Vaníliás sült sárgabarack

Megvicceltek a mosolygós, érettnek látszó sárgabarackok a piacon. Illat, zamat van, ízben azonban bőven hagynak kívánnivalót. Itt jön a képbe az évek óta bevált, szirupos, sült sárgabarack, amely a pici cukortól (nyírfacukrot használtam), és a hőkezeléstől pazarul “beérik”, és csodás íze lesz. Nagy előnye többek között, hogy zárt dobozban pár napig simán eláll a hűtőben, érdemes belőle rögtön nagyobb mennyiséget készíteni. Fagyira (pl. erre a levendulás fehércsokifagylaltra), habokra, vaníliakrémmel, vagy túrókrémmel, mint a képen.

Utóbbihoz 25 dkg sovány, krémes túrót simára kevertem 2 evőkanál mézzel és 15 dkg török joghurttal, valamint a szupervaníliával, amit a barackhoz is használtam (és amelyet Párizs egyik legjobb fűszerszaküzletében vettem, ahol 21 különböző fajtájú és származású vanília található a “vaníliabárban”. Ez most a Réunion szigetekről származott, és ehhez a mennyiséghez mindössze egy negyedet használtam, annyira intenzív.
Sült sárgabarack (4-8 adag)

Hozzávalók:

8 szem érett, de nem túl puha sárgabarack
1,5 dl víz
5 dkg nádcukor, vagy nyírfacukor
3 evőkanálcitromlé
fél vaníliarúd

A sütőt előmelegítjük 170C-ra.
A sárgabarackokat (héjastul) elfelezzük, kimagozzuk. A cukrot és a vizet kis lábasban összeforraljuk, hozzáadjuk a vanília kikapart magját és a citromlevet. Néhány percig erős lángon főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Egy hőálló tálba öntjük a szirupot, a sárgabarackokat vágott felükkel lefelé belehelyezzük. 10 percig sütjük. A barackokat megfordítjuk, meglocsoljuk a sziruppal és így is 10 percet sütjük. (Figyeljünk a sütési időre, a barack puhuljon meg, de tartsa meg formáját, ez az érettségi fokától is függ). Lehűtjük, szobahőmérsékleten, vagy hidegen tálaljuk fagylalat, fehércsokimousse, túróhab, müzli, stb. mellé. Hűtőben 3-4 napig eláll.

(Visited 1 929 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

3 hozzászólás

  1. A párizsi bolt nevét-címét meg lehet tudni? Sajnos nem valószínű, hogy mostanában arra járok, de szeretem az ilyeneket felírni, ha mégis.
    Köszönöm!

  2. nagyon tetszik, jó kis recept, barackból annyi finom dolgot lehet készíteni, és mindenhez isteni…ezért kell most sokat elraktározni, mert itt a szezonja 🙂 Nekem ez a recept vált be amit itt találtam http://glurl.co/barackos , küldöm Nektek is, hajrá, szorgoskodjunk

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük