Töltött cukkini paradicsomszósszal és fokhagymás joghurttal

toltott-cukkini-1

Az arab konyha egyik ikonikus fogása ez a fűszeres hússal töltött cukkini. Különböző változatai más konyhákban is előfordulnak (török, görög), hasonló fogása pedig szinte minden mediterrán országnak van. Az alábbi változat elsősorban a szír és a libanoni konyha híres étele, amelynek fő jellemzője maga a speciális cukkini. Pasztellzöld, kisméretű, zsenge fajtájú bébicukkiniből-, vagy tökből készítik, aminek a víztartalma is sokkal alacsonyabb a hagyományosnál, és az íze is sokkal karakteresebb, édesebb.

toltott-cukkini-2

Itthon a Lehel-piacon, a Színek Kertje standjánál (32-es, Csaba) lehet szombat reggelente kapni, már ha az ember kellőképpen korán megy, nagyon hamar elfogy ugyanis, elkapkodják az arab vásárlók (és éttermesek, akik - mint kiderült - hazaviszik, nem az éttermükbe), hogy pontosan ezt a fogást főzzék meg belőle. Én is fel szoktam belőle tankolni, imádom, és annyira finom, hogy általában csak simán meg szoktuk grillezni, és úgy fogy el, nem is jut el más állapotig. Most viszont túlvásároltam belőle magam, így egy nagyobb adag várakozott még gyors felhasználásra. Végre elkészíthettem belőle a töltött cukkinit, amit már olyan régóta terveztem. Hatalmas munka (nagyon nehéz kivájni, és megtölteni az apró cukkiniket), de nagyon szerettem főzni, idő és türelem kell hozzá, igazi slow food. A végeredmény? A munka minden másodperce megéri. Hihetetlenül finom! Főleg langyosan, hideg fokhagymás joghurttal. Így főtt, és így nézett ki a végeredmény:

toltott-cukkini-3

Mivel ezt a fajta cukkinit nehéz beszerezni, mindenképpen szerettem volna kidolgozni nektek egy olyan receptet, ami a hagyományos, bárhol beszerezhető cukkinit használja. Természetesen van különbség, de ezzel is kiváló! Ha darált bárányhússal töltjük, úgy extrafinom lesz, de bármilyen más hússal is helyettesíthetjük (darált bárányhúst a Troya török szupermarketben szoktam venni). Ami a fűszerezését illeti, az ún. arab hétfűszerkeveréket érdemes használni, ebből nagyon jófajtát lehet kapni a Lehelen levő arab fűszeresnél, tökéletesek at arányai. (Ilyenből mindig feltankolok, mert nagyon változatosan lehet bevetni).

toltott-cukkini-4

Töltött cukkini paradicsomszósszal és fokhagymás joghurttal
Hozzávalók (4-6 adag)

50 dkg darált hús (bárányból a legfinomabb)
10 dkg rizs, alaposan leöblítve
2 evőkanál arab hétfűszerkeverék
(koriander, kardamom, szegfűszeg, fehér és fekete bors, római kömény, fahéj)
1 evőkanál só
1 csokor petrezselyem, finomra aprítva
1 csokor koriander, finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma, lereszelve
3 evőkanál olívaolaj

1,5 kg cukkini (kb. öt közepes méretű darab)
5 dl natúr paradicsomlé (házi, vagy bio)
1 kávéskanál só
csipet porcukor
5 dl szárnyas alaplé

Tálaláshoz:
5 dl görög joghurt, 1 gerezd reszelt fokhagymával és csipet sóval kikeverve
jófajta olívaolaj

A töltelékhez egy nagy keverőtálba tesszük a darált húst, az alaposan átöblített rizst, a fűszerkeveréket, sót, a finomra aprított petrezselymet és koriandert, a reszelt fokhagymát és az olívaolajat (utóbbira csak akkor van szükség, ha soványabb hússal dolgozunk. Ha egy kicsit zsírosabb báránnyal, akkor nem kell bele olívaolaj). A cukkiniket megmossuk, két végüket levágjuk, majd 6-7 cm-es darabokra vágjuk. Egy közepes méretű zöldségből így három henger jön ki. Következik a cukkinik kivájása: egy karalábévájó a legkényelmesebb eszköz erre. A cukkinihengerek egyik végét zárva hagyjuk, csak a másik felét kezdjük el mélyen kivájni. A pereme maradjon sértetlen, de az üreg legyen viszonylag széles. Ha megvagyunk az összes zöldséggel, a belsejüket kissé megsózzuk, és néhány csepp olajat cseppentünk rá. Kiskanál segítségével megtöltjük a fűszeres, húsos keverékkel, de ne túl szorosan, a tetején maradjon kb. 1 cm, hogy a rizsnek legyen helye megduzzadni. Egy nagy lábasba (pl. cocotte) öntjük a paradicsomlevet, sóval, pici porcukorral ízesítjük. Fektetve belehelyezzük a töltött cukkiniket, ha nem férnek el egy sorban, akkor egymás tetejére is. Hozzáöntünk 5dl alaplevet. Fedő alatt, 45 percig főzzük közepes hőfokon, amíg a cukkini teljesen megpuhul, majd levesszük a fedőt, és további 15 percig főzzük erős lángon, hogy a levet kissé beforraljuk. Langyosan a legfinomabb. Fokhagymás joghurttal, és pitával tálaljuk.

(Visited 5 445 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Kedves Zsófi,
    nem szoktam hozzászólásokat írni, de ez az étel fenomenális volt, még karanténosan, bárány helyett sertéssel és friss petrezselyem nélkül is .

    Sorra főzöm a receptjeit, ezzel boldogítom magam mainapság.

    Köszönöm, üdv

    Irma

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük