Tulajdonképpen nem szoktam nagyon gyakran lekvárt főzni, elsősorban azért, hogy még véletlenül sem legyen itthon. Most viszont két kifogásom is volt, az egyik, hogy több napig vendégeim vannak, így gondoltam reggelihez legyen valami házi finomság –persze kiderült, hogy rajtam kívül senki nem szeret édeset enni reggel, úgyhogy csak én eszem- remek. A másik ok, hogy két gyümölcs van, amiből soha nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy csináljak legalább egy-egy kis üveggel: az eper és a rebarbara. Szezonra való tekintettel az egy-egy üveg most született. A rebarbarát mindig vaníliával főzöm, na az valami zseniális páros. Az epret meg abszolút magában, hogy csak azt az intenzív eper ízt érezzem.
Az arány mindig ugyanaz: egy közepes üveghez 45dkg gyümölcs, 20dkg zselésítő cukor (itt a Dr. Oetker márkájút veszem), fél citrom leve. Ez a kiindulópont, a gyümölcs édességétől, ill. savanyúságától, valamint ízléstől függően megy bele több, vagy kevesebb cukor, vagy valami fűszer. A rebarbarához egy vaníliarúd kikapart magja is megy. Lehet vegyes eper+rebarbarát is csinálni, az nagyon klasszik és nagyon finom együtt, én még jobban szeretem külön. A gyümölcsöket feldarabolom (az epernél csak a nagyobb szemeket, a kisebbeket egy darabban hagyom, hogy azok olyan darabosak maradjanak a dzsem-ben), a cukorral és citromlével együtt lábasba teszem és sűrűre főzöm. Az első 20 percre általában közepes tűzön van és nyugodtan foglalkozom mással, akkor még csak levesedik. Sűrűsödni, zselésedni ezt követően kezd, akkor viszont már ott állok mellette és állandóan kavargatom. Az üvegeket egyszerűen csak forró vízzel kimosom, szárazra törlöm, belekanalazom a dzsem-et és konyharuhába bugyolálva kihűtöm. Semmi komoly sterilizálás meg cécó, ugyanis nem évekig áll majd a kamrában, hanem elég hamar elfogy mindig. Pl. vasárnap reggelente friss croissant-on.
(Visited 1 463 times, 1 visits today)
Tudom, hogy nem hosszútávra készült, de akkor sem bírom megállni megjegyzés nélkül, hátha kezdők is járnak erre, és ez alapján + dunszt vagy tartósítószeres eljárás után csodálkoznak, hogy romlik a lekvár: nem eltörölni az üveget! >>Nem nagyon főzök lekvárt (mi sem szeretjük annyira az édeset reggelire), de elméletben jó vagyok ám!>De majd most! A héten leszüretelem anyámnál a rebarbarát. Egy kis üveggel biztosan elfogy. Meg a rebarbara nem is olyan édes… hmm, vaníliarúd… jól hangzik, megjegyeztem!
Én is főztem ám rebarbara lekvárt a hétvégén! A Donna Hay féle ízvarázsban találtam recit, és kipróbáltam. Isteni lett!
Szia!>Napok óta érdeklődéssel olvasom a blogodat… szóval le sem lehet vakarni róla… Ha lehet egy kis kívánságműsor, valami spárgásat, légyszi, ála Chili. Itt a szezon!
Oh I’m guessing these are homemade jams- my absolute favorite. Wish I knew the flavors!>>~Dianka>http://na-zdravi.blogspot.com/
rossamela, köszi a kiegészítést,dunszt technológiában nem vagyok valami nagy ász:) biztos sokan hálásak lesznek Neked a tippért!>Chilii, biztos szuper a Donna Hay recept is, rebarbarából úgysem lehet semmi rosszat csinálni, nem?>>Helló, üdv a blogon, kívánságod parancs:)pont a spárgás cucc lesz a következő..>>Ahoj Dianko!>yes, homemade jams..ten cerveny je jahodovej dzem, a ten zeleny rhubarb (nevím jak jse to rekne cesky:)
azóta a kedvesem minden nap ezt eszi reggelire, lehet, hogy hétvégén megint csinálnom kell?!
Krasne mluvite Cesky! Moc mne to potesuje! Nemuzu zit bez dzemu a tve vypadji krasne.
Hogy kell elkesziteni a rebarbarat? Le kell hamozni a kulso hejat? Bocs a dilettans kerdesert… Rita
Kedves Rita, bocs a késői válaszért, remélem, még talán időben. Szóval, igen, a rebarbaráról le kell hámozni a külső szálas héját, ha késsel a tetejét megkezded, jön is le magától. Aztán a rudat pár centiméteres darabokra vágni és főzni, sütni, stb. Savanyú, úgyhogy elég sok cukrot visel el.
Kedves Zsófi, eddig minden recept, anit az oldaladon talältam tökeletesen bevält. Azonban ez volt az elso lekvärkiserletem, idohiäny vegett nem fozok be. Ugyanazt a cukrot hasznaltam (1:2) es gyonyoru melyrozsaszin rebarbarät. Sajnos tulfoztem, es az isteni ize ellenere csak kemeny sutodzsem lesz. Te meddig szoktad fozni? Biztosan ujra nekiesek, amefig meg kapok rozsaszin gyümölcsöt. Köszönöm, Noémi