Céklás gersli

A gersli visszavonhatatlanul ellepte a konyhámat. Úgyhogy ismét egy újabb variációval állok elő, aztán majd Fakanál, a VKF. mostani fordulójának (különleges köretek) háziasszonya – elbírálja, hogy megfelel-e a kritériumoknak. Minden bizonnyal, az egyik leggyakorlatiasabb körhöz érkeztünk, gondolom, sokan törik a fejüket egy-egy menü összeállításakor, hogy mi legyen a kiegészítő. Bevallom, nem vagyok túl jóban a köretekkel. Persze, előbb talán definiálni kellene, hogy pontosan mit értünk alatta. Amennyiben a burgonya-, rizs-, tészta- és gabonaféléket, akkor azokat a legtöbb esetben szívem szerint elhagynám. Ha mondjuk egy jó hal, vagy hús a főétel, ahhoz leginkább némi mártást és zöldséget szeretek, az egyebek gyakran túl nehézzé teszik az egészet. Számos étterem is elköveti azt a hibát, hogy laktatás, és a sokak által preferált nagy adag érdekében telepakolja a tányért mindenfélével, ahelyett, hogy csak némi frissen készült, szezonális, vagy érdekes zöldséggel egészítené ki. Persze, ez ízlés dolga – vendégeknek azért én is mindig úgy állítom össze a menüt, hogy ilyen is, olyan is legyen benne. Fordítva, viszont, számos, köretnek is értelmezhető fogást, simán főételnek minősítek, és az égvilágon semmi nem hiányzik hozzá. A gersli is ilyen – köretként füstölt libamell, párolt, vagy grillezett halak, sült csirke, grillezett gomolya mellé tudom elképzelni, de nálunk önmagában fogyott el.

Céklás gersli

Hozzávalók (4 személyre)

20dkg gersli
1 közepes vöröshagyma (esetleg 2 salotta), finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
2 rúd szárzeller
4-6 ek olívaolaj
1dl száraz vermut
1l hús-, vagy zöldségleves
2 kisebb méretű cékla
só, bors

A gerslit alaposan átöblítjük. A hagymát és a zellert finomra aprítjuk, az olívaolajon, közepes lángon, fedő alatt puhára pároljuk (kb. 4 perc). Hozzáadjuk a gerslit, megkeverjük, úgy, hogy a szemeket egyenletesen bevonja az olaj, fényes legyen. Ráöntjük az alkoholt, és egy-két perc alatt hagyjuk elpárologni. Felöntjük a húsleves felével (amelyet kis lángon melegen tartunk), lefedjük, és alacsony lángon, 25 percig főzzük, néha megkeverjük. Közben meghámozzuk, és egyenletes, apró kockákra szeleteljük a céklát. Hozzáadjuk a húsleves másik felét, majd fedő alatt további 15 percig főzzük, amíg a gersli megpuhul, de kellemesen harapható. A cékla szintén kissé roppanós maradjon. Ízlés szerint a végén adhatunk még hozzá egy kis friss vajat.

Ha az összes zöldséget és salátát is köretnek minősítjük, akkor a fél blogomat idemásolhatnám, inkább kiválasztottam néhány kedvencet, amely húsok és halak mellett is finom lehetnek:

Kisir – török bulgursaláta

Kedves Fakanál, köszönjük a szervezést!
(Visited 3 516 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük