Kis pesti színes: Dió, Menta, Klassz

Dió (Sas u., Mokka mellett)
Nem az állítólagos ismert tulajdonos (Sváby A.), hanem a koncepció tartott lázban, amióta olvastam róla. A „menő, modern magyaros” igazi piaci rés, amit nagyon jól eltaláltak. Külföldi vendégekkel mindig az egyik legnagyobb dilemmám, hogy hová vigyem őket, ha magyarosat szeretnének enni, de nem a cigányzenés, folklorisztikus, paradicsomcikkelyes körítéssel. A Dió modernizált, kreatív magyar konyhát visz, a legjobb magyar hozzávalókkal (mangalica, szürkemarha, stb.). Öt hete nyitott, de egy átlag szerdai napon ebédidőben már most egész sokan voltak – a közönség főleg üzleti ebédelőkből, külföldiekből és környékbeli managerekből állt. Ez összhangban van a (nyilvánvalóan az üzleti stratégia részeként tudatosan) kialakított nagyon magas árszínvonallal (főételek 4e körül), amelyhez az ételek minősége (még?) nem nőtt fel.
A design-ról olvastam részletesen itt, az valóban figyelemreméltó. Az én nem hozzáértő véleményem szerint a kevesebb több lett volna, kicsit sok az egész, a fekete falak nappal túl sötétek, és az egyébként is formális hangulatot még inkább nehezítik. De nagyon igényes, és vannak benne jópofa ötletek (pl. lógó üveg-chilipaprikák)
Ételek: Izgalmas, túl hosszú étlap (miért kezdődik mostanában minden étlap féloldalnyi tapas-szal??). Kóstolt leveseink átlagosnak mondhatóak (gyöngytyúkleves, birsalmás-zsályás sütőtökleves, káposztás csülkös bableves), nincs bennük spiritusz, gyengécskék. A főételeink (kacsacomb, hátszín, mangalica) tisztességesek, de nem hagynak mély nyomot. A hőmérséklet mindegyiknél problémás. Az enyém: roston sült mangalicatarja, friss vegyes salátával. Itt következik számomra az ebéd mélypontja: a (zacskós) salátán komoly majonézes öntet ( vagy csak én vagyok sznob, külföldön élő, és hittem azt, hogy ezen már túlvagyunk?). Amikor megjegyzem, hogy milyen kár, hogy nem vinaigrette az öntet, azt a választ kapom, hogy „hát, pedig minden salátánkon ez van” (mármint majonéz)- puff neki, ne tessék itt nekünk okoskodni, hölgyem…
A személyzet profi, képzett, minden fogás után megkérdezi, hogy ízlett-e, de csak azért, mert így kell, a válasz igazából egyáltalán nem érdekli. Olyan érzésem van, mintha ez a hely kicsit túl magabiztos lenne, és fennhordaná az orrát, nem érzem itt jól magam (persze, valószínűleg nem is ez a cél). Üzlet- és pénzszaga van, lelketlen.
Ezek után a desszert nem várt meglepetés: fenomenális. Az, aki ezt kitalálta/készítette, nagyon tehetséges. A diószuflé fügefagylalttal úgy ahogy van, külön-külön és összhatásában is fantasztikus, egészen különleges. Ebédidőben van megfizethető árú ebédmenü, aki csak kíváncsiskodni akar, szerintem ilyenkor tegye.
Ami miatt érdemes megnézni: a desszert és a mosdó.

Mentaterasz (Margit krt. 14., volt Paksi Halászcsárda helyén)
A név és a design hangulata alapján bevallom, valami könnyed, marokkói ihletésű étlapra gondoltam, ehhez képest meglepett a magyaros vonal és a halételek (a Paksi Halászcsárda öröksége?). Chew kollégák dicsérték, egyébként teljesen véletlenül mi is pont halászlét és harcsapaprikást rendeltünk, a levest nem kóstoltam, de megbízható ízlésű barátnőm szerint nagyon finom volt, a harcsapaprikás semmi különös, mellette a juhtúrós, kapros galuska remek. Desszert tragikus, el sem mesélem. A kiszolgálás alapvetően kedves. Összességében ennyiből semmilyen véleményt nem tudok mondani, de különösebb negatívat sem, ami már nem rossz. (Az aznapi ebédmenü ajánlat: karfiolleves, brokkolis rizottó. Hogy lehet ilyen kombinációt kitalálni? Vagy ez vicc lett volna?)

Klassz (Andrássy út, Divatcsarnok mellett)
Ha önző lennék, akkor most ezt a titkot jól megtartanám magamnak, és senkinek nem árulnám el, hogy mi történik itt. Ugyanis nagyon komoly dolog. Olyan hely születik, amilyenből Budapesten alig van (vagy nincs is). Kis étterem, magas színvonal, alacsony árak (főételek 2e). Dióhéjban azt mondanám: ilyen egy jó hely. És tudjátok mit? Igen, a konyha messze több mint korrekt –a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozik, nagyon profin (ilyen egyforma sárgarépa baton-t rég láttam húslevesben), a kacsacomb mellett olyan tökéletes állagúra sütött kacsamáj, hogy elolvad (mi is), a sertésszüzet azért rendeljük, mert mindenhol túlsütik. Nincs túlsütve. A csokimousse igazi keserűcsokiból van, a vaníliapudingban valódi vanília. (Amikor kihozzák, a szuperjófej pincérlány ott áll az asztalnál, és megvárja, hogy megkóstoljuk, csillogó szemekkel várja, hogy mit szólunk hozzá. Nem ízlik, de nincs szívem megmondani) Az eszpresszó bivalyerős. Érkezéskor házi sütésű (!) kenyeret hoznak, nem tudom, mikor/hol ettem utoljára ilyet. A konyha picit még talán visszafogott, lehetne bátrabb, egy-két dolog nekem lehetne erősebb fűszerezésű, sósabb, az alapételek mellett elférne egy-egy összetettebb.

De nem(csak) a konyha tehet róla. Ebben a helyben ÉLET van. Jó arcok. Helyes, természetes emberek. Hangulat. Stílus (Menza style, de lazább). Színvonal. Jó itt lenni. A legzseniálisabb: a konyha a terem fölött helyezkedik el, üvegablak mögött látni a szakácsokat, és viszont. Isteni. Ők is élvezik, mi is, kapcsolat van a két oldal között -integetünk, ők is. Jókedvűen jövünk el, és alig várjuk, hogy visszamehessünk.
Kicsit félek, hogy az Andrássy út legfrekventáltabb helyén, ilyen árakkal meddig reális ilyennek maradni. A Klassz étterem bármelyik európai városban lehetne. Foglalni nem lehet. Siessetek.