Fotók: Erdőháti Áron
Hetek óta készültünk erre az eseményre. Ugyanis óriási dolog, hogy Daniel Spoerri Magyarországon járt. Az meg, hogy még egy, a tiszteletére adott banketten is hajlandó volt részt venni, még inkább. A 81 éves világhírű művész, az Eat Art fogalmának megalapítója, már nem szereti a szereplést és a nyilvánosságot, a kamerák és a személye iránt mutatott érdeklődés kimondottan feszélyezte, elég sok időbe telt, mire a tiszteletére rendezett vacsorán felengedett.
2002-ben a Ludwig Múzeumban volt retrospektív kiállítása, azt akkor sajnos nem láttam, nevével és munkájával jóval később ismerkedtem meg. Daniel Spoerri művészetéről nem szeretnék írni, egyrészt, mert vannak, akik ezt nálam sokkal hozzáértőbben megteszik, másrészt pedig, aki szeretne róla többet tudni, bőven talál róla olvasnivalót. Aki szívesen elmélyedne a munkásságában, annak azonban jószívvel ajánlom a magyarul megjelent kötetét, az Anekdotomania-t, na meg persze a mini kiállítást, amely júius 23-ig tekinthető meg a Kisterem galériában.
Van Magyarországon egy fiú: Ligetfalvi Gergő, akinél ma senki nem tud többet Spoerriről és a művészetéről. Abban, hogy erre az estére Spoerri személyes részvételével egyáltalán sor kerülhetett, neki kulcsszerepe volt. Spoerri “fogadott fiaként” emlegette. Gergő 2002-ben, gimnazistaként, a Ludwig Múzeum retrospektív kiállításán találkozott először Daniel Spoerri művészetével. Akkor és ott szinte az első pillanban eldőlt az elkövetkező pár éve intellektuális programja, azóta nemcsak Daniel Spoerri életművének megszállott ismerőjévé szakértőjévé, hanem kötetének fordítójává és a művész közeli barátjává vált. A könyvet úgy fordította németről, hogy előtte nem beszélte a nyelvet, kizárólag ebből a célból tanulta meg.
Amikor Daniel Spoerri megérkezett a vacsora helyszínére, a Laci!Konyha! étterembe, elsőként azonnal a vendégek részére előkészített könyvét dedikálta (hogy inkább „essen túl rajta előre, utána már nem lesz kedve. Egyszer, Torinóban ötezer aláírást produkált, de az „tényleg nagyon fájt”). Felhívnám a figyelmet a dupla tollra. Ettől úgy néz ki az aláírása, mintha káprázna az ember szeme és duplán látna. Szép a keze.
Szerintem kifejezetten kellemes, vibráló hangulatú este volt, a vége felé még egy olyan lélektani pillanat is adódott (konkrétan a Gyulai Pálinkamanufaktúra barackpálinkája alatt), amikor úgy éreztem, hogy a makacsul ellenálló művészt néhány mondat erejéig talán meg lehet szólaltani. De sajnos nem. A Laci!Konyha! design-os beltere és bohém hangulata tökéletes összhangban volt az esemény szellemiségével, ennél jobb helyszínt nem találhattunk volna, nem is véletlenül esett rá a választás. Ez az Eat Art bankett nem Spoerri világhírű társadalmi vacsoráinak fogásait másolta, a gasztronómiai koncepciót a művész kedvenc alapanyagai, ételei, valamint életművének meghatározó vezérmotívuma, a kezdet és a vég, a születés és halál körforgásának megjelenítése határozták meg. A menüt néhány iránymutatás és instrukció alapján Mogyorósi Gábor séf határozta meg, akit az avantgárd művészet saját bevallása szerint különösebben nem inspirál, főzni azonban nagyon tud.
Az üdvözlőfalat: „Itt a kezem, nem disznóláb”. Rántott (panko morzsába forgatott) kicsontozott, formázott disznóláb, mellette kovászos uborka hab. A kéz az 1970-es Diner Cannibale-t idézi, amikor minden egyes fogás emberi testrészt formát öltött. Ez végül nem itt jelent meg, hanem egy későbbi fogásban.
Tarhonya füstölt mangalicaszalonnával.
Székelygulyás hallal.
A következő három fogás triót alkotott, ugyanis egyetlen állat táplálkozásához kötődő szerveire épült (nyelv, pacal, fartő). A borjúnyelv az este egyik legnagyobb tetszést arató fogása volt, Spoerrinek a főételek közül ez ízlett a legjobban. Mellette mángoldpüré (amely a zöld legelőt is szimbolizálja).
A pacal volt az első alapanyag, amelyről nem volt semmi kétség, hogy a menü kötelező része lesz. Daniel Spoerri nagy rajongója, olyannyira, hogy a düsseldorfi éttermét „Pacalcsapdának”, ill. egyéb, pacalhoz kapcsolódó kifejezésekről szerette volna elnevezni, erről hosszas és szórakoztató levelezés is található a könyvben. Befektetői határozottan eltanácsolták ettől az ötletétől, saját vezetéknevét kapta végül a vendéglő. A Laci!Konyha! csapata pacalkocsonyát kreált belőle, tojáskrémmel.
Marhafartő zabkásával.
Nem számítottunk rá, de a vendégek visszajelzései alapján úgy tűnik, hatalmas sikert aratott a desszert. A szerényen „Grízes tészta”-nak nevezett fogásban az egész este szelleme benne volt, méltóbb zárása az ételsornak nem is lehetett volna. A desszert sírhalom formájú volt, rajta ehető virágok. Ami pedig a mandulás-kakaós morzsa alatta megbújt, az egy kiváló, izgalmas desszert, amely grízkrémből, sárgabarack coulis-ból, vékony réteg fehércsokoládékrémből és financier (mandulás tészta) tésztából állt össze.
Daniel Spoerri interjút nem adott senkinek, azonban szemmel láthatóan jól érezte magát, a számára kreált ételeket pedig élvezettel és sziporkázó humorral fogadta. Volt szerencsém egy asztalnál ülni vele, így megtapasztalhattam életszeretetét, karizmáját, 81 évesen is gyermeki kíváncsiságát, nyitottságát, a gasztronómia szeretetét és tiszteletét, és mindennek előtt zseniális humorérzékét. Ez volt számomra a legnagyobb élmény.
ez nagyon klassz lehetett, gratulálok minden résztvevőnek.
szuper lehetett, a fogások is nagyon jól néznek ki, főleg a desszert tetszik, szellemes 🙂