos módon megjelenő Meyer-citrom. Erről a citromról már tavaly is írtam, itthon a zöldségesek nincsenek is vele tisztában, hogy milyen “celebcitromot” árulnak, amikor ilyen szállítmány érkezik. Biztos ti is találkoztatok már vele, vagy véletlenül vettetek – teljesen egyértelműen megkülönböztethető a sima citromtól, ugyanis kerekebb, héja vékonyabb és simább, inkább narancssárgába hajlik, inkább egy narancsra hasonlít, de a legárulkodóbb az illata, ami karakteres, édeskés, mandarinos. Az íze sokkal édesebb, és igen lédús. Szóval, ő a Meyer-citrom, amit a nemzetközi gasztronómia nagyrabecsül, és nagyon különleges lesz tőle minden citromos fogás. A második adag krém már ebből készült. A krém hűtőszekrényben kb. 1,5 hétig eláll, és nagyon jól fagyasztható.
3. Végül, de nem utolsósorban a keserű narancslekvár – idén ez volt az ehető ajándékom. Nézegettem több különböző receptet, végül Nigel Slater változata mellett döntöttem, és nem bántam meg, a végeredmény nagyszerű. 1,5 kg narancsból (ami kb. 6 szem) tíz 2dl-es üveg lesz. Elég macerás az elkészítése, pontosabban az előkészítése, de megéri. A narancslekvár projekt apropóját többek között az is adta, hogy az ünnepek előtt a Sarki Fűszeresbe nagyon jó minőségű, szicíliai kezeletlen narancs érkezett. A jó hír pedig az, hogy januárban minden hétfőn lesz szállítmány, viszont előre érdemes telefonon,vagy e-mailen rendelni, különben esélytelen, mert szétkapkodják(juk). Ehhez a lekvárhoz nagyon fontos, hogy kezeletlen narancsot használjunk, mert az egész narancs, szőröstül-bőröstül, pontosabban héjastul-húsostul belekerül. Amikor a facebook-ra kitettem, többen kérdezték, hogy nem kell-e eltávolítani a héjáról a fehérjét, de ez nem szükséges, legalábbis nem teljesen, mert a héja is ázik egy éjszakát hideg vízben, így egyrészt kiázik az erőteljes kesernyésség, másrészt ennek a lekvárnak sajátossága –és akkor finom –ha kissé kesernyés. Az eredeti recepten mindössze annyit változtattam, hogy csökkentettem a cukor mennyiségét (viszont ennyi tényleg kell bele), másrészt több citromot adtam hozzá, mert ez a szicíliai narancs olyan tökéletesen érett és édes, hogy kellett egy kicsit több sav.
Íme, a recept:
Narancslekvár á la Nigel Slater
Hozzávalók (10 2dl-es üveghez)
1,5 kg kezeletlen narancs
2-3 kezeletlen citrom
2 kg cukor
2,5 liter hideg víz
1. Először következik a legmunkaigényesebb lépés, erre szánjatok időt, mert ez bizony macerás. A narancsokról négy gerezdben le kell hámozni a héját. A héjából én éles késsel a fehérje vastag részét eltávolítottam, de azért bőven hagytam rajta. A narancshéjat gyufaszálvékony szeletekre szeleteljük. Ugyanezt tesszük a citromokkal.
2. A meghámozott narancsokat és citromokat félbevágjuk, a levüket kifacsarjuk (én elektromos citrusfacsaróval tettem), majd a megmaradt húst feldaraboljuk. Mindent: a vékonyra szeletelt héjat, a levet és a húst egy edénybe tesszük, majd felöntjük 2,5 liter hideg vízzel. Ez lehet egy nagy műanyag doboz pl.. de én abba a lábasba tettem, amiben másnap főztem. Egy napra ázni hagyjuk.
3. Mindent együtt (a vízzel együtt, nem kell leszűrni) elkezdünk főzni, a tetején képződő habot néha levesszük. Addig főzzük, amíg a narancshéj teljesen megpuhul, és szinte áttetsző lesz, összesen kb. 1-1,5 órán át. Ekkor hozzáadjuk a 2 kg cukrot, majd ezzel erős lángon további kb. 1 órán át. Kiskanálpróbával lehet ellenőrizni, hogy jó-e – a lekvár még a szinte kész állapotában is nagyon hígnak tűnik, de ahogy áll, tovább sűrűsödik majd. Akkor jó, ha egy kiskanállal kiveszünk egy kis tálkára, állni hagyjuk, és kb. 10 perc alatt nagyjából megdermed, de nem teljesen, mert még az üvegben is szilárdulni fog.
4. Sterilizált üvegekbe töltjük.
(Visited 5 386 times, 13 visits today)
én is beleszerettem a lemon curd-be! egy másik receptet próbáltam először, azzal nem ment az emulgeálás, tiéddel tökéletes. mákos palacsintával most a sztár nálunk. másik pedig a citromos spagetti. imádni valóak, most már kell egy microplane reszelő.
szuper!! ez bíz ki lesz próbálva.
Szia Zsófi, köszi a narancslekvár receptet! Megcsináltam már 2szer is. Nekem a receptben írt cukor sok volt, így változtattam kicsit az általad leírtakon, és 1kg cukor, 1 cs 4:1 zselésítőt használtam. Nagyon nagyon finom lett!!!!
Engem az érdekelne, hogy az üveget honnan szerezted be amibe a narancslekvár van belerakva? 🙂
Mit jelent, hogy 4 gerezdben lehámozom a héjját? 4 darabon? Vagy más?
Megcsináltam, érdekes, hogy a maradék, ami nem fért üvegbe, csak egy tálkába, teljesen bekocsonyásodott. Ami az üvegekbe került az nem :(. Mondjuk száraz dunsztba tettem, lehet az volt a baj?
Meghámozás után hogy lehet kicsavarni a levét facsaróval? Nem esik teljesen szét? Köszönöm a választ!
úgy kell meghámozni, hogy kb. négy egyforma méretű darab jöjjön ki, amit utána gyufaszálra tudsz szeletelni. Felülrül indulva, hosszában éles késsel bemetszed, majd lehámozod a héjat. Grumpette: nem esik szét, a fehér hártya összetartja, rendesen lehet facsarni!:) sok sikert!
NAGYON folyekony lett 🙁 hogy lehet korrigalni?
Elore is koszi!
Egy hete készítettem el a recept szerint a narancslekvárt. Annyi volt az eltérés, hogy 2 kg kezeletlen narancsból facsartam a levet, vágtam össze a héjat. Dunsztba tettem és nagyon híg. Mit tehetek?
Az íze, illata finom. Próbáljam újból felforralni esetleg pktinnel? Eddig más recept alapján készítettem és mindig megfelelő sűrűségü volt.
Várom a gyors választ! Köszönöm.
Üdvözöllek: O.Marika