Helsinki és a Wamp találkozása. Még szeptemberben, Helsinkiben, a Ravintola Juuri nevű csodás helyen desszertként író panna cotta érkezett, amelynek a tetején törökméz és homoktövis volt. Számomra (azóta is) az év egyik legkiemelkedőbb desszertjének bizonyult, egyszerű és mégis izgalmas és kifinomult volt (a legnehezebb páros). Nagyon tetszett a tetején a ropogós, kissé kesernyés-karamellás törökméz, amely kiválóan egészítette ki a finoman savanykás, telt ízű panna cottát.
Amikor hazaértem, azonnal ment az érdeklődő e-mail a Annának(Hedonism, Anabon), akinél mindig minden őrület kapható, és emlékeztem is rá, hogy készített törökmézet. Most, két hónappal később pedig mozgósítottam, hogy a Wamp-ra hozzon, hogy tudjak venni. (A standját nem ajánlom, csupa olyan dolog van nála, ami függőséget okoz, meg se kóstoljátok a mogyorós ropogósát, vagy a fehér csokoládéval és kandírozott naranccsal készülő csokoládészalámiját.). A vasárnapi Wamp Spájz egyébként is szuper volt, jó kis találkozóhely, sok ismerőssel és sok új csemegével, kóstoltam a Mimi lányok isteni gyömbéres, és jalapenos muffinjait, meg még ezt-azt. A Kőteleki Kaptár standjánál (akiknek a mézeit használom) a virágpor volt az új csoda, amit én még soha nem kóstoltam, de már csak azért is lecsaptam rá, mert rendkívül dekoratív, és már láttam az aranysárga port mindenféle desszert tetetjén. Aztán amikor itthon kóstolgattam, megállapítottam, hogy sokkal jobban tetszene, ha kevésbé lenne érezhető az enyhén viaszos textúrája, így kipróbáltam úgy, hogy kávédarálóban finom, de azért kissé darabos porrá őröltem. Így viszont zseniális. (Vanília pedig nagyon jó minőségű van most a Sarki Fűszeresnél, 800Ft/2db)
Így jött létre ez a desszert, amelybe a méz háromféle módon került: hagyományos méz, virágpor és törökméz formájában. (Ezt a receptet a Nők Lapja Konyhájának karácsonyi számába készítettem, ott felkockázott datolyaszilva is került rá.). Én az olyan állagú panna cottát szeretem, amelyet még pont nem lehet kiborítani a pohárból, ezzel a mennyiségű zselatinnal ilyen, lágy állagot lehet elérni. Simán karácsonyi desszertnek is el tudom képzelni.
Vaníliás tejföl panna cotta virágporral és törökmézzel
Hozzávalók (4-6 adag)
4 lapzselatin
4dl tejszín (min. 30%)
½ mokkáskanál só
5 dkg cukor
1 vaníliarúd kikapart magja
4dl tejföl
2 evőkanál méz
1 citrom reszelt héja
Tetejére:
1 nagyobb darab törökméz, megtörve (Wamp/ Anabon)
2 evőkanál virágpor (Wamp/Kőteleki Kaptár)
A négy zselatinlapot hideg vízbe áztatjuk 10 percre. (Dr Oetker lapzselatin, 6db van egy 10g-os csomagban). Közben a tejszínt kis lábasban forráspontig melegítjük a sóval, cukorral és a vanília kikapart magjával. A zselatint kinyomkodjuk, a forró tejszínhez adjuk, és elkeverjük, hogy teljesen feloldódjon. A tejfölt csomómentesre keverjük a mézzel és a reszelt citromhéjjal. Lassan hozzáöntjük a tejszínt és elkeverjük. Kancsóba töltjük (így könnyebben tudjuk tálkákba, vagy poharakba osztani). Tálkákba, vagy üvegpohárba töltjük, és min. 4-6 órára, de inkább egész éjszakára hűtőbe tesszük. Tálaláskor megszórjuk a virágporral és a szilánkosra tört törökmézzel.
(Visited 967 times, 1 visits today)