– …és az ott, fent, az a sárga papíros, az milyen? Olívaolajos? Aha. Na jó, kérek abból is egyet.– Jaj, és egy tonhalat is mindenképpen, de natúr legyen.
– Ühüm, és amaz ott, a bal felső sarokban, az mi? Bacalhau? Assado? Húú, hát jó, legyen az is egy.
– Na jó, ez már túl sok lesz. Hány doboz ez most itt? 8? Jesszus, ennyit nem viszek. Ezt itt akkor tegye mégis vissza, bocsánat.
– Egyébként, Magának melyik a kedvence? Amin nincs rajta a bőre? Akkor abból mégis kettő legyen inkább.
– És az ott, nem mondja, hogy az escabeche módra? Húú, a kedvencem! És ráadásul milyen szép piros a csomagolása is. Végül is, a bőröndben elfér.
– Te, nézd, ez az úr itt kb. 20 doboz csípős paradicsomosat visz. Biztos tud valamit. Ne vegyünk abból is?
Nagyjából így zajlott a párbeszéd az üzletben, ahol úgy éreztem magam, mint egy gyerek a játékboltban, aki a hirtelen azt mondják, válasszon. Azt sem tudtam, hová nézzek, mit kérdezzek. Azon az egész polcon, az ott mind-mind igazi, jófajta szardínia volt. Ahová csak pillantottam, ott tornyosult tucatnyi változatban.
A Conserveira de Lisboa konzervüzem székhelye és szaküzlete ma is pontosan olyan formában és pontosan ugyanott, található, ahol alapításakor, 1930-ban. Az icipici bolt –nincs mit szépíteni rajta – nagyon lepukkant. A polcok kopottak, az asztalok valószínűleg több mint fél évszázadosak. Pont ettől bájos. Ráadásul nap mint nap itt ücsörög a két idős hölgy (ők bőven a fél évszázadon túl), akik kézzel csomagolják a fémdobozokat az 50-es évek hangulatát idéző csomagolópapírba. A márka neve Tricana. A mennyiség viszonylag korlátozott, a minőség kiemelkedő. Friss, kizárólag helyi szardíniát (angolnát, kagyló, tonhalat) tartósítanak, számos különböző ízesítésben.
A szardínia-mániám fiatal –mindössze egyéves. Pont akkor is egy portugál utazásra készülve ástam bele magam a témába –később rengeteg fajtát kóstoltam, közötte évjáratosat is, merthogy ilyen is létezik. (bevallom, ez esetben nem éreztem nagy különbséget a „normál” változatokhoz képest). Itt Brüsszelben is, de pl. Párizsban is egy jobb közértben óriási a választék, a legjobb minőségű általában a portugál és a bretagne-i. Mindig több doboz van a kamrámban, szerintem az egyik legjobb életmentő –akár vendégeknek, akár gyors vacsorára. Most karikára gyalult sárgarépát és retket kevertem össze citromlével, reszelt citromhéjjal, petrezselyemmel és olívaolajjal (egészen kiválót hoztam Portugáliából), a szardíniát villával összetörtem, olívaolajjal, citromlével, kis sherry ecettel, csipet cayenne borssal forgattam össze, és a salátára halmoztam. Bármilyen gyakran tudnám enni.
tetszik ez a párbeszéd 🙂
… mennyire jó olvasni… Az igazság az, hogy december elején tettem meg pontosan ugyanezt a gasztrotúrát, de a képek elvesztek, az írás elmaradt:)ezért is köszönöm.