Dióval töltött padlizsán

Még nyáron egyszer totális csődbe fulladt a kísérletem, amikor hachapurit, azaz grúz sajtos kenyeret próbáltam sütni. Minden rossznak megvan a jó oldala (aszonygyák), ennek a tragédiának pl. az, hogy g. fedőnevű olvasó akkor hozzászólt, hogy Budapesten a Mirázs nevű grúz étteremben evett remek hachapurit, aminek a titka Marina szerint a kemence és a házi készítésű sajt. Ennek az információnak az elraktározásával nagyjából annyiban is maradt a hachapuri kísérletezésem.

Aztán persze csak nem hagyott nyugodni ez a hachapuri, úgyhogy amikor legutóbb Budapesten voltam, bepaliztam két barátomat, akik kedvesen viselik az aktuális gasztro-őrületeimet (már amennyiben azok kulturált keretek között mozognak), és kaphatóak az ilyesmire, hogy nézzük meg a Mirázst (Mirázs grúz étterem, Ürömi köz 2., tel: 326-1718). Megnéztük, végigettük, és én összességében igen pozitív véleménnyel távoztam. Az egyetlen oltári hiba, amit elkövettünk, hogy ebédelni mentünk, pedig ebben az étteremben vacsorázni kell. Mégpedig órákon át. És alkoholizálni. Szóval, nem az a hely, ahol egy gyors ebédre összefut az ember, persze ezt sejthettem volna, hiszen autentikus grúz konyháról van szó. A fiúk mindenesetre garantáltan nem dolgoztak már aznap egy kukkot sem, úgy kidőltünk. A berendezés napközben eléggé rideg, túl elegáns, túl fehérabroszos, nem meghitt. De el tudom képzelni, hogy talán este, ha sokan vannak, szól a zene, és félhomály van, akkor hangulatos. A konyha azonban ellensúlyozza ezt, és a kiszolgálás is kiváló (persze egyedüli vendégként még jó). Ide nem a hangulatért jön az ember. A konyha erős. Tényleg Marina, a grúz szakácsnő főz, láttuk őt személyesen. Az étlapjuk fantasztikus, csak győzzön választani az ember. Ha tudtuk volna előre, mi vár ránk, csak előételeket rendeltünk volna –eszméletlen laktatóak, és nekem ezek ízlettek legjobban. A főételek (báránysaslik, grúz fűszeres pörkölt, grúz gombás-tejfölös marha) korrektek voltak, de nem kiemelkedőek. Ellentétben az előételekkel, amelyek viszont remekek. Természetesen, naná –rendeltünk hachapurit. Fantasztikus, frissen sült, pizza méretű, isteni házi sajttal töltött lepény, a sajtokat állítólag házilag gyártják. Kb. egy cikket lehet belőle enni, annyira laktató. Hozzá fantasztikus csípős, ropogós savanyúság. Mindkettő olyan, amiért érdemes visszamenni. A diós zöldséges előételek közül (amelyekből menetközben vissza is mondtunk egyet, amikor rájöttünk, hogy túlrendeltük magunkat) a legfinomabb a dióval töltött padlizsán volt. Ez annyira ízlett, hogy készítettem valami hasonlót egy felhasználásra váró padlizsánból. Biztos nem autentikus, de nagyon finom. Majd legközelebb megkérdezem a Mirázsban, hogy náluk hogy készül.

Recept
Hozzávalók (2 személyre -10db)

1 nagy padlizsán
5dkg pirított dióbél
nagy marék koriander (esetleg helyette petrezselyem)
2 fokhagymagerezd
1 tk natúr krémsajt (esetleg vajkrém)
2tk olívaolaj
só, bors
olaj a padlizsán sütéséhez

A padlizsán keskenyebbik végéből levágok egy szeletet, függőlegesen felállítom egy vágódeszkán, és hosszában 10 hajszálvékony szeletet vágok belőle. Ez csak éles késsel megy. A szeleteket mindkét oldalon megkenem olajjal, majd egy serpenyőben pirosra sütöm (ezt több menetben kell, mert egyszerre csak kb. 3 fér el) Miközben sül a padlizsán, elkészítem a tölteléket: a padlizsán másik felét meghámozom, felkockázom, és 2-3 ek víz és egy egész gerezd fokhagyma hozzáadásával, fóliával lefedve a mikróban 8 perc alatt puhára párolom.
Amikor kész, az aprítógépbe dobom a puha padlizsánhúst, a diót, a koriandert, krémsajtot, olívaolajat, egy apróra vágott gerezd fokhagymát, sót, borsot. Egy tömör, de kezelhető masszát kell kapni. A megsütött vékony padlizsánszeletekről konyhai papírtörülközővel leitatom az olajat. Egyik végére kb. 2 kk-nyi tölteléket helyezek, majd feltekerem. (Ha esetleg van, rácsurgatok egy kis gránátalma sűrítményt, és megszórom gránátalmamagokkal.)

