Costes – Róluk lelkesedtem már eleget, nem kell őket állandóan dicsérni. Állandó, magabiztos, magas színvonal, nem ettem még náluk soha rosszat. Imádok idejönni. Ők bárhol a világon megállnák a helyüket (csak ott sokkal drágább lenne) Hangulat, kiszolgálás, tálalás csillagos ötös, kaja szintén, a magyaros vonal is kiváló (bár kivételesen a desszertfronton találtam kifogást –a créme brulée most nem volt az igazi..)
Noir et L’or (ez kísérlet volt, második nekifutásra, külföldiek nélkül) – külön post-ot kap, mert komplex élmény. Ha nem trendi akarna lenni, hanem egyszerűen csak jó, a séf állandóan ott lenne, és mernének bátor döntéseket hozni, akkor akár lehetne egyszer még jó is.
Két Szerecsen – régen rengeteget jártam hozzájuk, nagyon szerettem. Aztán valahogy elmaradt, vagy két éve nem voltam. A felújítás után véletlenül keveredtünk most ide, szintén a külföldiekkel.
A nagy helyzet: jelentem, meglepetésszerűen lefőzte az összes fent említett éttermet. Egyszerű, fakszni nélküli, nem túlragozott, letisztult, magabiztosan érett étlap, amelyen le mernek csak annyit írni, hogy mondjuk lazac citrommártással. Vagy, hogy grillezett vajhal zöldbabbal és paradicsommal. Ez utóbbit ettem, és olyan volt, hogy egyszerűen nem hittem a számnak. Pedig Pesten jó halat enni nem annyira egyszerű. A vajhal vajhal ízű volt, a zöldbab zöldbab, a paradicsom paradicsom. Semmi felesleges fűszerezés, semmi elsózás, semmi túlsütés. Ez maga a megtestesült tökély volt, totális gasztrokatarzis. Hozzá a legfrissebb, legropogósabb kevert saláta, kifogástalan vinaigrette-tel. Egyik külföldi vacsorapartnerem kacsamellet rendelt, medium –azt mondta, hogy soha nem evett még ennyire tökéletesen elkészített kacsát. Másik csípős, padlizsános csuszát, amely igazi(!) paradicsommártással készült, harmadik pedig salátát és egy zseniális köretet: apró sült burgonyát, blansírozott, friss spenótlevelekkel.
Teljesen kétségbeestem, hogy nem tudok semmibe belekötni. Alig várom, hogy megint menjek, és végigkóstoljam az étlapot.
na ugyehogy ugye?! én már magamat unom, hogy nem BÍROK máshova menni, de ha eccerűen tökjó, akkor minek? 🙂
hát ez az. És külföldiekkel még ezeken a helyeken is mindig izgulok, hogy nehogy pont akkor legyen rossz napja a konyhának
a gerlóczyról még sosem hallottam múlt szombat délelőttig, amikoris a hely varázsától lenyűgözve betértünk reggelizni. az első, amit megpillantottam, egy szódásüveg volt a szomszéd asztalnál.. s ezek után sajnos minden várakozásunkat alulmúlta 🙁órákig kellett várni, míg megérkezett a 3 dl helyett 2dl narancslé, jédhideg kv, szintén hideg bundáskenyér, krumplipüré nagy nyers krumlidarabokkal, visszataszító színű és állagú uborkasaláta, zsíros tejszínnel agyonnyomott szilvaleves. péksüteményt és evőeszközt viszont elfelejtettek hozni..
De vicces, akkor egyszerre voltunk ott:)mi is múlt szombat délelőtt. Emlékszem, szilvaleves volt a napi ajánlat (egy előző alkalommal ettem ott baracklevest, és az is annyira zsíros volt a tejszíntől, hogy otthagytam. Olyan volt, mintha simán csak összeturmixoltak volna egy adag tejszínt és barackot).
ez tényleg mókás, és hol ültetek? :)) képzeld, az volt az első gondolatom, mikor beültünk, h megírom Neked, h VAN remek reggelizőhely bp-en! de úgy látszik mégsincs.. egyébként teljesen elaléltam a reggelizős írásaidtól!sajnos a kétszerencsétlenről is van kellemetlen élményem, bár általában nagyon szeretek odajárni. múltkor ketten kétféle tésztát ettünk, egyik spenótos volt, másik póréhagymás, s mindketten rosszul éreztük magunkat utána, egyértelműen nem volt friss 🙁
ha bejárattal szemben állsz, mi bal szélső asztalnál kint, nagy külföldi társasággal.re: két szer. -ajjaj, ez nem jó hír. Akkor lehet, hogy csak szerencsém volt? Barátnőm azóta elment oda, azt mondta, hogy a hal tényleg fenomenális volt, viszont a desszert nem volt jó.
láttalak titeket, a szódásüveg a ti asztalotokon volt! 🙂
Kedves Zsófi!Én augusztusban jártam utoljára a Két Szerencsétlenben, és nem tudom, mikor megyek megint, mert nagy csalódás volt. Én is „fan” voltam a nyitás óta, + a Közgázon évfolyamtársam volt a tulaj, de most azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Csak azok a zseniális ízek vesztek el… erre egy ismerősömtől hallottam nemrég, hogy ja, már nem az a séf, aki volt…