(Visited 2 869 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

13 hozzászólás

  1. Hát ez nagyon nagyon guszta!! Mirázs étteremmel régóta kacérkodom, de kicsit szerencsétlennek találom a névválasztást, mert valahogy mindig egy night clubra asszociálok. De most már feltétlenül kipróbálom. Köszi a tippet és a háttérinfót, és persze a receptet is! Réka

  2. Irány a Mirázs! Milyen árfekvésben dolgoznak? Grúz borok is voltak? Mert azok nagyon finomak tudnak lenni…

  3. Szia!Egyszer írhatnál már valami igazi,magyar gyomornak való receptet is 😉 .Szeretem olvasni a blogod,de eddig még csak a citromos sütit és a kínais sütőtököt csináltam meg ,a másfél éves kiskölyköm is imádja,telitalálat a recept.Én kockákra vágott sütőtökből csináltam,hozzádobtam egy kis marha saslikhúst (eredetileg saslik lett volna,csak eltört a pálca) átpirítottam wokban egy kis szezámmaggal ,mennyei volt.A többi recept nekem egy kicsit izé…szóval,túúúl reform.Nem nyitott a gyomrom a padlizsánra és társaira sajnos 🙁 .Jöhetne valami jó kis szomszéd népség kajája,vagy ilyesmi-márha érkezett mástól is ilyen kérés.Ha már így belejöttem a kívángatásba:valaki könyörgöm csináljon már képes receptet a Dobostorta készítéséről,már 3 sikertelen darab áll mögöttem 🙁

  4. Szia Gia, magyar gyomornak magyar ízek?:)Oldalakon át tudnék válaszolni, dióhéjban:1. Nekem egy ilyen internacionalista gyomrom van, a blog pedig a személyes ízlésemet tükrözi.2. Magyaros recept annyi jó van rengeteg szuper oldalon,szerintem azokon tényleg minden megtalálható. Egyébként félreértés ne essék, én is imádom a magyar konyhát.3. Ha a padlizsán reformnak minősül, akkor nálam itt még naggyon naggyon csúnya, bizarr kaják lesznek/vannak:))Egyébként cseh konyhában jó vagyok, lehet, abból hozok egy kis ízelítőt. kiskölyöknek üdvözletem:)

  5. Ne hagyd magad Chili, nem pörkölt receptekért járunk ide:) Írd le, nem bánom, hogy kell savanyúkáposztás disznóhúsos knédlit csinálni, aztán menjen újra a konyhai crossover!

  6. Kedves Hozzászólók!A Mirázs szó (orosz,grúz,fonetikusan írandó!)jelentései:-oroszul:varázslat-grúzul:látomás,délibáb.A francia jelentés darázs,innen nevezték el a Mirage vadászrepülőt.Árfekvésünk közepes (színvonalhoz képest alacsony),áraink a weboldalon megtekinthetők.http://www.mirazsetterem.huGrúz boraink vannak,vállaljuk:-céges rendezvények-baráti összejövetelek-esküvők,leány/legénybúcsúk-üzleti ebédek-stb. lebonyolítását magas színvonalon.Írjatok nekünk nyugodtan,kérdéseitekre szívesen válaszolunk.a vezetőség

  7. Nos, ezi) gyorsii) laktató.Én annyit egyszerűsítettem, hogy a centi vastag padlizsánszeletek közül a kisebbeket elkezdtem sütni, és azokat belebotmixereltem a diós masszába, így mire a szélesebb szeletek kisültek, már csak felcsavarni kellett, így nem is volt ideje kihűlni. Nekem egy nagy padlizsánból és a ch&v által megadott krémmennyiségből lett öt tekercs, de a kiéhezett férjem csak négyet tudott megenni (és nem azért, mert túlfokhagymáztam 🙂 Ráadásul nagyon guszták!A megmaradt példányt holnap újramelegítve kipróbálom, hátha szelídül benne a fokhagyma (vmiért az a tapasztalatom, hogy a fokhagymás kaják frissen vadabb ízűek, és kifejezetten jót tesz nekik, ha állnak, de lehet, hgoy ez a mi ízlésünk). Annyi még, hogy nekem talán kicsit túlságosan (fokhagymás) dióízű, de nem tudtam, milyen fűszert tehetnék még hozzá.

  8. Sziasztok, kipróbáltam a töltött padlizsánt, fantasztikus sikere volt! Mivel éppen Budapesten vagyunk, szeretném elrángatni gyanútlan hozzátartozóimat a Mirázs étterembe, de a telefonon nem válaszolnak, és már a Budapest Éttermi „Guide”-ban nem is szerepelnek. Valaki meg tudná mondani, nyitva van-e az étterem, és ha nem :(, akkor hova érdemes menni grúz ételek ügyében? Köszönöm gyongyi@ono.com

  9. Egyszer voltam a Mirázs étteremben, azóta folyamatosan vissza akartam menni, engem is különösen az előétel nyűgözött le. Sajnos addig halogattam a visszatérést, míg az étterem bezárt. 🙁 Gyakran megyek el mellette és még mindig nagyon sajnálom, pedig szerintem már majdnem két éve is lehet, hogy megszűnt a hely. A recepteket jó lenne valahogy megtudni…

  10. Ha valaki mostanság kersné a Mirázs étterem már „nincs”. Jelenleg Aragvi Étterem néven található ugyan ott Üromön.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük